A szegedi szerb templom harangjára gyűjtenek + FOTÓK

ortodox_napok_megnyito04kf

Jótékonysági rendezvénytől hangos a szegedi szerb templom, a háromnapos Szerb Ortodox Napok programsorozatát második alkalommal rendezik meg idén.

A rendezvényt csütörtök este nyitotta meg Görög Tibor, a Szerbiai Köztársaság tiszteletbeli konzulja, a rendezvény fővédnöke. A szerb ortodox napokon gasztronómiai érdekességekkel, tánc- és főzőbemutatóval, kiállításokkal, könyvvásárral és templomi ereklyék bemutatásával is várják az érdeklődőket. A programsorozat azonban több, mint három napi mulatozás: a szerb templom harangjára gyűjtenek adományokat, de felajánlásokat várnak a Partiscum Takarékszövetkezet 57600101-11062505-ös számlaszámára is.

A rendezvény idejére több kiállítás is nyílik a templomban, Jószai Sándor ikonjai, Jaksity Iván fotói mellett fiatal szerb művészek alkotásai is megtekinthetőek lesznek a tárlatokon. A kulturális szekció mellett a zene és a gasztronómiai élvezetek sem maradnak ki a rendezvényről: a Bánát együttes muzsikája mellett táncház, ortodox könyvek vására és számtalan délvidéki ételkülönlegesség – többek között grillrácson sült razsnyica, csevapcsicsa és pljeskavica – is a programsorozat részét képezi. A rendezvényről ITT olvashat többet.

A szerb ortodox napokon gasztronómiai érdekességekkel, tánc- és főzőbemutatóval, kiállításokkal, könyvvásárral és…

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. augusztus 13.

0 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.