ÁGOTA-konferencia az egyházi együttműködés jegyében + FOTÓK

agota_konferencia25_gs

A gyermekvédelmi szakellátásban egyre növekszik a történelmi egyházak szerepvállalása. Erről az együttműködésről is szólt a IV. ÁGOTA Országos Gyermekvédelmi Konferencia, melyen Soltész Miklós államtitkár elmondta, ma már ezerkétszázzal több gyermek nevelkedik családban, mint négy évvel ezelőtt.

Szemléletváltásra van szükség ahhoz, hogy a gyermekvédelem területén dolgozók is úgy érezzék, nemes hivatást teljesítenek, vagyis nem egyszerűen elvégzik feladatukat, hanem küldetésként tekintenek arra – erről szól köszöntőjében Kiss-Rigó László megyés püspök IV. ÁGOTA Országos Gyermekvédelmi Konferencián.

A kormányzat célkitűzéseivel kapcsolatban Soltész Miklós, az EMMI szociális és családügyért felelős államtitkára a SZEGEDma.hu-nak elmondta, a gyermekotthonokban nevelkedők számának csökkenését tűzték ki négy évvel ezelőtt, és ezzel párhuzamosan a nevelőszülőknél ellátottak arányának növelését. Fontos volt, hogy a jogszabályi háttér mellett biztosított legyen a díjazásuk, munkaviszonynak számítson a nevelőszülői hivatás, és a képzésük megreformálására is szükség volt. „Egy kormányzati ciklus alatt 1200-al nőtt a gyermekvédelmen belül a nevelőszülőknél élők száma, de figyelembe kell venni, hogy több jogszabály idén január elején lépett életbe, nagyobb változásra ettől az évtől számíthatunk” – szögezte le az államtitkár. Soltész Miklós szólt az állam és az egyházak közötti felelősség- és feladatmegosztásról is, mellyel kapcsolatban megjegyezte, négy és félszer nagyobb a nevelőszülői területen az egyházi jelenlét. „Azt mindenki tudja, még akkor is hogyha nem hívő, hogy az egyházi jelenlét és szerepvállalás sok mindenben nyújthat segítséget azoknak a gyerekeknek, akik amúgy is sérültek” – fogalmazott Soltész Miklós.

agota_konferencia49_gs

Az elmúlt évek eredményeivel kapcsolatban példaként elmondta, jelenleg 300 három év alatti gyermek él otthonokban, és közülük mintegy kétszázan még idén nevelőszülőkhöz kerülnek. Soltész rámutatott, mivel törekvés, hogy a 12 év alattiak – kivételes esetektől eltekintve – szintén családoknál nevelkedjenek, jelentősen meg fog változni az aránya a nevelőszülői és gyermekotthoni ellátásban élőknek. Másik cél, hogy az önálló életre neveljék a gyermekvédelemből kikerülő fiatalokat, így fecskeotthonok létesítését, támogatását is tervezi a kormányzat.

Kothencz: minden gyermek fontos!

A IV. ÁGOTA Országos Gyermekvédelmi Konferencia a gyermekvédelmi szakellátásban az elmúlt években egyre inkább kiszélesedő egyházi szerepvállalást taglalta. „Nem lehet az érdemi célokban különbség, miszerint, hogy minden gyermeknek fontos megtanítanunk, hogy ők az érdemeiktől függetlenül elfogadhatóak és szeretetre méltók. Ezt az evangélium tanítást az egyházi szektor mellett az államiban is fontos megjelentetni, másfajta attitűdök kialakítására van szükség” – erről már az ÁGOTA Alapítvány elnöke, Kothencz János beszélt. Az országos módszertani intézményként működő Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója leszögezte, a hazai szakellátás rendszerében a korábbi évtizedekre jellemző felügyeleti-típusú hozzáállás mindenképpen változtatást igényel. Hozzátette, a Váci Egyházmegyével és két görögkatolikus egyházmegyével is együttműködnek. „Az egyházi összefogás az ország gyermekvédelmi szakellátásnak mintegy 35-40%-át fedi le, és igyekszünk olyan együttműködéssel segíteni az állami fenntartóval, amiben nincs különbség gyermek és gyermek közt, vagy éppen az ellátás színvonalában. A gyermek a mindenekfelett álló érdek” – fogalmazott Kothencz János. Megjegyezte, segítségre szorulnak az ellátórendszerben dolgozók is, az ő szakmai fejlődésüket, szemléletváltásukat is igyekeznek segíteni.

agota_konferencia41_gs

Jelentősek a területi eltérések

Speciális helyzetben van Budapest, egy világváros problémáit hordozza a gyermekvédelme területén is – tudtuk meg Kuslits Gábortól, a Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat vezetőjétől. Elég a menekültek vagy épp a hajléktalanok magas számára gondolni, vagy a prostitúcióra, a felnőttek általi szexuális kizsákmányolásra és a drogproblémákra. „Sajátos eszközökkel kell kezelnünk ezeket a problémákat, ennek nagyon fontos példája, hogy a fővárosban van egy olyan befogadó otthona, ami a nap 24 órájában gyámhivatali határozat nélkül, hatósági beutalással fogad gyerekeket. Három telephelyen 72 férőhelyes ez a gyerekotthon, ezek közül az egyik 40 fiatalt tud befogadni, de ott jelenleg több mint 80 gyerek van” – mondott példát.

A fővárosi TEGYESZ vezetője elmondta, kiemelt stratégia partnerük az ÁGOTA Alapítvány, melynek munkatársai intenzív nevelőszülői toborzásba kezdtek. „Ezzel közös erővel elértük azt, hogy a család-közeli ellátások soha nem látott arányban jelentek meg Budapesten, ahol az intézményes ellátás túlsúlya jellemző” – fogalmazott. Míg az országos statisztikai adatok azt mutatják, hogy a gyerekek 67%-a nevelőszülői hálózatban van, a fennmaradó részük pedig intézményekben, lakásotthonokban. A fővárosban majdnem fordított az arány, ott a gyermekeknek mindössze 37%-a nevelkedik családokban.

3 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

  • '>
    3. jozkó
    2014. május 21., szerda, 17:21
    Válaszolok

    2. Mi a Manó?
    Mindkettőét?
    Konferencia beszélgetésre készülsz ? 🙂 🙂

  • '>
    2. mano
    2014. május 21., szerda, 17:06
    Válaszolok

    A két Kormányhivatalos szőke hölgy telefonszámát kérném onnan az első sorból.

  • '>
    1. Antal
    2014. május 21., szerda, 16:57
    Válaszolok

    Rengetegen voltak. B. Nagy Úr hogy-hogy nem volt ott?