Fidesz: az MSZP nyilatkozzon eltűnt zuglói képviselője ügyében!

2017. március 18., szombat • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Kovács Attila/MTI

nemeth-szilard-mti

A Fidesz felszólította az MSZP vezetését, adjon magyarázatot arra, hogy az elmúlt egy évben hova tűnhetett zuglói képviselője, továbbá a személyéhez köthető 100 millió forintos köztartozás.

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, frakcióvezető-helyettese szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a főváros XIV. kerületében április 23-án Sápi Attila szocialista önkormányzati képviselő eltűnése miatt kell időközi választást tartani, a választópolgároknak pedig joguk lenne tudni, mi áll az ügy hátterében.

“Azt se tudjuk pontosan, hogy az eltűnés mit jelent: eldugták valakik, el kellett valahova mennie, le kellett lépnie vagy pedig végleges megoldást kerestek, akik mondjuk eltették láb alól” – fogalmazott a politikus, hozzátéve, szerinte a körülmények vizsgálatakor az is látható, hogy valamilyen bűncselekménynek lennie kell a háttérben, mivel egy százmilliós köztartozás köthető Sápi Attilához.

Németh Szilárd szólt arról is, hogy egyre több olyan nagy, közpénzt érintő ügy van, amelyben “nyakig benne vannak az MSZP-s politikusok”.

Példaként említette a 4-es metró dossziéját, amely szerinte olyan baloldali, balliberális politikusokkal van tele, akik “minden elől megpróbálnak menekülni”. Szerencsére ebben a 167 milliárd forintot érintő, minden idők legnagyobb korrupciós botrányában komoly rendőrségi nyomozás van – fogalmazott Németh Szilárd, aki szerint az ügynek vannak olyan szálai is, amelyekben a parlament nemzetbiztonsági bizottságának kell majd segítenie a nyomozást.

A Fidesz alelnöke hasonló esetként említette Botka László szegedi polgármester, szocialista miniszterelnök-jelölt és a Szeviép-ügyét, amelyben szerinte 11 milliárd forint tűnt el, miközben ötszáz munkavállaló nem kapta meg a fizetését.

Németh Szilárd a sajtótájékoztató végén kérdésekre válaszolva kijelentette, a Fidesz minden adóemelést elutasít. “Mi maradunk az adócsökkentés és az egyenlő, tisztességes közös teherviselés politikája mellett” – tette hozzá.

A Fidesz alelnöke további kérdésre reagálva elmondta, egy megkötéssel egyetért a Miniszterelnökséget vezető Lázár János azon pénteki kijelentésével, amely szerint aki a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja volt, az 1989-ig arra esküdött, hogy megakadályozza a magyarok szabadságát, önrendelkezését. Megjegyezte, hogy az MSZMP vezetését elválasztaná “az egyszerű, mezei MSZMP-tagoktól”, mivel nem gondolná, hogy mind a 800 ezer párttag bűnös lenne és Magyarország elvesztését akarta volna.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 13 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.224.109.48 IP címről szól hozzá.

  • 13. személyikultus hozzászólt ekkor: 2017. március 20., hétfő, 21:48
    Válaszolok

    12. “Napjainkban?” 2009-ben egy történelmi portálra írta egy történész és ezt azóta sem cáfolta senki. Ez csak azt bizonyítja, hogy az MSZMP-s elődeitek is idióták voltak.
    ““Az MSZMP IKB Intéző Bizottsága 1957. január 29-ei ülésén hozott határozatával alakította meg a Munkásőrséget, a párt hadseregét. ” Még a munkásőr múltatokat is zsigerből letagadnád?
    http://mult-kor.hu/20090825_a_koronara_eskettek_volna_a_munkasoroket?print=1

  • 12. okosabbnálam hozzászólt ekkor: 2017. március 20., hétfő, 19:06
    Válaszolok

    11. személyikultus
    Arra hívnám fel becses figyelmed, hogy ezt valaki napjainkban írta. Tehát ha tévedett (föl se tételezem, hogy hazudott), akkor lehet, hogy mégsem az MSZMP-s bolsevik elődeid voltak ilyen okosak!

  • 11. személyikultus hozzászólt ekkor: 2017. március 20., hétfő, 18:47
  • 10. okosabbnálam hozzászólt ekkor: 2017. március 20., hétfő, 18:19
    Válaszolok

    8. cinikus
    Ezek még ahhoz is ostobák, hogy hihetően hazudjanak! :-)

  • 9. személyikultus hozzászólt ekkor: 2017. március 20., hétfő, 17:53
    Válaszolok

    8. Olvasd el a cikket!
    “Az MSZMP IKB Intéző Bizottsága 1957. január 29-ei ülésén hozott határozatával alakította meg a Munkásőrséget, a párt hadseregét. A rendszerváltás során így komoly problémát jelentett, hogy mit is kezdjenek az ellentmondásos megítélésű szervezettel: egyesek Népőrséggé alakították volna a félkatonai szerveződést, amelynek tagjai a Szent Koronára tettek volna esküt …”

  • 8. cinikus hozzászólt ekkor: 2017. március 20., hétfő, 17:34
    Válaszolok

    1957-ben még nem volt 1100 éves a magyar államiság! :)

  • 7. Liberális elme hozzászólt ekkor: 2017. március 20., hétfő, 17:10
    Válaszolok

    6. “A 100 milliós közpénz …” Majd megtudnád, ha neked kellene kifizetni? Meg az MSZP milliárdos adósságait is megadhatnád.

  • 6. drukker hozzászólt ekkor: 2017. március 20., hétfő, 16:23
    Válaszolok

    A 100 milliós közpénz mi a fideszes milliárdokhoz képest?

  • 5. munkások őre hozzászólt ekkor: 2017. március 20., hétfő, 12:43
    Válaszolok

    A Munkásörség esküjének tervezett szövege 1957-ben:
    „ESKÜSZÖM, hogy az 1100 éves magyar államiság megtárgyiasult jelképéhez, a MAGYAR SZENT KORONÁHOZ mindig hű leszek!”
    http://mult-kor.hu/20090825_a_koronara_eskettek_volna_a_munkasoroket?print=1

  • 4. József hozzászólt ekkor: 2017. március 20., hétfő, 12:18
    Válaszolok

    Ez az izomagyú nem veszi észre, hogy nem véletlen tolják előre.

  • 3. cinikus hozzászólt ekkor: 2017. március 18., szombat, 18:34
    Válaszolok

    A Kaja Ibrahim meg a Joszip Tot, azok előkerültek már?

  • 2. csikospolos hozzászólt ekkor: 2017. március 18., szombat, 16:52
    Válaszolok

    te ikulájt.már. ha érted.érkezet nélkül.

  • 1. okosabbnálam hozzászólt ekkor: 2017. március 18., szombat, 16:09
    Válaszolok

    Hej te bunkócska,…

Ugrás az oldal tetejére