Jövő vasárnap lép életbe az új vasúti menetrend

2016. november 30., szerda • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben

vasut_sinpar

December 11-én lép életbe az új belföldi és nemzetközi vasúti menetrend, amely szerint egyebek mellett Budapest egyes elővárosi vonalain több járat közlekedik majd – közölte a MÁV-Start szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint az egyes vonalakon sűrűbb vonatközlekedést és új, közvetlen összeköttetéseket hozó 2017-es menetrenddel a vasúttársaság célja, hogy az elmúlt évek európai uniós forrásokból elvégzett beruházásainak, pálya- és járműfejlesztéseinek előnyeit kiaknázva tovább javítsa hatékonyságát és versenyképességét, továbbá még kényelmesebbé, vonzóbbá tegye a vonatozást.

Az elővárosi közlekedésben új járatok indulnak Budapest és Oroszlány, illetve a főváros és Martonvásár, Sárbogárd, Vác, Gödöllő, Hatvan, valamint Szolnok között.

Decembertől Budapest és Veszprém között – egy délelőtti vonatpár kivételével – óránként közlekednek a vonatok. Veszprémből Budapestre a kora reggeli, Budapestről Veszprémbe a délutáni időszakban pedig további szerelvények közlekednek munkanapokon, így csúcsidőben félóránként járnak a vonatok ezen a vonalon. A főváros és Miskolc, valamint Sátoraljaújhely között módosul a menetrendi struktúra.

A nemzetközi vonatközlekedésben nem hoz jelentős változást a decemberi menetrendváltás, de az Agram IC helyett visszatér a Kvarner vonatnév, a járat új útvonala szerint pedig Zágráb helyett egész évben a horvátországi Fiuméig (Rijeka) jár.

A jövő vasárnaptól érvényes menetrend megtekinthető a MÁV-csoport honlapján.

A közlemény szerint 2017-ben éreztetik majd hatásukat a legfrissebb fejlesztések, mint az e-vonatjegy novemberi bevezetése, a székesfehérvári állomás felújításának decemberi befejezése és a legutóbbi megrendelésből származó FLIRT motorvonatok utolsó egységeinek forgalomba állítása. Az utóbbival kapcsolatban kiemelték, hogy annak eredményeként a budapesti elővárosi és a távolsági forgalomban újabb viszonylatokban közlekedtetik a korszerű járműveket.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.81.94.117 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére