Borovics Tamás: Most kezdek csak konyítani igazán a szakmához

2017. március 10., péntek • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Kovács Ferenc

fuggony_elott_borovics_tamas007kfGyüdi Sándor is meglepődött, mennyire őszintén és milyen kritikusan vallott magáról a Kaszás Attila-díjas színész, akivel ezúttal nemhogy függöny, hanem a Kisszínház vasfüggönye előtt beszélgetett. Kevesen tudták eddig, hogy a színpadon mindig magabiztosnak mutatkozó Borovics számára felesége visszajelzései a legfontosabbak, önmagát objektíven értékelni ugyanis túlzottan kishitű.

Jó kedélyű, de velejéig őszinte beszélgetés zajlott a Szegedi Nemzeti Színház Függöny előtt, maszk nélkül című csütörtök esti beszélgetésén, melynek ezúttal Borovics Tamás volt a vendége. A Kaszás Attila-díjas színész húsz éve a szegedi teátrum társulatának tagja, bár ez idő alatt valódi énje talán sosem került olyan közel az őt szerető közönséghez, mint ezen az estén. Nemcsak az derült ki róla, hogyan került a többgenerációs erdész család sarja színpadra, hanem az is, hogy lassan érő típusnak tartja magát, akit felesége véleményez, s aki “csak most kezd valamit konyítani a szakmához”.

Borovics Tamás imádja a természetet. Nem is volt kérdés számára, hogy olyan lakhelyet válasszon feleségével és gyermekével, amely a város zajától távol, mégis Szegedhez közel található. Így költöztek ki egy erdő melletti házikóba. A nyugalom szigete ez számára, ahol a szerepekkel járó stressznek búcsút mondhat, ahol lelki és fizikai fáradalmait kipihenheti.

fuggony_elott_borovics_tamas009kf

Borovics sosem készült tudatosan a színészi pályára, az iskolai rendezvényeken is a potyaötösök motiválták, nem a szereplés. Egy diákcsíny terelte a szakma felé, az erdészeti iskola utolsó évében, közvetlenül az érettségi után, jó barátjával felvételizni mentek a békéscsabai Jókai Színház által üzemeltetett Fiatal Színházművészetért Alapítvány Színiiskolába. Őt felvették, barátját nem. Viszont nagyon élvezte az iskolai éveket, a mindössze hatfős osztályból ma is sokan a pályán vannak. Remek tanárai voltak, köztük a nemrégiben elhunyt Galkó Bence is, akit később kollégájaként üdvözölhetett Szegeden.

“Szokták mondani, hogy ez a szakma jelentős részben a sorsnak köszönhető, hogy 15 százalék tehetség, és 85 százalék szerencse szükséges hozzá, hogy valaki a pályán maradjon és létezzen. Az akkori békéscsabai igazgató rendezett egy Szabó Magda-darabot, amelyet a szegedi színház művészeti vezetője, Szikora János megnézett. Akkor kezdett bele zseniális darabjába, a Mester és Margaritába. Kellett neki egy nagy darab színész, áthívott vendégszerepelni, majd a premier napján megkérdezte, lenne-e kedvem Szegedre jönni. Ennyit a szerencséről meg a sorsról.”

Szegeden azután sorra jöttek a feladatok, évekbe telt, míg legalább a közepes szerepekig eljutott, de ezt nagyon élvezte. A bizonyítási lehetőséget látta minden szerepben, s mivel magát lassan érő típusnak tartja, apránként bontakozott ki. A Platonovban azért kapott szöveges szerepet, mert betegség miatt be kellett ugrania, a Portugálban pedig egy alkoholistát kellett játszania, de ebből is kihozta a maximumot. “Az apró szerepek adnak önbizalmat ahhoz, hogy nagyobbat próbáljunk harapni” – vallja. Önbizalomból pedig nincs neki sok, mindig a felesége az, akitől várja a visszaigazolást egy-egy premier után.

fuggony_elott_borovics_tamas006kf

“A ma 80 éves Király Levente bármikor felment a színpadra, s bármit csinált, az jó. Megevett minket a sárga irigység. Nem értettük, figyeltük és lestük, egyszerűen hihetetlen.”

Borovics Tamás úgy véli, van, amit a mai napig nem sikerült elsajátítania szakmájában, ez pedig az improvizáció. Könnyű őt kizökkenteni, a terjedelmes szövegkönyvű, intenzív mozgáskultúrát követelő Volpone-előadásra ezért már nyáron elkezdte a felkészülést. “Egyébként szeretem az olyan darabokat, amelyekbe bele lehet dögleni. Játszani szeretek” – árulta el magáról, hogy azután nyugodt otthonában feltöltődhessen. Borovics úgy érzi, az elmúlt húsz évben sokat köszönhetett Szegednek, és nem csak a színháznak. A Mozaik könyvkiadónak például ő az egyik narrátora, a gyermeke is az ő hangjával tanulja a segédanyagokat. Sok helyre hívták, de mindig is a Tisza-parti várost érezte bázisául, vagyis nem vágyik el.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.225.28.32 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére