Fókuszban a fogyasztóvédelem – átadták Szegeden a Csada-díjakat + FOTÓK

2017. március 13., hétfő • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Kovács Ferenc

csada_laszlo_dij010kf

A fogyasztók világnapja alkalmából immár negyedízben adták át a Dr. Csada László-díjakat a kamarai székházban, ezúttal is három terület, a közigazgatás, a civil és a vállalkozási szféra kiválóságait ismerték el.

„Példaértékű az a Csongrád megyei összefogás, ami a fogyasztóvédelem érdekében feltűnik. Látható, hogy az elmúlt időszakban felértékelődött a fogyasztóvédelem, a kormányzati munkában is egyre nagyobb szerepet kap, de az egyének szintjén megfigyelhető, hogy egyre több a tudatos vásárló” – fogalmazott Keszthelyi Nikoletta, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára a Dr. Csada László-díj átadóján rendezett ünnepségen, amelyen részt Csada László felesége és fia is. A kormányhivatal, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Dél-alföldi Regionális Fogyasztóvédelmi Egyesület által alapított díjról is elismeréssel szólt, a helyettes államtitkár szerint ez a kezdeményezés tovább erősíti a fogyasztói tudatosságot, és a három szervezet lefedi a fogyasztóvédelem három pillérét. Kiemelte Csada László munkásságának jelentőségét, hiszen a célja az volt, hogy kiemelje és társadalmasítsa a fogyasztóvédelmet, ráirányítsa a figyelmet arra, hogy ez mekkora érték is, s ez ma is feladat.

A Dr. Csada László-díjat azzal a céllal hozták létre, hogy évről évre elismerjék a fogyasztóvédelemmel foglalkozók erkölcsi és szellemi teljesítményét, azokét, akik emberi hozzáállásukkal és példamutatásukkal, valamint a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos oktatás és kommunikáció fejlesztésében Csongrád megyében hosszabb ideje maradandót és kiemelkedőt alkottak. Közigazgatási kategóriában a Csada-díjat Száva Vujicsity, a Zentai Közigazgatási és Kereskedelmi Iskola tanára vehette át. Az intézményben az ő nevéhez fűződik a fogyasztóvédelmi oktatás megalapozása, illetve az ehhez kapcsolódó diákversenyek megrendezése is. Civil területen végzett munkájának elismeréséül Juhász Béla kertészmérnöknek, a Dél-alföldi Regionális Fogyasztóvédelmi Egyesület tagjának ítélték oda az elismerést. Ő nyugdíjazása után csatlakozott a civil fogyasztóvédelem csapatához, hasznosítva azokat a tapasztalatokat, amelyeket aktív munkája során szerzett. 2014-től a Csongrád Megyei Agrárkamarában képviseli az egyesületet a termelői piacok fogyasztóvédelmével kapcsolatos pályázatok megvalósításában. Szakmai tanácsaival a Fogyasztói Élelmiszerpiacok Fejlesztéséért Egyesület magalakulását is segítette, és a munkában is részt vállal. Vállalkozási területen végzett tevékenységéért Benke Csaba, a Magyar Autóklub regionális vezetője, a CSMKIK mellett működő békéltető testület tagja is elismerésben részesült. A díjazott a SZEGEDma.hu-nak elmondta, számos vitás eset előfordul a gépjármű vásárlások során, például a vevő esetenként úgy érzi, hogy nem azt kapta, amit szeretett volna, vagy egyes hibákkal kapcsolatban úgy értékel, hogy nem ő tehet róla. A békéltető testület feladata ilyenkor, hogy mindkét felet olyan információval lássa el, hogy a végén – még ha engedniük is kell – úgy álljanak fel a tárgyalóasztaltól, hogy úgy értékelik, eredményes volt az eljárás. Benke Csaba tapasztalatai szerint a jogszabályi környezet változása is sok pozitívumot hozott, hiszen immár a vállalkozói félnek is meg kell jelennie a békéltető testület előtt.

Nemesi Pál, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke portálunknak elmondta, tapasztalatai szerint a tudatos fogyasztói magatartás ma már a mindennapjaink része, és nemcsak a fiatalabb, hanem az idősebb generáció is ennek szellemében igyekszik felkészülni egy-egy termék kiválasztására és megvásárlására. „Kamaránknak akkor van szerepe, ha valamiért csalódott a vásárló, például a kapott termék minősége, élettartama vagy a szolgáltatás színvonala miatt. A kamara és a kormányhivatal közösen működteti a békéltető testületet, felkészült szakemberekkel igyekszik ezeket az véleménykülönbségeket feloldani, hogy az eset ne kerüljön a bíróságra” – magyarázta Nemesi. Hozzátette, a prevencióra is nagyobb hangsúlyt szeretnének fektetni, a tervek szerint a CSMKIK honlapján is foglalkozni fognak ezzel a témával, ajánlásokat megfogalmazva arra nézve, hogy mi mindenre érdemes odafigyelnie egy vásárlónak.

Horváth Károly, a Csongrád Megyei Békéltető Testület elnökétől megtudtuk, az elmúlt években folyamatosan növekszik az ügyszámuk, ennek egyik oka, hogy a lakosság immár tisztában van a munkájukkal. Tavaly már 560 ügyben jártak el, ezen felül nagyjából 600 esetben tanácsokat is adtak. 2016-ban egyezség 199 ügyben született, további 197 ügyben pedig ajánlást adott ki a testület. Kérdésünkre elmondta, nagyok a területi különbségek, de a Csongrád megyeiek kiemelkedően tudatos vásárlónak tekinthetőek, a tizenkilenc megyét és a fővárost figyelembe véve a negyedik helyen áll Csongrád.

Hat Csongrád megyei szereplővel bővült a vállalkozások pozitív listája

A Fogyasztóvédelmi Hatóság által 2011-ben bevezetett vállalkozások pozitív listáján 121 Csongrád megyei üzlet szerepelt eddig, most hat újabbal bővült a lista. Erre az kerülhet fel, akiknél a hatóság kiemelt vizsgálata során semmilyen rendellenességet nem talált, illetve a megelőző évben nem alkalmaztak velük szemben szankciót. Ilyen pozitív igazolást kapott a Hansa-Kontakt Kft. két üzlete, a Príma 5 és a Príma Nova áruház, a L’Occitane üzlete, a Soma33 Bt. által üzemeltetett Spar Express, a Média Markt Szeged Kft., valamint a Mikrobi Market élelmiszerüzlet.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 3 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 23.20.157.174 IP címről szól hozzá.

  • 3. Juhász Gyulai hozzászólt ekkor: 2017. március 14., kedd, 18:17
    Válaszolok

    Az a legszebb az egészben, hogyha valamilyen céget egyszer kitüntetnek, akkor az gyakorlatilag mentesül a jövendő ellenőrzésektől. Érkezzen később bármilyen panasz vele kapcsolatban, nem nagyon hajlanak arra se, hogy rendesen kivizsgálják, a szankciókról már ne is beszéljünk.

  • 2. elmebajos hozzászólt ekkor: 2017. március 14., kedd, 08:25
    Válaszolok

    1-es…nek..haver jól látod a dolgokat..uo korruptak mint a nav-köjál-rendörség-bíróság és a többi hatóság..lásd..szeviép vörösiszap metro stb,sokkal több van amiröl nem is tudunk. számonkérés ellenörzést büntetés…mesevilág…stb

  • 1. Juhász Gyulai hozzászólt ekkor: 2017. március 13., hétfő, 21:44
    Válaszolok

    A fogyasztóvédelmi hatóság csinál-e valami mást is a kitüntetés-osztás helyett? Ellenőriznek-e rendesen? A bejelentéseket vajon szakmailag hitelesen és korrekt módon vizsgálják ki?

Ugrás az oldal tetejére