Ideiglenes befogadóállomás is nyílik Kiskunhalason

2016. június 30., csütörtök • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben

Pénteken megkezdi működését egy kétszáz férőhelyes ideiglenes befogadóállomás a kiskunhalasi volt laktanya területén, a menekültügyi őrzött befogadóközponttól elválasztva – közölte Belügyminisztérium (BM) csütörtökön az MTI-vel.

Minden nyitott befogadóintézményre ugyanazok a szabályok vonatkoznak: a menedékkérők napközben a házirendben foglaltak szerint elhagyhatják az intézményt – írta a BM, egyúttal kiemelte: “Kiskunhalason a rendőrség – ahogy eddig, ezután is – fenntartja a közrendet és a közbiztonságot”. A minisztérium hozzátette: az intézmény megnyitására azért van szükség, mert “Brüsszel elhibázott bevándorláspolitikája miatt” a migrációs nyomás továbbra is jelentős. Európába idén már 230 ezer bevándorló érkezett, Magyarországon 22 ezer fölé emelkedett a beadott menedékkérelmek száma.

A Magyarországon beadott menedékjog iránti kérelmek közül több mint 5100-at a tranzitzónákban nyújtottak be. E menedékkérők közül több mint 4600, “sérülékeny csoporthoz” tartozó embert – köztük kisgyermekes családokat, idős, illetve beteg embereket – szállítottak át valamelyik befogadóintézménybe. Esetükben ugyanis – mint írták – nem alkalmazható a határon lefolytatott eljárás. A BM tájékoztatásában kitért arra is, “közismert”, hogy a menedékkérők döntő többsége a menekültügyi eljárás alatt ismeretlen helyre távozik. Ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy az illegális határátlépés vagy egyéb büntető-, illetve szabálysértési eljárás alatt álló menedékkérők egy részét menekültügyi őrzött befogadóközpontban helyezik el, főként azokat a kérelmezőket, akik korábban már visszaéltek a menekültügyi intézménnyel vagy esetükben szigorúbb ellenőrzés szükséges.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 2 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.205.159.168 IP címről szól hozzá.

  • 2. Cvusok hozzászólt ekkor: 2016. július 1., péntek, 09:22
    Válaszolok

    Elmegyógyintézet viszont annál több kellene.

  • 1. Szegediner hozzászólt ekkor: 2016. július 1., péntek, 08:55
    Válaszolok

    Mivel Szerbia biztonságos ország ezért a gúnyhatárról mindenkit azonnal vissza lehet fordítani.

    Ezért Magyarországon nem léteznek menekültek, következésképpen befogadó állomásokra, menekült táborokra sincs szükség.

Ugrás az oldal tetejére