Halálos baleset történt az M43-ason – Két török, egy román és egy bolgár állampolgár halt meg (FRISSÜL)

2017. február 15., szerda • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: MTI

Tömegbaleset az M43-ason - Két török, egy román és egy bol

Több autó ütközött az M43-as autópálya határ felé vezető oldalán. Az érintett szakaszon teljes az útlezárás – írja a police.hu.

Az M43-as autópályán szerda reggel történt tömegbalesetben két török és egy román férfi, valamint egy bolgár nő halt meg, a rendőrség eljárást indított – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Szabó Szilvia közölte, a négy áldozaton kívül a balesetben tizenöten megsérültek. A rendőrség az ügyben halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset okozása miatt indított eljárást.

A sztráda Románia felé vezető oldalán, a határátkelőtől mintegy egy kilométerre hét jármű ütközött össze. Két román kamion, két kisteherautó, egy román busz és két bolgár kisteherautó volt részese a 7.30 óra körül történt ütközéseknek.

Az autópálya teljes szélességét elfoglalják a roncsok a baleset helyszínén. Több jármű is a felismerhetetlenségig összetört, egy busz pedig jobb elejével a sztráda leállósávjában lévő kamionnak ütközött – tapasztalta a helyszínen, nem sokkal 13 óra után az MTI tudósítója.

A sztráda érintett szakaszát lezárták, a rendőrség az autópálya forgalmát Csanádpalotánál letereli a 43-as út felé. A baleset miatt a kamionok Nagylaknál léphetik át a határt, itt jelentősen megnőtt a várakozási idő. A rendőrség ezért a gyulai vagy biharkeresztesi átkelő használatát javasolja.

A magyar hatóságok felvették a kapcsolatot az érintett országok konzulátusaival. A rendőrök gondoskodtak a helyszínen lévő ellátásáról, szendvicset és teát osztottak nekik.

Romániai mentők is részt vesznek a mentésben

Aradról három rohammentőt és három mentőautót küldtek annak a karambolnak a helyszínére, amely az M43-as autópályán, a Csanádpalota-Nagylak határátkelőhely közelében, magyar oldalon történt szerda reggel, és amelyben egy román autóbusz is érintett – közölte a Digi24 román hírtelevízió.

A hírtelevízió képeket is közölt a baleset helyszínéről. Ezeken az látszik, hogy a sűrű ködben legalább egy kamion, egy román rendszámú autóbusz és legalább két kisbusz ütközött össze.

A hírtévének az a román szemtanú nyilatkozott a helyszínről, aki a segélyhívó számon jelentette a balesetet. Elmondta: a köd miatt 80 kilométeres sebességkorlátozás volt érvényben az autópályán. A szemtanú szerint egy kamion, egy Hamburgból Romániába tartó román autóbusz és három kisbusz ütközött össze. A szemtanú elismerően szólt arról, hogy a magyar katasztrófavédelem gyorsan a helyszínre érkezett.

Az aradi katasztrófavédelem szóvivője a magyarországi katasztrófavédelemtől kapott információkra hivatkozva arról számolt be, hogy a baleset 15 áldozata közül hárman életüket vesztették. Nem tudott azonban az áldozatok állampolgárságára vonatkozó információkat közölni.

Befejezték a mentést a tűzoltók

Befejezték a mentést a tűzoltók az M43-as autópályán négy halálos áldozattal járó tömegbaleset helyszínén, ahol hét jármű ütközött össze a sűrű ködben szerda reggel – tájékoztatta Hallai Zsolt Csongrád megyei tűzoltó főfelügyelő az MTI-t.

Az alezredes elmondta, a baleset helyszínére öt városból hét egység érkezett, a tűzoltóknak a négy holttest mellett öt sérültet kellett kiszabadítaniuk a roncsokból. A busz olyan utasaiért, akik nem sérültek meg a balesetben, mentesítő járat érkezett, amely rendőri felvezetéssel, a nagylaki közúti határátkelőn keresztül tovább szállította őket – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

Győrfi: négyen meghaltak, tizenhárom sérültet vittek kórházba

Négy ember a helyszínen meghalt, tizenhárom sérültet vittek kórházba az M43-as autópályán, a Csanádpalota-Nagylak határátkelőhely közelében szerda reggel történt tömegbaleset helyszínéről – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője délelőtt az MTI-vel.

Győrfi Pál elmondta: a helyszínre Csongrád és Békés megyéből érkeztek mentőegységek, összesen tíz mentőkocsival látták el a sérülteket. Négy embernél már csak a halál beálltát tudták megállapítani a mentők.

A helyszínről összesen tizenhárom embert vittek kórházba. Közülük tízen Szegedre, hárman a makói kórházba kerültek. Hogy mennyire súlyosak a sérüléseik, azt a kórházi vizsgálatok állapítják majd meg – mondta Győrfi Pál, hozzátéve: voltak akiknél csonttörés, illetve belső sérülés gyanúja is fennállt, de voltak akik vélhetően zúzódásokkal megúszták a balesetet.

Ismét járható az autópálya

Ismét járható az M43-as autópálya Románia felé vezető oldala a csanádpalotai határátkelőhely előtt – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.166.75.133 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére