A Népszava esete a pénztárnokkal és a szegedi csodával (FRISSÍTVE)

2017. március 17., péntek • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben

fazekas_agnes_echo_tv

Miért mondott fel a hazai belpolitikai újságírás egyik nagyasszonya, Fazekas Ágnes főmunkatárs? (Frissítve Fazekas Ágnes reagálásával.)

„A Népszavánál mindig zajlik az élet. Most éppen Népszabadságtól érkezett brigád vette át az irányítást. Az egymásnak korábban örök hűségesküvőt tevő, de persze szerteszét szaladt népszabisok ‘szakmai kommandósként’ verik szét a hosszú nélkülözés után gazdaságilag megnyugodni látszó Népszavát” – írja a media.blogstar.hu.

A blog információ szerint ráadásul csütörtökön, egy nappal nemzeti ünnepünk és a szabad sajtó napja után hivatalosan is bejelentette felmondását a lapnál a hazai belpolitikai újságírás egyik nagyasszonya, Fazekas Ágnes főmunkatárs. Úgy tudják, az áll a szomorú történet hátterében, hogy „a több hónapos amerikai kiruccanás után kezdetben megbízott, majd kinevezett belpolitikai rovatvezetőként foglalkoztatott Bíró Marianna a hazatértét követően lehetetlenné tette a Kormányinfóról, illetőleg az Echo TV Szorító című műsorából is ismert, a rendszerváltás óta majd` minden politikai szereplővel nagyinterjúkat készítő és kölcsönösen korrekt viszonyt ápoló újságírónőt”.

A SZEGEDma.hu forrásai arról számoltak be, hogy az ügy bizony szegedi szempontból is rendkívül tanulságos, hiszen nem függetleníthető „Botka László városától”, illetve az MSZP önjelölt miniszterelnök-jelöltjétől. A Népszavánál zajló átrendeződés ugyanis – a napnál is világosabb – párhuzamosan zajlik azzal a folyamattal, ahogy az immár a látszatra sem különösebben adó szocialista politikus minden balliberális és neoliberális politikai ellenfelét igyekszik lesöpörni a porondról, és miután valamiért (talán, mert nagyon jól ismerik) egyik potenciális szövetséges sem kér belőle, buldózerként tör előre úgy, hogy már az sem érdekli, hogy korábban jelöltsége határozott feltételéül szabta a „demokratikus ellenzéki” erők közös listáját, kvázi közös indulását. Az akkor volt, punktum, most meg már más szelek fújnak. Legfeljebb nem mondtunk igazat. Megint. „Na és?” – Botka egykori politikai mentora, Horn Gyula is csak ennyivel kommentálna.

Szóval, miközben Botka ringbe szállt a baloldal fele királyságáért (azaz tulajdonképpen az állampárt-örökös MSZP életben tartásáért), és holmi Szeviép-szirénhangokra, bizonyos eltűnt milliárdok sorsát firtató kérdésekre ügyet sem vetve csörtet előre, a Népszava kiadóját egy a Puch László volt szocialista politikus (pénztárnok) tulajdonában álló vállalkozás vette át. Puch pénztárnok azt ígérte a szerkesztőségnek, hogy „önálló, független működését szerkesztőségi statútumban rögzítik. Eszerint a tulajdonos a szerkesztőségi tartalomba semmilyen módon nem kíván beavatkozni, megóvja a független szellemi műhelyeket mindenféle politikai befolyástól, a szerkesztőségek számára teljes körű szabadságot biztosít”.

Szóval úgy tűnhetett, megnyugodnak a kedélyek a legendás szociáldemokrata lapnál, és mindenki nyugodtan végezheti tovább a dolgát. Úgy tűnhetett, de nem úgy lett. Ahogy a media.blogstar.hu írja, megkezdte áldatlan tevékenységét az oda ejtőernyőztetett szakmai kommandó, és „sorra teszi partvonalon kívülre az ős-népszavásokat”, többek között a belpolitikai rovat köztiszteletben álló első számú emberének munkáját is ellehetetlenítette. Pedig – a SZEGEDma.hu több forrásból így értesült – az érintettnek még maga Botka is megígérte, hogy ugyanúgy folytathatja a mindenki által nagyra becsült munkáját, mint azelőtt, a tulajdonosváltás nem jár majd „fennforgással”. Azóta viszont már más vizek folynak a Tiszán, és az MSZP önjelöltje is csak Bíró Mariannak ad interjút. Hiába no, egy újabb ígéret, ami elszállt a széllel. „Na és?” Egy újabb ember a sorban, aki személyesen tapasztalhatta meg, élhette át, miről is szól az a bizonyos „szegedi csoda”.

Fazekas Ágnest amúgy március 15-én Csengery Antal-díjjal tüntette ki Tarlós István főpolgármester. „Normális esetben az ilyen munkatársakat foggal-körömmel védik és maradásra bírják. Mondom: normális esetben” ‒ jegyzi meg a media.blogstar.hu.

De hát úgy tűnik, manapság messze járunk a normálistól.

FRISSÍTÉS!

Cikkünk megjelenését követően a következő levelet kaptuk Fazekas Ágnestől.

“Fogalmam sincs, miért született ez az írás, miért tették ki a fényképem, de tiltakozom az ellen, hogy valakik, valamiért politikai céljaikra használjanak. Sem Botka Lászlóval, sem Puch Lászlóval ne keverjék össze a felmondásomat. Botka Lászlóval nincs semmi bajom. Nem értem, mit akartak ezzel az egésszel, de az írás hangvételéhez sincs semmi közöm. Fazekas Ágnes, akiről megkérdezése és beleegyezése nélkül írtak.”

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 23 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.162.19.123 IP címről szól hozzá.

  • 23. okoskodó NP hozzászólt ekkor: 2017. március 19., vasárnap, 08:36
    Válaszolok

    28. Te elhiszed hogy a neves újságíró reagált a cikkre az okoskodó botkabérenc stílusában?
    A szegedma.hu helyében én megkeresném az igazi Fazekas Ágnest, hogy lebuktassam a szélhámos városházi bérbeírót.

  • 22. ági hozzászólt ekkor: 2017. március 19., vasárnap, 08:01
    Válaszolok

    Kedves Ágnes!Semmi önre nézve sértőt nem olvastam a cikkben, sőt… Nem értem, hogy milyen jogsérelem érte önt? Csupán az zavarja, hogy kirakták a fényképét és írtak Önről? Ön a pályája során hány emberről írt? Viszont annál jobban érdekelnének a felmondásának okai. Írjon erről Ön és előzze meg a SzegedMa-t! Nagyon kíváncsian várom a fejleményeket, tisztelettel, ági

  • 21. ba. goj. hozzászólt ekkor: 2017. március 17., péntek, 18:33
    Válaszolok

    okosbbazmszpseknel,a te nicked se láttam itt egy honappal ezelött,én 10 éve irok ide,bocs.

  • 20. okosabbnálam hozzászólt ekkor: 2017. március 17., péntek, 16:51
    Válaszolok

    18. okosabbakat!
    Mit jelent, hogy újabb szerepet? Sorold már fel, amit eddig nekem tulajdonítasz, hadd okuljak!

    Egyébként meg mondja ezt egy olyan, aki eldobható nicket használ! Ha rákeresnék, sehol sem lenne még egy komment a neveden, az tuti! :-)

  • 19. népszava hozzászólt ekkor: 2017. március 17., péntek, 16:47
    Válaszolok

    11. Ismerem Ágnes írásait, nem ilyen primitívek mint a Botka bérencé.

  • 18. okosabbakat! hozzászólt ekkor: 2017. március 17., péntek, 16:40
    Válaszolok

    1 okoskodó újabb szerepet játszol? Nem áll jól a szoknya és a városházi stílus.

  • 17. ba. goj. hozzászólt ekkor: 2017. március 17., péntek, 16:35
    Válaszolok

    b.lászloval nincs semmi bajom” akkor ön nem szegedi.

  • 16. online oldal hozzászólt ekkor: 2017. március 17., péntek, 16:15
    Válaszolok

    Bocsánat (12)!
    Nem Farkas, hanem Fazekas Ágnes újságíró Asszonyról van szó.

  • 15. online oldal hozzászólt ekkor: 2017. március 17., péntek, 16:07
    Válaszolok

    Hopp!
    Pont közben érkezett … egy újabb fenyegetés.
    Fogd már vissza magad! Mi a csudát képzelsz?
    Ha problémád van hívd fel a Szerkesztőséget.

  • 14. SZEGEDma.hu hozzászólt ekkor: 2017. március 17., péntek, 16:06
    Válaszolok

    Kedves Fazekas Ágnes! A kommentjeit követően e-mailben kerestünk Önt, és még nem kaptunk választ, azért reagálunk itt is. Az Ön története önmagában szomorú számunkra, ezért dolgoztuk azt fel informátorainkra, információinkra támaszkodva. A cikk semmiféle politikai célokat nem szolgált, mint ahogy többi írásunk sem szolgál politikai célokat, csupán az olvasók tájékoztatását. Kérjük, ne keressen ott sandaságot, ahol nincs. Amennyiben e-mailben választ kapunk Öntől, a cikket természetesen frissíteni fogjuk! Üdvözlettel: SZEGEDma.hu

  • 13. Lómai pólgál hozzászólt ekkor: 2017. március 17., péntek, 16:06
    Válaszolok

    11. Fazekas Ágnes

    http://szegedma.hu/impresszum

    de írhat a tulajdonosnak is, bizonyos M. Lőrinc barátnak..

  • 12. online oldal hozzászólt ekkor: 2017. március 17., péntek, 16:03
    Válaszolok

    Tisztelt Farkas Ágnes!
    Nagyon kétlem, hogy valóban Ön – az írott és elektronikus sajtó minden trükkjét, szabályát, buktatóját ismerő, profi szakember – írta a nevével jelzett, kettő hozzászólást. Ezért csak úgy, a levegőbe írom, hogy nem így szokás egy ügyet rendezni. Ez is mutatja, hogy valaki, aki nagyon szeretné ezt a cikket eltüntetni, bitorolja az Ön nevét. Valójában egy alamuszi-nyuszi. És még finom voltam.
    Az igazi Farkas Ágnesnek nagyon jó egészséget kívánok, a névbitorló pedig várja nyugodtan az “igazi” által indított, bírósági eljárást, mert “ez valóban nem játék”.
    Kicsit keményebben: alamuszi-nyuszi = alattomos g..i.

  • 11. Fazekas Ágnes hozzászólt ekkor: 2017. március 17., péntek, 15:57
    Válaszolok

    Tisztelt szerkesztők!
    Mit kell tennem, hogy töröljék ezt a megkérdezésem nélkül írt, elferdített, politikai célokat szolgáló cikket a fényképemmel?
    Az előbb már kértem ezt, csak szépen. Fogalmam sincs, miért akarnak használni, de nem engedem!!!
    Elég volt. Vegyék végre le ezt a cikket.
    Közlöm, hogy nem tudtam erről az írásról, nem igez, amit a portál közöl, mindent szándékosan összemostak.
    Fazekas Ágnes

  • 10. Értékes hozzászólt ekkor: 2017. március 17., péntek, 15:42
    Válaszolok

    Kár a Népszaváért. Jó újság – volt…

  • 9. csíkos pólós :) hozzászólt ekkor: 2017. március 17., péntek, 15:41
    Válaszolok

    MINEK VENNI UJSÁGOKAT,AMIKOR AZ INTERNETEN MINDEN
    INGYEN ELOLVASHATÓ
    ?

  • 8. Káosz hozzászólt ekkor: 2017. március 17., péntek, 15:41
    Válaszolok

    Botka húzzon már el a vérbe Szegedről. Már Budapesten is Rombol.

  • 7. csíkos pólós :) hozzászólt ekkor: 2017. március 17., péntek, 15:40
    Válaszolok

    ki az a biro mária?
    :)

  • 6. Fazekas Ágnes hozzászólt ekkor: 2017. március 17., péntek, 15:21
    Válaszolok

    Az előző hozzászólásomhoz még annyit: jobb lenne, ha levennék ezt a cikket és a fényképemet, mert azon gondolkodom, hogy ügyvédhez fordulok a történtek miatt. Nem találom az impresszumot, ezért írok hozzászólást, de mindent komolyan gondolok és tiltakozom. Ez nem játék!!!
    Fazekas Ágnes

  • 5. demokrata hozzászólt ekkor: 2017. március 17., péntek, 15:20
    Válaszolok

    Tisztelt Ágnes! Sajnáljuk, ha tényleg felmondott. Mi most mondtuk le a Népszavát! Nem maradt normális újság nekünk.
    Demokraták, Szeged

  • 4. szögedi hozzászólt ekkor: 2017. március 17., péntek, 15:19
    Válaszolok

    A Népszava olvashatatlan vörös lap volt és az is marad.

Ugrás az oldal tetejére