Megeszi a szemét Móravárost – nincs gazdája az illegális hulladéknak

2017. január 6., péntek • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Gémes Sándor

szemetes_moravaros01_gs

A Kolozsvári tér mindkét végében zsákokban áll az „ottfelejtett” hulladék, a kupac tetején az ősszel lehullott falevelek díszelegnek, ami jelzi, hogy hosszú hónapok óta senki sem gondoskodott az elszállításáról. Ez az egyik neuralgikus pontja Móravárosnak, de a körzet más részeit is egyre több szemét borítja.

„Tavaly augusztus elején a gyerekeimmel és egy barátjukkal összeszedtük a Kolozsvári téren kívüli részeken felhalmozódott szeméthalmokat Móravárosban, és a Sándorfalvi úti hulladéklerakóba szállítottuk öt kisteherautóval. Egyszerűen zavart, hogy rendezetlen a környezet, ahol élek. Azóta azonban ismét szeméthegy gyűlt fel a körzetben. Nem állapot, hogy Móravárosnak nincs gazdája! Itt vagyunk a belvárostól mindössze másfél kilométerre és bármerre nézünk, szemetet látunk. Természetesen részt is veszek egy szemétszedési akcióban, segédkezek az elszállításban is akár, de nem hiszem, hogy az én dolgom lenne a városrész tisztántartása” – nyilatkozta portálunknak felháborodva Bíró Gyula. A környéken élő férfi emlékeztetett, az előző ciklusban a körzet képviselője a fideszes Nógrádi Tibor volt, aki nemcsak önkéntes szemétszedési akciókat hirdetett, hanem maga is kesztyűt húzott és szedte össze a mások által hátrahagyott hulladékot, hogy rendezett legyen Móraváros. Bíró Gyula szerint ma ez koránt sincs így, sokkal több idő telik el, mire elszállítják az illegálisan lerakott zömében kommunális hulladékot.

A férfi fotós kollégánkkal végigjárta Móraváros szeméttel borított pontjait. A Kolozsvári tér egyik végén 50-60 zsák szemét van, a másikon nagyjából 5, de a Kaszás és Rákóczi utcák kereszteződésénél, a Szél utca Kalandpark felőli főbejáratánál, a Cserepes soron a Sancer tónál a kerítésnél is illegális hulladék lerakat van, továbbá a Napfénypark mögött a kamionparkolónál, illetve a másik felén a laktanya kerítése mellett is. Bíró Gyula azt tartja felháborítónak, hogy hosszú hónapokig nem gondoskodik senki a hulladék elszállításáról, a Kolozsvári téren például kora ősz óta biztosan ott éktelenkednek a szemeteszsákok, hiszen belepték azokat a lehullott falevelek. „A tér igencsak mostoha gyermeke a körzetnek, a tavalyelőtt szeptemberben megrendezett Móravárosi Napok után összegyűjtött több tucat zsáknyi hulladék még következő év májusában is ott éktelenkedett, amikor szóltam, hogy ideje lenne gondoskodni az elszállításáról” – fűzte hozzá Bíró Gyula. Kitért arra is, hogy az illegális hulladéklerakásért nem lehet a környékbeli romákat okolni, hiszen a kommunális hulladékban Pick szalámi csomagolást, a boltokban kapható egyik legdrágább tej dobozait lehet látni vagy épp meggyszószos üveget – s ezekre a termékekre bizony nincs pénze a szegregátumban élő romáknak.

szemetes_moravaros12_gs

A körzet önkormányzati képviselője, Kardos Irén portálunknak elmondta, tud a problémáról, évente több alkalommal meg is rendeli a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-től az illegális hulladék elszállítását, amit képviselői keretéből fizet ki. Azt ígérte, hogy a Kolozsvári térről 2-3 héten belül elszállíttatja a szemetet, még a Waldorf-iskola jelzésére vár, hogy az ő hulladékukkal egy körben vigyék el a hulladékot.

A képviselő szerint a probléma egyik oka abban keresendő, hogy a hulladékszállítást immár nem a város cége végzi, így a környezetgazdáknak nincs anyagi keretük erre a munkára. A lakosok egy része pedig kisebb űrtartalmú kukát rendelt, így ha nem fér bele a kapott új edényzetbe a szemetük, akkor illegálisan lerakják. Kérdésünkre hozzátette, természetesen vannak, akik akkor is szemetelnek, ha van hova tenniük kommunális hulladékot, szerinte a lakosság szemléletformálására több gondot kell fordítani, hogy legyen igénye az embereknek saját környezetük rendben tartására. „Egyszerűen felfoghatatlan számomra, hogy zsákba teszik az emberek a szemetet és lerakják a szomszéd elé, ahelyett, hogy elvinnék a hulladéklerakóba. Ha már ugyanis egyszer zsákba tette és elszállította otthonától, akár vihetné oda is, ahol átveszik” – fogalmazott Kardos Irén.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 30 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.205.173.230 IP címről szól hozzá.

  • 30. SP hozzászólt ekkor: 2017. január 11., szerda, 20:56
    Válaszolok

    Amikor, azaz most, nem teljesítmény (súly, térfogat) arányos a szemétszállítási díja, addig fél kukák szállítása egyben túlszámlázás, túlfizettetés is.

    Az így keletkezett jelentős túlfizetések pedig bőven fedezik az eseti, egyéni, szezonális kukatúlcsordulásból adódó ” hamisan illegálisnak nevezett szemét” kirakását, elszállítását.

    Ingyen ebéd? Inkább előre kifizetett az ebéd, amiért nem jár ebéd, ezért fizess újra! Több bőr lehúzás ugyanazért?

    Konklúzió, hanyag felelőtlen szervezés következménye az úgynevezett illegális szemét ügy.

    A büntetés nem a lakosságnak jár!

  • 29. képzavaró hozzászólt ekkor: 2017. január 11., szerda, 13:16
    Válaszolok

    28.külföldi…
    Az, hogy mit nyög az ország a rendszerváltoztatás óta, (pl.:felkészületlenséget, ész nélküli privatizációt stb) még nem egészen tiszta, de, hogy mit örökölt meg 1945-ben az talán világosabb (már akinek)! Volt mire költeni, ha mindjárt kölcsönből is! Nem véletlen, hogy mostanság szóba került (még ha csak Erzsébet-formájában is) az akkori “nagy építkezés” és akkor még nem is beszéltünk a sok-sok “kár-igénylőről”!

  • 28. külföldidolgozó hozzászólt ekkor: 2017. január 11., szerda, 12:31
    Válaszolok

    SP: nehogy már legalizáljunk egy szabálysértést!! Ez olyan mint az SZDSZ által kitalált megélhetési bűnözés kitekert kádári logikája, az összekacsintás. Vegye már a fáradtságot hétfőn szerdán pénteken végignézni a kibuggyanó szemetet a lakótelepeken. Fizessen mindenki a többletszemétért.
    A kirakott közkonténerre volot példa: tovább biztatná az illegális szemétlerakókon túl sok mindenkit, így a kicsi rakás csak nagyobb lenne. pl a lakásfelújítást végző kisvállakozókat akik a melósoknak osztják ki a termelt sittet hogy hazafelé szétszórják mások szemeteseibe. Vagy másokat akik most hajlandók elgurulni a hulladékudvarokba, ami pont erre a célra lett létrehozva és működtetve, személyzettel. NINCS ingyen ebéd mint a szétrohadt cucionalizmusban. Erre és az ilyenekre költöttünk el 24 Mrd dollár kádár-fekete kölcsönt, amit a rendszerváltás óta nyög az ország.

  • 27. SP hozzászólt ekkor: 2017. január 9., hétfő, 19:08
    Válaszolok

    “Agyon kellene ez ilyet büntetni,” Dehogy. Baromság?? Nincs halál büntetés, de még megkövezés sem. Ne is legyen.

    Móraváros pedig igen messze van az elszállt “külföldidolgozótól”.

    Más is élt, járt külföldön a felnyalt “fejlett nyugaton”.

    pl. a legbüdösebb ember mellett a “nyugati kultúra” városában, Párizs belvárosban haladtam el. A hatótáv több mint 60m volt rekkenő melegben.

    Illegális szemétlerakás esetében inkább szervezési hiányosság, tehetetlenség a tanács bénasága is lehet.

    A szemét termelése szezon jellegű. A szállítás viszont nem.
    Az alkalmi többletszemét az illegális lerakóba kerülhet. Ami szükséges rossz.

    Az egyéni kukák űrtartalma az átlagos szeméttermelés szerinti beszerzett.

    pl. egy lakótelepen pedig az esetek 90% -ban fél, esetleg 3/4 részig töltöttek az 1100 literesek.
    Tehát lényegesen több hulladék szállítását fizetik ki a lakók, mint amit termeltek. Indokolt a kuka mellöl is a szemetet elvinni. Nem ingyen teszik.

    Kellő tapasztalattal prognosztizálható lehetne, mikor kellene köz és egészségvédelmi célból mégis csak 1-1 konténert szabad használatra kihelyezni. Az illegális lerakót legalizálni.

    Megjegyezném,hogy a túllihegett nyugaton, messze Móravárostól, a tömegrendezvények nagyságát az eldobált és eltakarított szemét tonnamennyiségével is szokták bemutatni, jellemezni.

  • 26. külföldidolgozó hozzászólt ekkor: 2017. január 9., hétfő, 11:59
    Válaszolok

    Sajnos ebben a balkán és az arab világ körül áll a magyar lakosság egy rétege. Lényeg nekik, h kivül tegyék a portájukon a szemetüket. Nulla esztétika és felelősségi tudattal.Nincs ezen mit szépíteni!
    Agyon kellene ez ilyet büntetni, mint a fejlett nyugaton, ahol a migráns sem azért szelektál mert sok kedve van hozzá, hanem azért mert nemhogy illegálisan nem lehet lerakni, hn a pl a papiros szelektívbe rakott egy db üvegért is 100 Euro az első bírság a 2. már 500 Euro. Ebből hamar tanul mindenki, ugye.
    Figyelőnek: Évek óta nem szállítja el a cég kuka mellé rakott hulladékot, fizessen érte a társasház ahol a kirakó delikvens lakik, és tudják is ki volt az.
    SP: Ezzel legalizáljuk az illegális kirakást és a közpénzből fizetjük más trehányságát. Baromság.Nincs ingyen ebéd…

  • 25. okosabbnálam hozzászólt ekkor: 2017. január 8., vasárnap, 19:55
    Válaszolok

    20. Figyelő
    A politikusok már dolgoznak a probléma megoldásán, nemsokára te is a kukából kifelé veszel, és nem beleteszel!

  • 24. Értetlen hozzászólt ekkor: 2017. január 8., vasárnap, 18:26
    Válaszolok

    SP, köszönöm, végre valaki, aki megoldási javaslattal is előáll. Úgy látszik csak ki lehet provokálni a pozitív irányú hozzászólásokat is.

  • 23. SP hozzászólt ekkor: 2017. január 8., vasárnap, 16:25
    Válaszolok

    Többe kerülne a szemétleső titkosrendőr és rezsije, a lesőautó és rezsije, a kamera és a hozzá építendő hálózati rendszer a rezsivel, 50 adminisztratív irodakukac és irodatechnika fűtött irodával, mint egy esetenkénti erőszak és fenyegetés mentes ürített, legális, szemetes konténer elhelyezése, szállítása.

    Esetleges fertőzéskor az egészségügyi költség, táppénz stb.

  • 22. Értetlen hozzászólt ekkor: 2017. január 8., vasárnap, 13:13
    Válaszolok

    Kamerát felszerelni az adott helyen, ahol ugye visszatérő szemét hegy van, ha tetten érni nem is lehet, de a felvétel után a 10 szeresét kifizettetni a szállítási költségnek, a szemetelővel. 1-2 bünti, és rend lesz, folyamatosan formálódik majd a szemlélet…

  • 21. mert csak hozzászólt ekkor: 2017. január 8., vasárnap, 11:42
    Válaszolok

    “Szemlélet(hiba)”
    Tetszik! Rendelj kisebb kukát, mert az olcsóbb, aztán ami nem fér bele azt rakd ki a köztéri fa alá és figyelj, hogy mikor szállítják el közpénzen, esetleg “sürgesd meg” a nyilvánosság erejével!
    Tényleg jelzés értékű, csak nehogy sokan “fogják” a jelzést!
    Egyébként az illegális szemétlerakó helyett a legális jól hangzik, biztos a környékbeliek is egyetértenek, szükség esetén népszavazással is megerősítik!
    ….de lehetne esetleg hagyományos módon is: olcsóbb szemétszállítási díj, nagyobb kuka, kevesebb szemét és “kultúra”, az én szemetem, az nem másé?!

  • 20. Figyelő hozzászólt ekkor: 2017. január 8., vasárnap, 11:18
    Válaszolok

    A cikkben, olvasható móravárosi eset nem kizárólag egyedi, ottani probléma. Az ottani probléma az egész városban tetten érhető, kivéve a városháza környékét.
    A várost járva nagyon sok helyen – még a szó szerint a Belvárosban is – megtapasztalható, hogy a város szemetes, szinte a város minden utcájában tapasztalható lerakott, de el nem szállított szemét!
    Az biztos, hogy ilyen szemetes, koszos még soha nem volt as város mint mostanában!
    A kukák mellé lerakott, de zsákban elhelyezett szemetet még az új, de nemzetinek mondott hulladék elszállító is ott hagyja, nem szállítja el!
    Annak, hogy a kukák mellé zsákokban szemetet helyeznek el, a politikához és a spóroláshoz is visszavezethető okai vannak!
    Valamikor, amikor a várost körül ölelő lakótelepek megépültek naponta, még szombaton is, elszállították a SKODA – KUKA, kéőbb a LIAZ – KUKA gyűjtőautók, akkor nem volt látható a kuka mellé lerakott szemét, de még csúcsosra pakolt kuka sem mint napjainkban. Régebben gépekkel söpörték az utcákat az egész városban, nem úgy mint most, amikor ez a tevékenység kizárólag A VÁROSHÁZA KÖRNYEZETÉRE korlátozódik, ez értendő a városi utcák locsolására is!
    Egyszer csak a magukról azt gondoló, hogy mindenhez értenek politikusok azt találták ki, hogy elegendő a lakossági szemetet hetente 3x elszállítani! Tették ezt akkor amikor a csomagolás technika fejlődésének köszönhetően egyre több lett az ilyen jellegű hulladék. Aztán a politikus urak elkezdték a szemétszállítás díjait emelgetni, miközben a szolgáltatás gyakoriságát fentebb írtakra korlátozták!
    Azzal, hogy a lakossági szemét elszállítását gyakoriságában korlátozták a háztartásokban nem keletkezett kevesebb hulladék, a mennyisége megmaradt, sőt nőtt. Az 1000 literes gyűjtő konténerek térfogata a korlátozz gyakoriságú elszállításhoz nem elegendő, ha már nem fér a csúcsosra pakolt kukába, akkor biztos, hogy mellé rakják különböző műanyagzsákokban, amit egyébként sok kereskedelmi egység forgalmaz, de az meg nem felel meg annak a követelménynek meg az lett, hogy csak akkor viszik el a kuka mellé lerakott zsákos szemetet, ha az a lakosságra a politikusok által helyi rendeletben ráerőszakolt Környezetgazdálkodási cég által több mint 700.-ft/zsák áron forgalmazott, megjelölt zsákban van elhelyezve!
    Összefoglalva, nem minden illegális szemét lerakás miatt okolható a lakosság, az illegális lerakások okai a politikusok is is no meg az általuk hozott, az élettől elrugaszkodott hülye helyi rendeleteik!

  • 19. cinikus hozzászólt ekkor: 2017. január 8., vasárnap, 11:16
    Válaszolok

    “Ez utóbbi forrása: Egy, a neve elhallgatását kérő, a Szegedi Környezetgazdálkodási cég alkalmazottja.”

    Ha már így leírtad, akkor biztos, hogy kamu az egész! :)
    Annyiból igaz lehet, hogy addig nem szállítható el, míg nem tisztázott, hogy ki fizeti ki az elszállítást! :P

  • 18. okosabbnálam hozzászólt ekkor: 2017. január 8., vasárnap, 10:52
    Válaszolok

    16. Figyelő
    Ez azért lehet, mert a hulladékszállítás – ha eddig ezt nem tudtad volna – nem ingyenes.
    Hogy jobban értsd: Ha a boltban ellopsz egy üveg vegyest és rajtakapnak, kifizettetik veled. Ha nem kapnak rajta, akkor mások fizetik azt ki. Azelőtt olvasd, mielőtt megittad a vegyest! :-)

  • 17. SP hozzászólt ekkor: 2017. január 8., vasárnap, 10:50
    Válaszolok

    Szemlélet hiba! Ahol visszatérő illegális, koncentrált szemétlerakó keletkezik, oda, közelbe, egy legális szemétlerakót kell telepíteni.

    pl. 1 konténert, és rendszeresen elszállítani.
    Mert közösségi igény van rá! Jelzés értékű is a balliba tanácsnak, hogy van feladata.

    Mivel az illegális lerakó rendben tartásának is van költségvonzata, ezért relatíve a legális sem költségtöbblet.

  • 16. Figyelő hozzászólt ekkor: 2017. január 8., vasárnap, 10:06
    Válaszolok

    Az biztos, hogy abban az esetben ha ez a szemét a Széchenyi tér 9 vagy 11 sz. – ú épületek előtt vagy azzal szemben lennének, akkor onnan azonnal, a lerakásuk után fél órán belül elszállítanák!
    Abban a képviselő / udvariasan mondva / nem mond igazat, hogy amíg a város tulajdonában volt a szemétszállító cég ilyet nem lehetett tapasztalni, mert azonnal elszállították!
    Ez NEM IGAZ! Nem igaz, mert pont a szegedi hulladék elszállító cég /Szegedi Környezetgazdálkodási Kft / igazgatója adta ÍRÁSBELI utasításban, hogy azt a szemetet, amik a kukák mellé és másutt, de nem a cég által 758 ft./db e.áron forgalmazott szemeteszsákban vannak kirakva az nem szállítható el, elszállítása tilos! Abban az esetben ha mégis elviszik, akkor az a gyűjtő autó személyzete akik ezt megteszik büntetésben részesülhetnek!
    Ez utóbbi forrása: Egy, a neve elhallgatását kérő, a Szegedi Környezetgazdálkodási cég alkalmazottja.

  • 15. Lacidani hozzászólt ekkor: 2017. január 6., péntek, 20:48
    Válaszolok

    Szerintem nem Nógrádi hanem Gyimesi László volt a képviselő abban a körzetben. Nógrádiról nem tudom elképzelni hogy szemetet szedett volna …

  • 14. okosabbnálam hozzászólt ekkor: 2017. január 6., péntek, 18:22
    Válaszolok

    12. Feri

    Szerinted az a dolgok rendje, hogy a büdös bunkók széthajigálják, a képviselőt meg azért választottuk, hogy fogja a söprűt, lapátot és takarítson?
    Elég egyszerű lehet a világképed, ha így gondolod.

  • 13. móravárosi hozzászólt ekkor: 2017. január 6., péntek, 17:45
    Válaszolok

    12.!
    5. Nógrádi Tibor hozzászólt ekkor: 2017. január 6., péntek, 11:27 (olvasd el!)
    7. móravárosi hozzászólt ekkor: 2017. január 6., péntek, 12:49 (olvasd el!)
    …..aztán jött Feri, a szövegértésével! (olvasd el!).

  • 12. Feri hozzászólt ekkor: 2017. január 6., péntek, 17:11
    Válaszolok

    10. móravárosi! “képviselőtársam, Kardos Irén mindent megtesz, amit megtehet”!Ennek kapcsán fel sem merül a kérdés, hogyan nézne ki a vk, , ha semmit sem tenne? Nem tudom, hogy ki mit lát a képen, de ezen mit kell magyarázni és személyeskedni? A szövegértéssel látom problémák vannak, de egy kép többet mond ezer szónál. Az ott nem szemétkupac? Ott a helye? Egy szóval nem állítom, hogy a képviselő tette oda, de neki mi a dolga vajon?

  • 11. Széltyúk hozzászólt ekkor: 2017. január 6., péntek, 15:27
    Válaszolok

    K. Irén volt DK-s a gyurcsánypárt oldalán már Botka mellett kampányol. Nem ér rá a szemétügyekre.
    http://www.facebook.com/groups/412118755606558/permalink/754743634677400/

Ugrás az oldal tetejére