Pénteki programajánló: Puccini, Indigó, előszilveszter

2016. december 29., csütörtök • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben

david_bowie

Koncertfilmet vetít a Belvárosi Mozi, a Millenniumi Kávéházban az Indigó ad koncertet, a Grand Café Várkert pedig 80-as partyval melegít a szombat estére.

A “Jonas Kaufmann: Egy est Puccinivel” című angol komolyzenei koncertfilmet vetítik a Belvárosi Moziban 18 órától eredeti nyelven, magyar felirattal. “2015 júniusában a világhírű német tenor, Jonas Kaufmann az itáliai nagyopera szentélyében, a Milánói Scalában lépett színpadra az év egyik legjobban várt előadásán, ahol Puccini legnépszerűbb áriáit adta elő a Scala Filharmonikusok kíséretével. Produkciójával teljesen elkápráztatta közönséget, az előadás kirobbanó sikerét az öt ráadás szám mellett a szűnni nem akaró ováció jellemezte. Ez a legendássá vált előadás áll az Egy este Puccinivel című látványos koncertfilm középpontjában, amely az előadás mellett betekintést nyújt Puccini életének és munkásságának részleteibe is, Kaufmann narrációjával ritka archív felvételek is megelevenednek a vásznon.A koncerten Puccini operáinak jól ismert dallamai csendülnek fel, részletek a Tosca, a Manon Lescaut, A Nyugat lánya valamint a Turandot című operákból, köztük a ‘Nessun Dorma’ című ária is.”

Az Indigó zenekar lép fel a Millenniumi Kávéházban 20 órától.

80-as Partyval búcsúztatja az óévet a Grand Café Várkert 21 órától. “Hagyományainkhoz híven idén is szilveszter előtt egy nappal búcsúztatjuk az elmúlt évet. Újhullám ezerrel, tánc hajnalig, boldogság, pityergés, bódultság, szerelem, no meg amit akartok…!2016 sajnos tele volt szomorú hírekkel. A zenei világunkat meghatározó művészek távoztak a földi létből. David Bowie, Black, Prince, Wolfgang Rohde (Die Toten Hosen), Peter Behrens (Trio), Németh László (VHK), James Woolley (Nine Inch Nails), Hagen Liebing (Die Ärzte), Pete Burns (Dead or Alive), Leonard Cohen.. Rájuk is emlékezünk az előszilveszteri Nyolcvanason!”

Folyamatos kiállítások, programok:

Dávid Júlia festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Somogyi-könyvtár első emeleti folyóiratolvasó-termében. A Marosvásárhelyen született alkotó Kolozsváron végezte tanulmányait, iparművészeti szakon diplomázott. Szőnyeg- és jelmeztervezőként egyaránt dolgozott, többek között a Koldusopera és az Operaház fantomja című előadások számára is készített jelmezeket. Üvegfestészettel és dekorálással is foglalkozik. Szülőhelyén és Erdély más városain kívül kiállított többek között Kolozsvárott, Kovásznán, Isztambulban, Budapesten, Hódmezővásárhelyen és Szegeden is. Ars poeticáját így fogalmazta meg: „A magyarság őserőt hordoz, mely nagyon sok viharos történelmi kort élt meg. Ennek az őserőnek az újra feltárása és beépítése festményeimbe, küldetésemmé vált! A népmesék, mondák motívumai, a sámánok és táltosok örök ősi hite, a letűnt civilizációk, vándorló népcsoportok színes világa elevenedik fel. Alkotásaim elsősorban a népi értékek kincsestárából merítenek.” Dávid Júlia A fény születése című kiállítása december 8-tól január 24-ig tekinthető meg.

Tömörkény István (1866 – 1917) író, újságíró, régész, gyógyszerész, a tárca műfaj megteremtője, a Somogyi-könyvtár és Városi Múzeum egykori igazgatója születésének 150. évfordulója alkalmából dokumentumkiállítás nyílt a Somogyi-könyvtárban. „A századelő nagy elbeszélője” – 150 éve született Tömörkény István című tárlat december 1-től január 25-ig tekinthető meg a bibliotéka földszintjén.

A karácsonyi ünnepkörrel kapcsolatos mesékből, irodalmi alkotásokból láthatnak válogatást az érdeklődők a Somogyi-könyvtár harmadik emeleti olvasótermében. A bibliotéka régi gyűjteményéből összeállított kamaratárlat december 1-től január 15-ig tekinthető meg.

barbar03

Új régészeti kiállítással jelentkezik a szegedi Kass Galéria: a tárlat arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi történt a mai Szeged és Csongrád megye területén abban az időszakban, amikor a Vezúv kitörése elpusztította Pompejit. A rómaiak ekkoriban mindenkire barbárként tekintettek, aki nem volt római polgár. A barbárok közé tartoztak a szarmaták is, akik Szeged környékét lakták. Háborús időkben csatáztak a rómaiakkal, békeidőben azonban aktív kereskedelem folyt közöttük, s így sok Római Birodalomból származó tárgy maradt ránk Szeged környékén is. A kiállításon látható két „in situ” sír: a csontvázakat eredeti, feltáráskori helyzetükben mutatja be a tárlat. Emellett női sírokban megtalált csontfésű, tükör, festékes tégely, piperekészlet is látható a Kass Galériában, valamint olyan különleges nyakláncokat, karékeket is bemutatnak, melyek talizmánjai óvó-védő, bajelhárító vagy fájdaloműző szereppel is bírhattak. A barbár szarmata harcosokat félelmetes ellenségeknek tekintették a rómaiak: rettegtek mérgezett nyilaiktól, félelmetes fegyvereiktől és kinézetüktől. A Pompeji katasztrófájakor elhunyt római történetíró, idősebb Plinius arról is beszámolt, hogy a szarmata férfiak tetoválták testüket. A tárlaton a szarmaták fegyvereit is megismerhetik az érdeklődők. „Az Alföld barbárjai” című kiállítás december 31-ig látható a szegedi Kass Galériában.

olimpia02

Az olimpiák történetét mutatja be a Móra Ferenc Múzeum új kamarakiállítása: az „Olimpiák a gyűjtő szemével” című tárlaton egy magángyűjtő, Szegi László relikviái mellett olimpikonjaink ikonikus tárgyait is kiállítják. Látható lesz az a fém fáklya, mellyel az 1936-os, berlini olimpiai lángot hozták az országhatártól egészen Kecskemétig: összesen 114 futó vitte az ereklyét ezen a szakaszon. Ezen az olimpián 10 aranyérmet szereztek a magyar sportolók. A kiállítás képeslapokon, plakátokon, kitűzőkön, autogramkártyákon, olimpiai belépőjegyeken keresztül szemlélteti az újkori olimpiák elmúlt százharminc évét. A tárlaton látható Vajda Attila pekingi aranyérme, melyet kenu 1-esben szerzett 2008-an, illetve 2004-es athéni bronzérme is. Megtekinthető még a Kovács Koko István által dedikált boxkesztyű és Papp László autogramkártyája is.

pompei_sajttaj012kf

Pompeji – élet és halál a Vezúv árnyékában: a szegedi Móra Ferenc Múzeum kiállításán bemutatják Pompeji katasztrófáját, az ott élt emberek életét, mindennapjait, hitvilágát, kikapcsolódási szokásait, harcászatát. A tárlat törzsanyaga, közel 120 tárgy a Pompeji feltárás anyagát őrző Nápolyi Régészeti Múzeumból érkezett. A kiállítás egyediségét, különlegességét az adja, hogy a Pompeji ásatás tárgyaiból kiállítás eddig nemhogy Magyarországon, de még Közép-Kelet Európában sem került bemutatásra, így Szeged ad először otthont ennek a páratlan értékű kollekciónak. Három kiállítóhelyen is a Pompeji-kiállítással találkozhatnak az érdeklődők: a Móra Ferenc Múzeum főépületében, a Dóm tér szomszédságában található Fekete házban, valamint a Kass Galériában. A Móra Ferenc Múzeumban magával a katasztrófával, a Vezúv kitörésével, a közélettel, a fürdőkkel, a színházzal, az építészettel, a mindennapokkal ismerkedhetnek meg a látogatók. A Fekete házban a gladiátorok világa, a temetkezés, és étkezés, valamint Pannónia provincia világa is helyet kap, valamint kialakításra kerül egy erotikával foglalkozó, kizárólag felnőttek számára látogatható tér is. A Kass Galériában pedig a Pompeji katasztrófa témáját feldolgozó hazai képzőművészeti alkotásokat nézhetnek meg az érdeklődők Szegeden. A Pompeji-kiállítás egészen 2017. március 5-ig látható a napfény városában, azonban a két ünnep között sem maradnak Pompeji nélkül az érdeklődők. A Móra-múzeum és kiállítóhelyei december 27-30. között is nyitva tartanak, valamint ajándék tárlatvezetésekkel is várják az érdeklődőket a Móra Ferenc Múzeumban (15.30-tól) és a Fekete házban (17 órától).

Európában egyedülálló több ezer darabból álló Informatika Történeti Kiállítás tekinthető meg 1300 négyzetméteren, Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Agórában. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság jelentős szellemi és anyagi ráfordítással hozta létre és folyamatosan fejleszteni a világ vezető informatika történeti múzeumaival vetekedő kiállítást. A múzeumban olyan gépeket, eszközöket ismerhetnek meg és próbálhatnak ki a látogatók, amelyek a számítástechnika fejlődését mutatják be a kezdetektől egészen napjainkig. Több száz tonna számítástechnikai berendezés, ami nélkül nem lenne érintőképernyő, laptop, okostelefon, internet. Eddig még a világon sehol sem látott Neumann relikviákat is megcsodálhatnak az érdeklődők, amelyekkel a XX. század egyik legnagyobb, magyar tudósának állítanak emléket.

A programajánló összeállításában együttműködő partnerünk az iszeged.hu.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.198.133.40 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére