MSZP: Nem értjük Botka Lászlót

2017. január 7., szombat • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: MTI (archív)

botka_mszp_nagygyules

Semmilyen egyeztetést nem folytatott a szocialista politikusokkal Botka László, mielőtt bejelentette utltimátumát, így nem biztosak az MSZP vezetésében abban, hogy Botka László komolyan gondolja miniszterelnök-jelöltségét – közölte a Magyar Hírlap szombaton.

Nehéz lenne komolyan venni Botka László feltételeit – véli a Magyar Hírlap szocialista forrása. „Nem hisszük el, hogy komolyan gondolná a miniszterelnök-jelöltséget, a feltételeit legalábbis nehezen lehet komolyan venni, sőt megérteni” – nyilatkozott az MSZP egyik neve elhallgatását kérő elnökségi tagja. Szerinte Botka semmilyen egyeztetést nem folytatott velük csütörtöki bejelentkezése előtt. A kikötésekről azt mondta, kizárt, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke ne szerepeljen a közös listájukon. Emellett nehezen lehet megfejteni, hogy Botka az Együtt-tet miért szeretné felvenni a közös listára, miközben az nem akarja ezt.

Nem lesz egyszerű kompromisszumot kötni január közepén az előválasztások menetéről Karácsony Gergellyel, a Párbeszéd társelnökével. Az általa bejelentett digitális internetes előválasztási technika ugyanis „nagyon messze esik” az MSZP előválasztási elképzeléseitől. „De nemcsak a miénktől, hanem a világon minden előválasztási folyamattól is” – jegyezte meg.

„Botka László jelöltségéért nem nagyon vagyok oda” – nyilatkozott Szanyi Tibor az ügyben a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. Arról, hogy alkalmasnak tartja-e a szegedi polgármestert a posztra, azt mondta, sok mindenki alkalmas miniszterelnök-jelöltnek, különösen akkor, ha látjuk, mi a párt programja. Szanyi arról is beszélt, az MSZP-nek ahelyett, hogy „százalékokat pakolgat képzeletbeli kockás papírra”, meg kellene erősödnie, és később koalíciós partnert keresnie.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 45 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.162.19.123 IP címről szól hozzá.

  • 45. Laci dani hozzászólt ekkor: 2017. január 10., kedd, 21:04
    Válaszolok

    Szegedre szegedi születésű polgármestert!!!

  • 44. NP hozzászólt ekkor: 2017. január 9., hétfő, 18:54
    Válaszolok

    Kovács Béla

    Béla!
    Még mindig várom az idézetet.

  • 43. civil hozzászólt ekkor: 2017. január 9., hétfő, 09:16
    Válaszolok

    TV2, meg a szavazós Mokka műsora? Ne röhögtess! :D

  • 42. igazság hozzászólt ekkor: 2017. január 9., hétfő, 07:57
    Válaszolok

    A TV2 reggeli műsorában a MOKKA-ban ma szavazhattak a nézők, hogy ki legyen a baloldal miniszterelnök jelöltje. A szavazás végeredménye: a saját maga szerint legnépszerűbb baloldali politikus, azaz Botka 13%, a hazudós és Botka szerint legnépszerűtlenebb balodlai politikus Gyurcsány Ferenc 27%, valaki más 60%. Tehát a hetek óta pánikrohamban vergődő Botka még a hazudtunk éjel és nappal Gyurcsánynál is sokkal népszerűtlenebb az országban. Veled mi a helyzet Szeged?!

  • 41. Kovács Béla hozzászólt ekkor: 2017. január 8., vasárnap, 22:29
    Válaszolok

    Vaci Laci lehetetlen feltételeket követel, diktátori jogot szeretne már indulás előtt de közben lelépett valami meleg helyre , mert az fontosabb volt most. Ha nem lenne tragikus a helyzet akkor még röhöghetnénk is Botkán.

  • 40. okosabbnálam hozzászólt ekkor: 2017. január 8., vasárnap, 19:58
    Válaszolok

    36. Civil tagozat
    Ha a környékén ólálkodsz, előbb tisztálkodj, mindjárt nem lesz büdös! :-)

  • 39. okosabbnálam hozzászólt ekkor: 2017. január 8., vasárnap, 19:52
    Válaszolok

    29. kompetencia
    Ez a hozzászólás telitalálat saját kapudba. Öngólnak is hívják. :-)

  • 38. Értetlen hozzászólt ekkor: 2017. január 8., vasárnap, 19:32
    Válaszolok

    37. Civil
    Izé, azt akarod mondani, hogy az MSZP miatt loptak el 1,6 milliárdot a Roma Önkormányzatnál?

  • 37. Civil tagozat hozzászólt ekkor: 2017. január 8., vasárnap, 18:54
    Válaszolok

    Valami bűzlik az MSZP Roma Tagozata körül
    Az MSZP keretein belül működő roma tagozat tragikus hirtelenséggel jogi személyiséget váltott. A közösségi oldaluk tanúsága szerint “Roma Tagozat Civil Szervezetté” vedlett át.
    A korábban cigánybűnözéssel fenyegetőző Balogh Artúr által vezetett MSZP Roma Tagozata civil szervezetté nevezte át magát.
    Az MSZP kisebbségi ügyekre szakosodott szervezeti egysége korábban ilyen álláspontokat népszerűsített:
    Addig gyalázkodtok, addig provokáljátok a cigányokat, hogy egyszer betelik náluk a pohár és akkor majd lesz cigánybűnözés! Mert a cigányok nem félnek,hogy börtönbe kell menniük,ha a családjukat kell megvédeni!”

  • 36. Szolnoki KISZ hozzászólt ekkor: 2017. január 8., vasárnap, 18:32
    Válaszolok

    Nyakó István: “Botka László egy olyan sikeres politikus, aki polgármesterként nehéz időkben is meg tudta tartani szülőföldjét a baloldalnak.”
    “Nyakó István a műsorban arra emlékeztetett, hogy maga Gyurcsány Ferenc javasolta a szegedi polgármesternek, vállalja el a jelöltséget.
    Megszólaltatták a DK-s Varju Lászlót is, aki Nyakóval ellentétben nem nagyon emlékezett pártja korábbi, Botkát fölkaroló megnyilatkozásaira. Inkább azzal próbált terelni, hogy lehet, most éppen Botka a szocialisták jelöltje, de az elmúlt egy évben támogattak már civil jelöltet, de volt, hogy Botka nélkül képzelték el a jelölést”
    Nem csak nem értik, nem is ismerik a szolnoki ifjú kommunistát.

  • 35. Öregúr hozzászólt ekkor: 2017. január 8., vasárnap, 18:15
    Válaszolok

    Botka biztosra ment, mint mindig:
    - Az MSZP nem fogadja el a személyét, mert már ismerik, és ahogy Molnár Gyula nyilatkozta az elvesztett választmányi elnöksége kapcsán: nekik a baloldalra nem kell egy Orbán Viktor.
    - A DK nem fogadja el a feltételeit, mert szerepel köztük, hogy ki akarják hagyni Gyurcsányt a közös listáról, márpedig ott Gyurcsány személye az összetartó erő.
    - Az Együtt nem fogadja el a feltételeit, mert szerepel köztük a közös lista, márpedig ők kizárólag külön listán hajlandóak indulni.
    - A párbeszéd nem fogadja el a feltételeit, mert nem szerepel köztük az előválasztás, márpedig ők ehhez ragaszkodnak elsősorban.
    Botka így megint csak nem sok kockázatot vállalt, Zanzibáron röhög mindenkin.

  • 34. Mszp =viccpárt? hozzászólt ekkor: 2017. január 8., vasárnap, 17:16
    Válaszolok

    Szanyi, Botka László miniszterelnök-jelöltsége kapcsán úgy fogalmazott: a 2018-as választás című színdarab forgatókönyvét még nem ismerjük, és “mindaddig, amíg nem tudom, mi a színdarab, csak beszélgethetünk arról, kik a főszereplők”. Kérdésre hozzátette: Botka László forgatókönyvéért nem nagyon van oda.

  • 33. Mszp =viccpárt? hozzászólt ekkor: 2017. január 8., vasárnap, 17:13
    Válaszolok

    Szanyi szerint viccpártként is lehet az MSZP-re szavazni
    Nem kizárt, hogy viccpárti szavazókra is számíthat az MSZP a választásokon – erősítette meg a Magyar Nemzetnek Szanyi Tibor, aki szerint 1989 óta nem volt rendes baloldali kormánya az országnak, de saját pátja is tévúton jár.
    A szocialista EP-képviselő korábban Molnár Gyula pártelnök nyilatkozatára reagált, aki a Kossuth Rádió 180 perc című adásában feddte meg Kunhalmi Ágnes budapesti pártelnököt kacagós, “előszilveszteri hangulatú” sajtótájékoztatója miatt. Szanyi ekkor azt kommentálta: “nézzük a dolognak azt az oldalát is, hogy a viccpártok Európa-szerte felívelőben vannak”.

    Szanyi egyébként erős kritikával illette pártját és párttársait is. Egyrészt a következetességet kérte számon a Majtényi László mögé beálló szocialistákon az államfőválasztás kapcsán. Ha egyszer nem fogadták el az alaptörvényt, “tök értelmetlen” köztársasági elnökjelöltet állítani, aki győzelme esetén éppen erre az alaptörvényre esküdne fel.

  • 32. Mszp jelölt hozzászólt ekkor: 2017. január 8., vasárnap, 13:43
    Válaszolok

    Feltételekkel fogadná el a jelölést az államfői posztra Majtényi László.
    Négy feltételt említek, amelyeknek az elfogadása esetén elfogadnám a jelölést. Hozzáteszem, hogy itt nem a civilek, nem az engem támogató neves értelmiségiek jelölnek, hanem országgyűlési képviselők. Tehát a köztársasági elnököt az országgyűlési képviselők egyötöde jelölheti, és az országgyűlés választja meg.
    Ha tehát ez a negyven képviselő, akire minimum szükség van a jelöléshez, egyetért a feltételeivel, elfogadná ezt a jelölést.”
    Botka elvtárs is feltételeket szabott és ő is tudja hogy nincs esélye?!
    Majtényi: Fel sem merült bennem, hogy én köztársasági elnök lehetnék.

  • 31. NP a pulikutya hozzászólt ekkor: 2017. január 8., vasárnap, 13:25
    Válaszolok

    26. NP: “Bizonyítsa be ..!
    Ennél a cikknél azt kellene bizonyítanod, hogy Botka egy korrekt, tisztességes politikus, a pártjával és a lakossággal egyaránt és nem egy pökhendi zsaroló, aki visszaél a pozíciójával!
    Mivel ez lehetetlen küldetés lenne, elkezdtél terelni, Kovács Bélázni. :(

  • 30. mert csak hozzászólt ekkor: 2017. január 8., vasárnap, 13:17
    Válaszolok

    Kedves Hallgatag (24.)!
    Idézve Tőled (nem mint a “hivatásosok” követője, csak úgy semlegesként), “ha nem mennétek bele személyeskedésekbe, egymás gyalázásába”, szerinted, akkor, hogyan oldanák meg feladatukat (lejáratni az ellenfelet a végsőkig)? A tárgyilagos, szakmaisággal bíró, stílusos, a közvélemény korrekt tájékoztatására irányuló cikkekkel, kommentekkel csak legyőzni lehet az ellenfelet, de úgy tűnik nem ez a cél! Vajon miért?

  • 29. kompetencia hozzászólt ekkor: 2017. január 8., vasárnap, 13:16
    Válaszolok

    25. “Az alapképességed megvan hozzá.”
    Azok foglalkoznak mások képességeinek értékelésével és a képzettségével, akik ezeknek híján vannak. :)

  • 28. Fél (i)gazság hozzászólt ekkor: 2017. január 8., vasárnap, 13:09
    Válaszolok

    Cinikus, mindenkinél okosabb, NP!
    Hazudtatok!
    Ez egy állítás.
    Nekem kellene a megalapozottságát bizonyítani.
    De én sz…k bele.
    Majd, ha szükséges, akkor keresek egy iyen hozzászólást tőletek. Nem lesz nehéz feladat. (Ahogy ezen az oldalon már többektől olvastam, lehet, hogy felesleges a többesszám? Ez egy kérdés. Nem kell bizonyítanom.)

  • 27. okoskodó NP hozzászólt ekkor: 2017. január 8., vasárnap, 13:03
    Válaszolok

    24. “Ha valamennyien válaszra sem méltatnátok őket, pláne ha nem mennétek bele személyeskedésekbe, kihúznátok a lábuk alól a talajt.”
    Feltalálja magát és saját-magával kezd társalogni és személyeskednimás érdektelen, és elavult fórumokon különböző neveken.

  • 26. NP hozzászólt ekkor: 2017. január 8., vasárnap, 12:27
    Válaszolok

    Figyelő

    “Természetesen, és a dolgok korrektsége vége a Kovács Béla úrtól is ezt kérem. Bizonyítsa be azon, itt olvasható állítását mi szerint a 3 helyi – szegedi – vezető politikust vád alá helyezte az ügyészség – természetesen forrás megjelöléssel – ha szabad ezt kérnem.”

    Csakhogy kovács nem ezt írta!
    Olvasd már el a kommentjét, mert eddig nem tetted meg az tuti, vagy képtelen vagy egy bővített mondatot értelmezni.
    Ezt írta:
    “NP és okosabb nálam korábban itt azt ÁLLÍTOTTÁK HOGY NINCS büntető eljàràs Mózes,Solymos,Kalmàr ellen.” – no ez a hazugság. Mert soha sem állítottam, hogy NINCS eljárás, és érdekes módon azt a szövegrész ahol ilyet állítottam volna még senki nem prezentálta.

Ugrás az oldal tetejére