A tízezredik látogatót várják a Műcsarnok jubileumi kiállítására

2017. január 7., szombat • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben

A tízezredik látogatót várják szombaton a Műcsarnok alapításának 120. évfordulója alkalmából látható kiállításra, amely Az első aranykor címmel az Osztrák-Magyar Monarchia nemzeteinek festészetét mutatja be – hangzott el az M1 aktuális csatornán.

Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója a műsorban elmondta, a tízezredik látogatót egyebek mellett a kiállítás katalógusával, egy – kiállításokra, színdarabokra, zenei és filmes eseményekre felhasználható – hat alkalmas gyűjtőjeggyel, valamint egy üveg borral köszöntik.

Az igazgató közölte, a kiállítás – amely körülbelül másfél hónapja nyitott, és még március 12-ig látható – várakozásaik szerint a látogatócsúcsot fog dönteni. A kiállításon Munkácsy Mihály, Hans Makart, Jan Matejko, Alfons Mucha, Rippl-Rónai József és kortársaik csaknem 200 munkáját tekintheti meg a közönség.

A Műcsarnok történetéről Szegő György elmondta, az 1860-as években néhány tucat magyar festő kezdeményezte, hogy a millenniumi ünnepségekre egy európai szinten is kiemelkedő kiállítócsarnok épüljön. A Műcsarnokot végül 1896. május 4-én Ferenc József király nyitotta meg.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.162.91.86 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére