CVU: Közszolgálatiság szegedi módra

2015. június 10., szerda • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben

A Civil Városi Unió sajtóközleményében a szegedi trolibotrány kapcsán arról ír, hogyan tud “a városvezetés bármit lenyomni a félretájékoztatott lakosság torkán”.

“Örömmel jelenthetjük, hogy hosszú évek óta először sikerült nyilvánosságot kapnunk a Délmagyarország című napilapban, amikor a trolibotránnyal kapcsolatos, a SZEGEDma portálon megjelent írásra reagált az újság egy cikkében” – kezdődik a június 10-i közlemény, mely egyébként teljes terjedelmében elérhető a civil egyesület honlapján. Ebből kiderül, a CVU mint megszólíttatott fél reagálni szeretett volna az inkriminált “Trolis munkát nyert a volt SZKT-vezető” című május 29-i DM-írásban foglaltakra, ezért a szervezet vezetősége nevében Vida Sándor és Beck Gábor az alábbi sajtónyilatkozat szó szerinti közzétételét kérte a napilaptól mind a nyomtatott, mind az online felületen.

A CVU kérdezett – volna

Válasz a háborgó civilektől

„Botrányosnak tartja a Civil Városi Unió (CVU), hogy az egykori SZKT-igazgató, Dózsa Gábor cége trolis közbeszerzést nyert Szegeden” – írta a Délmagyarország a múlt pénteki számában, majd így folytatja: „Nem tudni, miért pont most háborognak a civilek, ugyanis Dózsa Gábor cége már februárban is nyert nyílt közbeszerzésen, azért a munkáért pedig nem támadták” – olvashattuk a Délmagyarország múlt pénteki számában. A CVU nemcsak most, de az elmúlt évek során többször kritizálta a közlekedési nagyprojekt bonyolítását. Az ezzel kapcsolatos írások az egyesület honlapján (www.cvu.5mp.eu) megtalálhatók. A fenti cikk írója – talán nem véletlenül – összekever két közbeszerzést: az általa említett projekt a 2015. februárjában aláírt szerződés alapján, a Csongrádi sgt. – Makkosházi krt. csomópont felsővezeték elemek cseréjéről szól, míg a CVU a legújabb 378 milliós beruházást vette górcső alá.

Korábbi kritikai észrevételeinkre azonban, ahogyan eddig sem, úgy most sem kaptunk választ. Ezért most ismét megfogalmazunk néhány kérdést:

- 2014-ben írtuk meg, hogy Dózsa Gábor, a Bus Tech Kft. és az SZKT ügyvezetőjeként megrendelőként és kivitelezőként egyaránt érintett volt a közlekedési nagyprojektben. Ezt a tényt az óta sem cáfolta senki, miként arra sem kaptunk választ, hogy a városvezetés tudott-e erről?
- A projektben részt vevők listáját vizsgálva világosan látható, hogy egyes szereplők végig kísérik a folyamatot – e tekintetben különösen érdekes a cseh vonal. Van-e összefüggés Dózsa mindenki által ismert cseh kapcsolatai és a projekt szereplői között?
- Ismereteink szerint a szakmai körökben kiválónak ítélt váltóállító rendszer a cseh Elektroline fejlesztése, így érthető és természetes, hogy annak kivitelezésében is részt vesz. A kérdés, hogy mit tesz ehhez hozzá Dózsa Gábor cége, a Ganz Tram Kft.?
- Nagy Sándor alpolgármester szerint plusz pénz a 378 milliós legújabb többletforrás, melyből többek között alternatív betápláló kábelhálózat és villám és túlfeszültség elleni védelem, valamint automata váltóállító rendszer kerül kiépítésre. Az NFM és Szeged városa közti Támogatási Szerződés 6. módosítása leírja, hogy az Anna kút és az Indóház tér között nincs alternatív betápláló kábel, a villámvédelem nem felel meg a 2011. évi BM szabályozásnak, valamint a váltóállító rendszer nem biztonságos. Kérdés, hogy ezek nélkül eredetileg hogyan tervezték a projektet és mi történt volna, ha nincs ez a „talált pénz”? Maradt volna a „nem biztonságos” rendszer?
- A Dózsa cége által jegyzett legutóbbi beruházás (Csongrádi sgt. – Makkosházi krt. csomópont) a tervezetthez képest nettó 10 millióval került többe, ami egy 26 millós összegnél elég számottevő. Vajon tudnak-e az illetékesek Szegeden olyan beruházást, melynél nem lépték túl a tervezett költségeket, vagy amelyeket sikerült határidőre befejezni, és amelyeket nem követtek újrabontások, javítások?
- Szintén a 6. számú módosítás tartalmazza a következőket: „…a tervezési árfolyam és a tényleges kivitelezési árfolyam különbözetéből adódóan a fedezet rendelkezésre áll.” Emlékezhetünk arra, hogy az egyébként távolról sem hibátlan, korábbi SZKT ügyvezetőt a trolibeszerzések hátráltatása kapcsán azzal támadták, hogy a város árfolyam veszteséget szenvedett. Információink szerint ennek éppen az ellenkezője igaz. Mi erről Szentgyörgyi Pál álláspontja?
- Érdekelheti a lakosságot a projekt 760 milliós menedzsment költsége. Igazak-e azok az információk, melyek szerint azok egy része a Nagy Sándor által irányított városfejlesztési, városüzemeltetési iroda, valamint a Pólus Kft. dolgozói részére lettek kifizetve, megbízási szerződések alapján?

Végezetül: A CVU Dózsa Gábor szakmai hozzáértését soha semmilyen formában nem kérdőjelezte meg. (Bár említésre érdemes, hogy egy BKV-s projekt, ami Dózsa Gábor és a cseh EVC Group nevéhez fűződik és ami trolik akkumulátoros meghajtásáról szólt, meghiúsult és az érintett járművek most éppen bontás előtt állnak…)
A szegedi beruházások bonyolítása azonban a legtöbb esetben legalábbis kételyeket ébreszt. Ez vonatkozik mind a tervezett költségek megemelkedésére, mind a vélelmezhető személyi összefonódásokra, mind a számtalan minőségi problémára egyaránt. A helyzet nagyban hasonlít az országos közbeszerzésekhez. Amikor Botka László jogos kritikákat fogalmaz meg azokkal kapcsolatosan, jó lenne, ha helyben nem követné a kormányzati gyakorlatot. Ideje lenne végre olyan beruházással találkozni Szegeden, amely a lakosság többségének támogatása mellett, átlátható módon, a tervezett költségeknek megfelelően valósul meg.
Ehhez persze a szegediek véleményét előzetesen kellene kérni, nem pedig utólag tájékoztatni őket. A Civil Városi Unió kritikáit egyébként könnyű lenne cáfolni: csupán nyilvánosságra kellene hozni a projektek valamennyi dokumentumát, különös tekintettel a Pólus Kft. szerződéseire. Hiszen közpénzekről van szó…

A CVU friss közleményéből kiderül, a fenti nyilatkozat helyett a következő jelent meg a napilapban:

dm

Ezek után a civilek nehezményezték, hogy kifejezett kérésük ellenére csupán egy “négymondatos, eredeti reagálásunk tartalmával köszönő viszonyban sem lévő írást közöltek oly módon, hogy írásunkból egy kiragadott mondatot szó szerint idéztek”. “Természetesen – ismerve a szegedi médiaviszonyokat – eljárásukon nem lepődtünk meg, csupán sajnálatunknak adunk hangot, amennyiben úgy gondolják, hogy az efféle ‘újságírás’, a hibák koncepciózus elhallgatása hasznára válik Szeged városának” – írta a CVU a napilap főszerkesztőjének, egyúttal ismételten kérte teljes válasznyilatkozatának közlését.

Ki mit ért a hibák koncepciózus elhallgatása alatt?

A civilek most közzétett anyagából kiderül, R. Tóth Gábor főszerkesztő – aki egyébiránt hozzájárult a levelezés nyilvánosságra hozatalához – azt válaszolta, ha minden sajtóközleményt teljes terjedelmében közölnének, másról sem szólna az újság, csak egymás után sorjázó közleményekről, az olvasó érdekében szerkeszteni, tömöríteni kell az egyes témákhoz érkező észrevételeket, amihez a szerkesztőség fenntartja magának a jogot. “Felelősségünk az, hogy a szöveg mondanivalója, értelmezhetősége a szerkesztéstől ne változzon. Álláspontom szerint ez a kifogásolt esetben így is történt. Közleményüket teljes terjedelmében nem áll módomban megjelentetni. Abban azonban egyetértünk, hogy az Önök által felvetett kérdések közérdekűek, ezért ezekre a szakmánk szabályainak megfelelően, a másik fél meghallgatásával választ keresünk, a szegedi közvélemény korrekt tájékoztatása érdekében. Arról pedig szívesen folytatnék további diszkussziót, mit értenek hibák koncepciózus elhallgatása alatt” – írta a főszerkesztő.

CVU: Ez a fajta közszolgálatiság nem rossz üzlet

A CVU a további vitának viszont nem látja értelmét (amit R. Tóth Gábor a maga részéről sajnálatosnak nevezett), de továbbra is tagadja, hogy “a kiragadott és idézett mondat, illetve írásunk tartalma köszönő viszonyban lenne egymással”.

“Azt gondoljuk, hogy az idézett levelezés híven tükrözi azt a gyakorlatot, melyet Szegeden a DM követ. Ez az a módszer, ami miatt a szegediek ezreinek fogalma sincs a város valódi állapotáról, ami miatt a városvezetés bármit le tud nyomni a félretájékoztatott lakosság torkán. Persze tudjuk, hogy ez a fajta ‘közszolgálatiság’ nem rossz üzlet, hiszen csupán a közlekedési nagyprojekt kommunikációja mintegy 70 milliót hozott a DM kiadójának, sőt azt is tudjuk, hogy ez a gyakorlat nem korlátozódik csupán Szegedre. Ám elgondolkodtak-e az érintett sajtómunkások, hogy az ilyen típusú újságírás, a hibák eltakargatása mekkora károkat okozott az elmúlt évtizedekben az országnak, azon belül Szegednek egyaránt?” – zárul a Civil Városi Unió június 10-i sajtóközleménye.

A nyilatkozat teljes terjedelmében a civil egyesület honlapján érhető el.

Válasz a háborgó civilektől.http://szegedma.hu/?p=545811

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. június 10.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 18 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.162.27.162 IP címről szól hozzá.

  • 18. tikle hozzászólt ekkor: 2015. június 12., péntek, 03:26
    Válaszolok

    muchi, persze, hogy nem reagálnak semmit rá a toronyaljasok, mert tényekkel vitázni nem lehet :) :) A Cvu legalább tényeket közöl. Azt, hogy \"sértődött hangemberek\" lennének, nem tudom miből olvasod ki, mert én nem tudom kiolvasni.

  • 17. muchi hozzászólt ekkor: 2015. június 11., csütörtök, 21:24
    Válaszolok

    15: Mi a bűncselekmény? Semmi. Az egész csak szócséplés. Feljelentést persze lehet tenni, egy évig lefoglalsz vele 3-4 rendőrt akik az idejüket vesztegetik miattad. Lépj be a Jobbikba, azok sportszerűen űzik ezt a játékot.

  • 16. wc-u hozzászólt ekkor: 2015. június 11., csütörtök, 18:29
    Válaszolok

    gém, erős a gyanúm, hogy te vagy a cvu, a gyogyiban alakítottad meg a kórteremben. :-)

  • 15. Figyelő hozzászólt ekkor: 2015. június 11., csütörtök, 15:23
    Válaszolok

    CVU urak!
    Ha már ebnyire biztosak a dolgukban, miért nem tetszenek büntető feljelentést tenni?!

  • 14. gémóver1évmúlva hozzászólt ekkor: 2015. június 11., csütörtök, 12:26
    Válaszolok

    paul -ka,én még emlékszem amikor a un.mszp részorszaggyülésén
    ird es mond 12 voltak
    a klauzál téren
    (fotok készültek)
    kb annyian mint a unios képviselöjük éhségmenetében

  • 13. paul hozzászólt ekkor: 2015. június 11., csütörtök, 11:06
    Válaszolok

    Félnek lehozni ennek a fideszes fantom civil “egyesületnek” a taglétszámát? Akárcsak a tiszalalikák. Közéleti hekk mind a kettő, csak a sajtó nagyítja fel őket.

  • 12. gémóver1évmúlva hozzászólt ekkor: 2015. június 11., csütörtök, 09:05
    Válaszolok

    gabika,látod most hogy beirtam a sajat honlapom cimét jobb oldalt jelenik meg a nevem es kéken.
    :P
    látogasd meg a honlapom

  • 11. gémóver1évmúlva hozzászólt ekkor: 2015. június 11., csütörtök, 08:38
    Válaszolok

    jav.8 éve alatt…

  • 10. gémóver1évmúlva hozzászólt ekkor: 2015. június 11., csütörtök, 08:38
    Válaszolok

    mucsika ,a te beirásaid zavaroak számunkra,meg amit gyf 8 éve irtatok a dmre
    az enyhén szolva is gyo(m)orforgato volt
    és bics(ka)nyitogato
    ?
    most nem birsz a dm-re irni?(hehe)
    irj a fészbukjára.

  • 9. gémóver1évmúlva hozzászólt ekkor: 2015. június 11., csütörtök, 08:35
    Válaszolok

    palikagáborka,segitek neked,én magamtol is rájöttem:
    tehát:
    ha beirod a honlapod nevét alulra,akkor jobbra jelenik meg a nevecskéd,ha nem akkor balra.
    több éves tapasztalatom mondja.kérdezz még bátran.

  • 8. gáborpali hozzászólt ekkor: 2015. június 11., csütörtök, 06:45
    Válaszolok

    Tisztelt szerkesztőség!

    Korábban is kérdeztem, de választ sosem kaptam!
    Miért van az, hogy egyes hozzászólók nickje nem a bal felső sarokban -a sorszám után- jelenik meg, hanem a jobb felső sarokban más(kék) színnel jelenik meg?
    Illene a kérdésre válaszolni, már csak a korrektség miatt is!

  • 7. muchi hozzászólt ekkor: 2015. június 10., szerda, 23:33
    Válaszolok

    Ezt le tudná vezetni valaki? “..az egyébként távolról sem hibátlan, korábbi SZKT ügyvezetőt a trolibeszerzések hátráltatása kapcsán azzal támadták, hogy a város árfolyam veszteséget szenvedett. Információink szerint ennek éppen az ellenkezője igaz.”

  • 6. muchi hozzászólt ekkor: 2015. június 10., szerda, 23:26
    Válaszolok

    Már az 1) pontból is süt a sértődöttség ami az 5)-ben nyíltan meg is fogalmazódik. Gondoltak arra hogy azért nem foglalkozik Önökkel a Szegedma szerkesztőjén kívül senki mert mint szervezet aprók a mondanivalójuk pedig kiragadott tényekből kovácsolt egyoldalú vélemény amit válaszra sem tartanak méltónak? Megbocsásson de a CVU olyan stílusban közöl le dolgokat hogy direkt provokál hátha végre reagál rá valaki. De nem érdekel sem az Önök szövege se az érintettek válasza senkit. A civil kontroll szeretnének lenni de én csak sértődött hangembereket látok. Hogy sokan gondolkodnak úgy mint Önök? A nyolc hónappal ezelőtti választáson el sem indultak, az elvtársaikat pedig Szeged elzavarta. Az ország is el fogja küldeni. Majd jön a Jobbik, annak biztosan tapsolni fog. Amíg a magukfajták javaslat nélkül csak morogni képesek addig a szélsőjobb minden héten bedob egy alternatívát. Látja, még ők is ügyesebbek ebben az értelemben. Nem a városvezetés munkáját kérik számon magán hanem a normálisan elvárt emberi hozzáállást. Aki kötözködni tud, az tudjon hasznosat is tenni. Okoskodó véleményekkel tele a padlás.

  • 5. CVU hozzászólt ekkor: 2015. június 10., szerda, 18:13
    Válaszolok

    Tisztelt muchi, uvc!
    1. Néha nem ártana elolvasni a cikkeket, mielőtt kommentelnének.
    2. A hibákért természetesen az aktuális vezetést “szapuljuk”, mégpedig azért, mert nem tetszenek a Szegeden kialakult állapotok és ezzel nem vagyunk egyedül.
    3. Önök minden bizonnyal lelkes ellenzékei a kormányzati hatalomnak, ami rendben is van. Mi úgy látjuk, hogy Szegeden az országoshoz hasonló, negatív folyamatok zajlanak, főként ami a vezetési stílust illeti, csak ellenkező előjellel. Önökkel szemben azonban mi nem pártpreferenciák, hanem tények alapján kritizálunk.
    3. Jó lenne, ha városvezetés feladatait nem rajtunk kérnék számon, arra ott vannak az Önök elvtársai, akik 13 éve irányítják Szegedet, felmutatható eredmények nélkül.
    4. A CVU tagságában túlnyomó többségben baloldali – jól látják: baloldali – emberek vannak. Az Önök által támogatott politikai erőnek sajnos semmi köze sincs a valódi baloldali értékekhez – talán ez a magyarázata a “10%”-nak is.
    5. Elgondolkodtató, hogy a CVU számos, tényeken és adatokon alapuló írását az illetékesek meg sem próbálják cáfolni, szemmel láthatóan jobban működik az elhallgatás.

  • 4. muchi hozzászólt ekkor: 2015. június 10., szerda, 17:58
    Válaszolok

    3: A Szegedma egy ideje jobbikos cikkeket hoz le folyamatosan. Zavaró.

  • 3. Aktivista hozzászólt ekkor: 2015. június 10., szerda, 17:45
    Válaszolok

    Miután nincs Szegeden nagyjából 10 éve sem Fidesz, sem KDNP. A DM Botka lapja, a SzegedMa meg még kevés, ezért a Civilek vették át a kontroll-t a városháza üzelmei felett! Ebben ketten élen járnak a CVU és a Tisza Lajos Közéleti Egyesület! Sok sikert nekik! A DM meg szégyellje magát, bértolnok megélhetési újságírók!

  • 2. uvc hozzászólt ekkor: 2015. június 10., szerda, 16:54
    Válaszolok

    Ez a CVU vagy mifene az új fidesz Szegeden? Hány tagjuk van? Bár botschika. :-)

  • 1. muchi hozzászólt ekkor: 2015. június 10., szerda, 15:36
    Válaszolok

    A CVU jó hogy van mert egyébként csak a Jobbik trollkodása létezne. Másrészt viszont a CVU unalmas mint egy hat órás zongora hangverseny, mert monomániás módon csak a 10%-os MSZP-t és Botkát szapulják reális alternatív javaslatok nélkül. Az ex SZKT ügyvezető pályázaton munkát nyert. Ha jól megcsinálja akkor mi a baj azon kívül hogy nem egy cvu-s cimbora nyert? Semmi. Ettől viszont hasztalan kötözködés a dolog. Pályázatról, befektetőről, kulturális programról, lehetőségekről kellene írni.

Ugrás az oldal tetejére