Zöldséget és gyümölcsöt foglaltak le az ellenőrök két szegedi piacon

zoldseg_paradicsom_paprika

Több napon keresztül tartó sikeres akciósorozatot zártak a szegedi Mars téri és a kiskundorozsmai nagybani piacon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a NÉBIH munkatársai.

A hatóságok olyan információhoz jutottak, amely szerint Lengyelországból származó paprikát, paradicsomot és körtét próbálnak álőstermelők magyar áruként értékesíteni.

A razzia során a NÉBIH ellenőre megközelítőleg 2 tonna ismeretlen eredetű áru megsemmisítését és zárolását rendelte el, amelyet a Szegedi Vadasparkkal kötött megállapodás alapján az állatok etetésére fordítanak.

Az akciók során egyéb jogsértésre is fény derült, hiszen a Mars téri piacon végrehajtott 13 adóhatósági ellenőrzés 60 százalékában az őstermelők nem adtak nyugtát. Mulasztásonként 1 millió forintig terjedő bírságra számíthatnak.

5 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

  • '>
    5. otiopasco
    2014. november 20., csütörtök, 11:08
    Válaszolok

    Hááát, kedves eppér, ez a követés Neked nem is sikerült, ergo nem is vagy ember a talpadon.

  • '>
    4. prepper
    2014. november 20., csütörtök, 07:36
    Válaszolok

    Hogy kevesebbet kelljen zsíroskenyérre gyűjteni, megfontolandó lenne, hogy egy rendezvényen állnátok ki mindkét igazságért:

    “Közfelhábi a korrupció és a nyugtaadás ellen))))))))”

  • '>
    3. prepper
    2014. november 20., csütörtök, 07:29
    Válaszolok

    Hááát, kedves pascó, ember legyen a talpán, aki követni tud Téged.

    Eddig nem a korrupció és az áfacsalások miatt háborodtatok fel köz?))))))))

    Erre, most hirtelen az áfacsalókat könnyezitek?)))))

    Ez aztán a dialektika.
    Le a kalappal)))))

    Szerintem hétfőre már szervezhetitek a fészbukon a közfelhábit a nyugtaadás eltörléséért))))))

  • '>
    2. otiopasco
    2014. november 20., csütörtök, 00:00
    Válaszolok

    Mint mindenki tudja Lengyelország, ahol éves átlagban 5 fokkal hidegebb van, paradicsom és paprika termelő nagyhatalom! Bizony ők tudnak valamit, legalább is az olcsó fűtésről, mert különben hogy éri meg elhozni ide?
    Persze természetesen gratulálok a nagy fogáshoz, cirka 1 milliónyi áru elkobozásához! Az istenadta nép meg jól be is nyalja ezt a maszlagot. Hat szerencsétlen nyugtát nem adót jól megbüntetnek milliókra, hogy a hivatal fel tudjon mutatni valamit, ha már áfacsalás ügyben ez nem sikerül! Persze ez csak olaj a tűzre!

  • '>
    1. szepi
    2014. november 19., szerda, 15:03
    Válaszolok

    Nem csak külföldről származó gyümölcsöt árulnak, de ha vásárolok a mérleg is el van dugva a ládák mögé. Nem lehet ellenőrizni a megvásárolt áru mennyiségét és árát. Annyit kérnek amennyit akarnak.