Sport és borkultúra – szegedi szépség állt nagykövetként a Nemzeti Bor Maraton mellé

szabadi_diana03_gs

Szabadi Diánát, a 2014. Magyarországi Siketek Szépe verseny első helyezettjét kérték fel a szervezők a jövő májusban induló Nemzeti Bor Maraton országos rendezvénysorozat jótékonysági nagykövetévé.

A programsorozat a következő esztendő egyik legnagyobb bormarketing és egyben sporteseménye, amely egy több mint 2500 kilométeres futással köti össze Magyarország 22 borvidékének közel 120 települését. A maraton egyes szakaszaira külön-külön is lehet jelentkezni, a részletes versenykiírás elérhető a kezdeményezés honlapjáról. Mint azt Balla Attila, a Nemzeti Bor Maraton ötletgazdája és programigazgatója a bemutatkozó sajtótájékoztatón elmondta, jótékonysági kampányt is indítanak. Ennek keretében tíz kandidáló alapítvány közül a közönségszavazáson az első három helyre befutó szervezetek számára egy-egy millió forintot adnak át.

Dlusztus Imre borászati szakíró, a program borszakmai részének koordinátora hangsúlyozta, hogy célként tűzték ki a kevéssé ismert borvidékek, bortermő helyek bemutatkozását is. A legfőbb üzenet pedig az, hogy Magyarország egyetlen, sokszínű és összefüggő borvidék, hogy “Együtt fut a Nemzet!”. A kezdeményezésnek még saját dala is készült, amelyet FankaDeli újkori regős szerzett.

„Természetesen, örömmel mondtam igent a felkérésre, nagy megtiszteltetés, hogy rám gondoltak a szervezők a jótékonysági nagyköveti szerep kapcsán. Elég sokrétű lesz a feladatköröm, de azért szeretnék magam is beszállni a futásba, legalább egy rövidebb távon” – fogalmazott portálunknak Szabadi Diána. A nagyothalló hölgy érdeklődésünkre elárulta, mértéktartó életmódot folytat, csak ritkán fogyaszt alkoholt, de egy-egy alkalommal szívesen megiszik egy pohár ötputtonyos Tokaji Ászút családi, vagy baráti körben.

szabadi_diana01_gs

A tizenegy napon át tartó Nemzeti Bor Maraton május 23-án a Bács-Kiskun megyei Hajósról indul, Csongrád megyében pedig Ásotthalmot, Csongrádot, Mórahalmot, illetve Szegedet érinti. Érdekesség ez utóbbi állomás kapcsán, hogy a rendezvény helyi háttérbiztosítását az Alsóvárosi Polgárőr Közhasznú Egyesület vállalta magára, amelynek Szabadi Diána is tagja. „Könnyebben kommunikálok a hallássérültekkel, így nekik is több segítséget tudunk nyújtani. Hozzám talán nagyobb bizalommal is fordulnak, egyre többször keresik fel maguktól az egyesületet, ha valamilyen problémájuk akad” – mondta el a szépségkirálynő, aki az elmúlt két hónap során 40 óra társadalmi munkát végzett polgárőrként.

„Azt üzenem minden siketnek és nagyothallónak, hogy jöjjenek el, fussanak velünk, és mutassuk meg a magyarországi embereknek, hogy igenis képesek vagyunk ugyanarra, mint bárki más” – zárta gondolatait Szabadi Diána.

1 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

  • '>
    1. Szegediner
    2014. december 23., kedd, 14:05
    Válaszolok

    Nagyon “McHát”…