Robbanhat a szegedi parkolási botrány: hat fő ellen emeltek vádat, közöttük Solymos László, Mózes Ervin és Kalmár Gábor

2016. augusztus 3., szerda • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Kovács Ferenc

parkolojegyes_tabla02kf

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt hat személlyel szemben, akik a 2008 és 2012 között ingyenesen és jogellenesen juttatott parkoló bérletekkel okoztak vagyoni hátrányt Szeged Megyei Jogú Városának, illetve a városi tulajdonban álló parkolócégnek. Hárman az önkormányzat részéről jártak el – korábban a Jobbik Solymos László alpolgármester, Mózes Ervin címzetes főjegyző és Kalmár Gábor polgármesteri kabinetfőnök érintettségéről tett fel kérdéseket. Szanka Ferenc, a főügyészség sajtószóvivője kérdésünkre annyit árulhatott el a konkrét nevek említése nélkül: a három önkormányzati személy között van alpolgármester, polgármesteri kabinetvezető és címzetes főjegyző is.

Szerdán újabb fejezetéhez érkezett a szegedi parkolóbotrány. A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a Törő Sándor megyei főügyészhelyettes által jegyzett közlemény szerint vádiratában rögzíti: a vádlottak, köztük a 100 százalékos önkormányzati tulajdonban levő, parkolási rendszert üzemeltető gazdasági társaság egymást követő két ügyvezetője, parkolási üzletágának vezetője, valamint három, az önkormányzat részéről eljáró személy azzal, hogy a 2008 és 2012 között több mint 300 darab kombinált bérletet adtak ki ingyenesen,

mintegy 40 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a gazdasági társaságnak, illetőleg a városnak.

A közlemény úgy fogalmaz, a vádirat szerint a vád tárgyává tett időszakban az önkormányzat részéről évente, úgynevezett vezetői értekezleteken döntöttek arról, hogy kik azok az önkormányzattal, illetőleg a polgármesteri hivatallal kapcsolatban álló személyek, akik ingyenes kombinált parkoló bérletben részesülhetnek. Az így megszületett döntés követően adták át az önkormányzat részéről érintett személyek mint vádlottak azokat a listákat a város tulajdonában álló gazdasági társaságnak, amelyek alapján az ügyvezetők, illetve a parkolási üzletág vezető intézkedésére a bérletek kiállításra, illetőleg az érintettek részére átadásra kerültek. A vádirat szerint 2013. január 1-én lépett hatályba az a közgyűlési rendeletmódosítás, amely jogszabályi alapot teremtett a parkoló bérletek ingyenes átadására. Ezt megelőzően semmilyen jogszabályi rendelkezés, vagy egyéb normatív szabályozás nem tette lehetővé azt, hogy a parkoló bérletek ingyenesen átadásra kerüljenek.

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottakat cselekvőségükhöz és az adott évekhez igazodóan több rendbeli, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolja.

A vádlottak bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni – értesült a SZEGEDma.hu.

A megyei főügyészhelyettes nyilatkozata nem rögzíti, ki az a három személy, aki az önkormányzat részéről a vádlottak padjára áll. Emlékezetes ugyanakkor, korábban a Jobbik szegedi szervezete városi közgyűlési ülésen és sajtótájékoztatón is arról beszélt, hogy a Szegeden terjedő szóbeszéd szerint a VIP-parkolóbotrány gyanúsítottjai között ott találjuk Mózes Ervin címzetes főjegyzőt, Solymos László alpolgármestert és Kalmár Gábor kabinetfőnököt. Felszólították az érintett személyeket, álljanak ki a nyilvánosság elé, és valljanak színt, ez azonban nem történt meg.

Portálunk most is megkérdezte Vécsey Ágnest, a polgármesteri kabinet sajtófőnökét: meg tudja-e erősíteni, hogy az önkormányzat részéről Solymos Lászlót, Kalmár Gábort és Mózes Ervint vádolják több rendbeli, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével, vagy ha nem, akkor ki a három, az önkormányzat részéről érintett személy, és arról is érdeklődtünk, lesz-e a vádemelésnek bármiféle következménye az ő további tevékenységüket illetően.

Szanka Ferenc, a megyei főügyészség sajtószóvivője annyit erősíthetett meg portálunk kérdésére, hogy az önkormányzat részéről megvádolt három személy között van alpolgármester, polgármesteri kabinetvezető és címzetes főjegyző is.

Az ügyben többször kerestük Mózes Ervint is, de nem tudtuk elérni. A sajtófőnök azt közölte, részükről az az irányadó álláspont, amit Mózes a Délmagyarországnak mondott. A címzetes főjegyző azt nyilatkozta ma délelőtt a Délmagyarországnak, hogy két évtizede folyik ez a gyakorlat. Elismerte, hogy Kalmár Gábort, Solymos Lászlót és őt vádolják felbujtással. Elmondása szerint korábban 70 fő, később (mikor csökkentették a közgyűlés létszámát 29 főre) 65 személy kapott ingyenes parkolóbérletet. “Bárki is irányította Szegedet az elmúlt húsz évben, az volt a gyakorlat, hogy a közgyűlés az SZKT igazgatóját jogosította fel, hogy többek között az önkormányzat vagyonrendelete alapján 50 millió forintos ügyletenkénti vagy egyedi értékhatárig döntéseket hozzon, például döntse el, kinek ad parkolóbérletet” – mondta a lap munkatársának. A gyanúsítás ellen panaszt tettek, képtelenségnek tartja Mózes az ügyészség álláspontját, szerinte nem sértettek meg semmilyen szabályt. Hangsúlyozta, hogy a városházán nem született döntés arról, hogy ki számára biztosítsanak parkolóbérletet. Úgy fogalmazott, hogy vezetői értekezlet javaslatot adott az SZKT igazgatójának, s ez dokumentumot írták alá mindhárman.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 34 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.224.76.150 IP címről szól hozzá.

  • 14. okosabbnálam hozzászólt ekkor: 2016. augusztus 3., szerda, 15:44
    Válaszolok

    13.koronatanú
    Ez elég érdekes, hogy te előre tudod, hogy Botkát tanúként fogják kihallgatni, sőt még azt is tudod előre, hogy hamisan fog tanúzni?! Nocsak, nocsak! Talán az ügyészségen dolgozgatsz?

  • 13. koronatanú hozzászólt ekkor: 2016. augusztus 3., szerda, 15:25
    Válaszolok

    Botkát ugye tanúként halgatják majd ki. Akkor igazmondási kötelessége van és mimimum a hamisranúzást ráverhetik a város “felelős” vezetőjére.

  • 12. okosabbnálam hozzászólt ekkor: 2016. augusztus 3., szerda, 15:09
    Válaszolok

    1.Alpolgar

    Ha nem valódi polgár vagy, akkor amit mondasz az sem valódi. :-)

  • 11. okosabbnálam hozzászólt ekkor: 2016. augusztus 3., szerda, 14:37
    Válaszolok

    10.valakilajos

    Érdekes, a jegyző azt nyilatkozta, hogy nem döntöttek, javaslatot tettek, s a cégvezető saját hatáskörében döntött, amire 50 milla értékhatárig fel volt egyébként jogosítva.
    Lufi lesz ez, akárki meglátja! :-)

  • 10. valakilajos hozzászólt ekkor: 2016. augusztus 3., szerda, 14:14
    Válaszolok

    majdnemjenő!!!! ugyan olvasd már el a vádat!!! semmilyen bizottság nem volt!!! Hárman döntöttek ki kap ki nem!!!

  • 9. okosabbnálam hozzászólt ekkor: 2016. augusztus 3., szerda, 12:21
    Válaszolok

    Négy évnyi nyomozás után ennyire futotta?
    Ez vagy egy túlfújt lufi, ami némi erőlködés után kidurran, vagy előbb-utóbb fel kell sorolni azokat is, akik ebből részesültek. Érdekes lesz majd olvasni a sok jóhiszemű, jogban járatlan kormányhivatali, rendőrségi, ügyészségi, bírósági ember (gondolom nem alacsony beosztású) nevét, akik nem tudták, hogy törvénytelen juttatásban részesültek, tulajdonképpen hivatali vesztegetésnek is nevezhetnénk?

  • 8. NP hozzászólt ekkor: 2016. augusztus 3., szerda, 12:18
    Válaszolok

    “Mózes Ervin szerint nem következetes a nyomozó hatóság és a nyomozást felügyelő ügyészség álláspontja. – A cégvezetőket hűtlen kezeléssel, Solymos László alpolgármestert, Kalmár Gábor kabinetvezetőt és engem pedig felbújtással vádol az ügyészség. De nem vádolja az SZKT igazgatóit abban az esetben, amikor ugyanilyen konstrukcióban ingyen biztosítottak parkolóbérletet a rendőrség gépjárműveire vagy jelentős kedvezményt, gyakorlatilag ingyenes parkolási lehetőséget adtak az Arany János utcai parkolóházban az ügyészség és bíróság alkalmazottainak – mondta Mózes Ervin.”

  • 7. majdnemjenő hozzászólt ekkor: 2016. augusztus 3., szerda, 11:36
    Válaszolok

    Azért kíváncsi lennék, hogy az akkori városüzemeltetési bizottság FIDESZ/JOBBIK képviselői akik megszavazták az ingyenes bérletek kiadását a vádlottak között vannak-e? Gyanítom nincsenek. Nem szeretem a polgármestert, de aki egy kicsit is ismeri az önkormányzat munkáját. Az tudja, hogy lónak bizony van másik fele is. Azok a képviselők és ismerőseik, családtagjaik, akik bérletet kaptak jogosulatlanul, visszautalják a városnak a pénzt? Ismét oda kerülünk ki, nem.

  • 6. gyíkember hozzászólt ekkor: 2016. augusztus 3., szerda, 11:34
    Válaszolok

    Kíváncsian várom a fejleményeket, de szerintem se a városi vezetők, sem az ügyészségtől senki sem fog bukni, csak jó szokás szerint a közpénzeket csoportosítják át, és bevételhez juttatnak 1-2 ügyvédet…

  • 5. Ebgondolat hozzászólt ekkor: 2016. augusztus 3., szerda, 11:28
    Válaszolok

    orbán közpénzen utazik az olimpiára! Ezzel mekkora kárt okoz az országnak? Szegénynek még biztos nincs elég pénze, hogy a sajátjából utazzon. Fura mód az ügyészség sem a föld- sem a trafikmutyi alatt nem mutatott akkora érdeklődést nyomozás iránt, mint a szocialisták iránt. lehetséges, hogy az ügyészség tulajdonképpen nem más, mint a maffiarezsim gestapója? Ha eltakarodik a maffiarezsim, akkor az igazságszolgáltatáson belül se árt majd kitakarítani a férgeket!

  • 4. vörös sálas hozzászólt ekkor: 2016. augusztus 3., szerda, 11:05
    Válaszolok

    Akkoriban nem Sz Sándor volt a kabinetfőnök.
    http://mszp.hu/parttag/szabo_sandor

  • 3. Párttámogatás hozzászólt ekkor: 2016. augusztus 3., szerda, 10:48
    Válaszolok

    “az önkormányzat részéről megvádolt három személy között van alpolgármester, polgármesteri kabinetvezető és címzetes főjegyző is.”
    És a polgármester megint kimaradt? Újhülyének is a csak helyettese Cusi került börtönbe. Botka pártcélú gépkocsihasználatát és párhuzamos kóltségtérítését is vizsgálják már. Az a kár is meghaladhatja a több tízmilliót. A kormány kiadta hogy Lázárék mennyi pénzt autóztak el. A szegedi hivatal miért nem adja ki egy vidéki bukott pártvezető- tanácselnök esetében?

  • 2. elmebajos hozzászólt ekkor: 2016. augusztus 3., szerda, 10:11
    Válaszolok

    albolgár!!! az IKV kimaradt,ez a cég a legnagyobb legális fosztogató,pénzmosója minden pártnak egál ki van hatalmon. évtizedes hütlen kezelés,rablás csalás közvagyon értéken alatti kiárúsítása,természetesen csak barátoknak..lásd szepesi villa!!!

  • 1. Alpolgar hozzászólt ekkor: 2016. augusztus 3., szerda, 09:51
    Válaszolok

    BotgaGate 7 ügyéből a – Szeviep és KFC után – harmadik is bírósági szakaszba lépett. Következnek: Közraktározási Zrt, Aquapolis ügy, Ivóvíz minőség javító program, SZETÁV

Ugrás az oldal tetejére