Letették az új makói könyvtár alapkövét

Makovecz Imre; Lázár János; Farkas Éva

A gondolkodás, a közösség és a szellem középpontjának nevezte az új makói könyvtárat a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Makovecz Imre tervei alapján jövő tavaszra elkészülő épület ünnepélyes alapkőletételén pénteken.

Lázár János elmondta: a kormány döntött arról, támogatja Makovecz Imre eddig el nem készült terveinek megvalósítását Magyarországon és az egész Kárpát-medencében. Hozzátette: ennek jegyében 2,6 milliárd forint támogatást biztosít Makó polgárainak Makovecz Imre egyik utolsó terve, a makói könyvtár megépítéséhez.

A könyvtár az első állomás a makói álmok és Makovecz Imre hagyatékának megvalósításában. A kormány eltökélt, hogy a városban a fürdő építését folytatva fedett uszodát alakítsanak ki a Kossuth-díjas tervező elképzeléseinek megfelelően – közölte a politikus.

A miniszter kitért arra, a kormány célja elérni, hogy az ország 197 járási központja a szellemi, kulturális és gazdasági élet centrumává váljon, mindenütt megteremtve a közművelődés, az oktatás járási funkciójának ellátásához szükséges feltételeket.

Makón 1971 szeptemberében avatták fel a József Attila Városi Könyvtárat. Azt ezt követő évtizedek során a könyvállomány gyarapodása, az épület teljes körű elhasználódása, valamint a számítógépes rendszerek kiépülése miatt az épület már nem tudta kiszolgálni a könyvtár és a térség olvasóközösségének igényeit.

A Makovecz Imre építész tervei alapján felépülő új, háromszintes épület külön felnőtt- és gyermekkönyvtári szekcióval, előadóteremmel, kutató szobával, klubhelyiséggel, számítógépes oktatóteremmel és korszerű technikai háttérrel nemcsak a térségben élők információhoz jutását, tudásgyarapítását segíti, de közösségi térként otthont ad a városban szervezett kulturális eseményeknek is. A beruházás része a környék – a belváros teljes arculatát megváltoztató – rehabilitációját is.

0 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.