Kerámia plakettekkel díjazták a legvirágosabb kerteket + FOTÓK

2016. november 30., szerda • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Gémes Sándor, Maróti János

viragos_szeged02_gs

A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. idén is díjazta a legszebb közösségi kerteket. A Virágos Szeged Városszépítő Mozgalom versenyének eredményhirdetésen nemcsak díjaztak, hanem képekkel és szóbeli jellemzéssel be is mutatták a kiemelkedő példákat. Ezen felül országosan három szegedi konyhakertet ismertek el a legjobbnak.

„Önzetlenül járulnak hozzá a lakosok Szeged szépítéséhez, ahhoz a munkához, amit mi végzünk. A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. több mint száz munkatársa dolgozik azért, hogy minél zöldebbé, színesebbé tegyük a várost, de ő nekik ez a feladatuk, míg Önök ezt ingyen teszik. Nem lehet elégszer megköszönni azt, amit csinálnak” – mondta Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője azon civilek munkájáról, akik a Virágos Szegedért Városszépítő Mozgalom munkájában részt vettek.

Az önkormányzati cég idén négy kategóriában díjazta a legszebb kerteket, a versenyre május 1. és szeptember 1. között lehetett jelentkezni. Minden esztendőben egy adott koncepció köré épül a verseny, 2016-ban azok kaptak plusz pontot a megmérettetésen, akik „nagyszüleink idejében” jellemző virágokat ültettek.

viragos_szeged20_gs

Makrai László kiemelte, idén is jelentős munkát végzett az önkormányzati cég, fontos fejlesztéseket hajtottak végre. Csak a gyepfelületből 2 288 682 négyzetmétert kell rendben tartaniuk, virágfelületből pedig több mint 1 hektárt, összesen 10 861 négyzetmétert – a növények nagyobb része évelő. 27 500 tulipánhagymájuk van, s közel ennyi a kétnyári, valamint az egynyári viráguk. Elmagyarázta az érdeklődőknek az ügyvezető, hogy milyen logikát követve ültetnek. Az évelő virágok biztosítják a keretet, az állandóságot, s ezek között helyezik el az évelő virágokat, amelyek a színeket adják.

Konkrét példákat is bemutatott. A Roosevelt téren egy dekoratív virágoszlopot alakítottak ki muskátlikból, a Rákóczi térre balkonnövényeket ültettek. Szólt a Csongor téri kiemelt virágágyról, ezt képviselői segítséggel alakították ki. Az időjárás-változás miatt a városban új, szárazságtűrő virágokat kellett telepíteni. Hasonló problémák felmerültek a fák esetében is, ahol ez nehezebb munka, mert az ennek a feltételnek megfelelő növények a hideget tűrik rosszabbul, ezért folyamatosan kísérleteznek az optimális megoldás megtalálása érdekében.

Az őszi faültetések jegyében mintegy 100 új fa ereszthet gyökeret Szegeden. Makrai László jellemezte azokat a hamarosan megkezdődő beruházásokat a Ligetben, Odesszában, Tarjánban, a Belvárosban, amelyek előkészítéséről, egyeztetéseiről a SZEGEDma is többször írt. Tájékoztatta a megjelenteket arról, hogy a szegedi hulladékgazdálkodás kivált az általa irányított cégből, de továbbra is a régi szakemberek végzik a munkát egy állami vállalat megbízásából.

A verseny első helyezettjeinek díját Brzózka Marek keramikus készítette. Aki nem nyert annak sem kellett búslakodnia, mert minden résztvevő virághagymákból összeállított csomagot kapott.

viragos_szeged06_gs

A Virágos Szegedért Városszépítő Mozgalom díjazottjai

Családi házas utcafronti előkertek kategóriában
I. Túri Lajos
II. Pálfalvi Csenge
III. Zsótér Dezsőné

Balkonok, erkélyek kategóriában
I. Nagyné Nyíri Emese
II. Szőnyi Etelka
III. Lajta Éva

Lakótelepek, bérházak, társasházak közössége kategóriában
I. Szalma Jánosné (posztumusz)
II. Pipicz Zoltán
III. Szécsiné Kocsis Rózsa

Intézmények közösségi kertje kategóriában

I. Szabó Barbara
II. Zádori Roland
III. Összefogás Háza

A közönség díjat Túri Lajos nyerte el.

viragos_szeged01_gs

A saját kertben termelt zöldséget és gyümölcsöt szeretné a „Legszebb konyhakertek” országos program előtérbe helyezni, amelyhez immár harmadik alkalommal csatlakozott Szeged. A Kovács Szilvia által indított kezdeményezés a hagyományos udvarkép visszaállítását kívánja elősegíteni. Díjazzák a pontozásnál a biomódszerek alkalmazását, több generáció – beleértve a gyerekek – bevonását a kertművelésbe, a madárbarát kert kialakítását. A verseny különlegessége, hogy előtérbe helyezi a személyes kapcsolatokat. A zsűrinek többször meg kell látogatni a kertgazdát, fotókat kell készíteni – több kiváló barátság alakult így ki.

Gergely Éva, a szegedi önkormányzati cég közterület fenntartási vezetője büszkén mondta, hogy három szegedi országosan első helyezés is született az országos versenyen: Savanya Péter és Geyer Mária, a Makkosházi Kertbarátok Közösségi Kertje, valamint Mayer Erika nyert díjakat. Közülük Mayer Erika az örökös díjat kapta meg, mivel harmadik alkalommal győzedelmeskedett kategóriájában.

A „Legszebb konyhakertek”

Balkon kategóriában
I. Geyer Mária és Savanya Péter
II. Nagyné Nyíri Emese

Mini kert kategóriában
I. Radnai Istvánné
II. Péter Szilvia
III. Geyer Mária és Savanya Péter

Normál kert kategóriában
I. Ábrahám György és felesége
II. Tóthné Radnai Nikolett
III. Pataki Pálné

Közösségi kert kategóriában
I. Makkosházi Kertbarátok Közösségi Kert
II. Szabad Waldorf Általános Iskola és Gimnázium, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
III. „Megálló” Közösségi Kert

A zártkert kategóriában három első helyezés született:

I. Zsótér Zsuzsanna, Farkas József, Mayer Erika

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.205.159.168 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére