Változó nyitva tartás a közigazgatási szünetben

2013-tól kezdődően, - az ítélkezési szünethez hasonlóan - bevezetik a közigazgatási szünetet. Július 22-től augusztus 20-ig tart az a kormányrendeletben kijelölt időszak, amikor a kormányzati szerveknél dolgozók, illetve a területi közigazgatási szervek munkatársai szabadságra mennek.
A közigazgatási szünet éppen arra az időszakra esik, amikor nem ülésezik a parlament, így a közigazgatási egyeztetések és a törvényelőkészítő munka is szünetel. Az ügyintézés azonban a szünetben sem áll meg teljesen, ügyeletet tartanak a minisztériumokban, illetve a kormányhivatalok szakigazgatási szerveinél. Az okmányirodák mindenhol garantálják a folyamatos ügymenetet. A Csongrád Megyei Kormányhivatal tájékoztatja ügyfeleit, hogy a közigazgatási szünet ideje alatt csupán az alábbi változásokra kell a lakosságnak felkészülnie:
Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv:
Az Oroszlán utcában működő Ellátási és Foglalkozási Rehabilitációs Osztály július 22 és augusztus 9 között leáll, de a Bocskai utcában működő része, illetve a Deák Ferenc utca 17 szám alatt az ügyfélszolgálat zavartalanul fogadja ügyfeleit.
Közlekedési Felügyelőség:
Július 15. és augusztus 31. között a Kereskedő közben található központban az irodai ügyintézést 6.00 óra és 14.30 között végzik.
Fogyasztóvédelmi Felügyelőség:
Augusztus 1-től 16-ig csökkentett időtartamú ügyfélfogadás lesz a következők szerint: hétfő, szerda, péntek 8-13, kedd-csütörtök 12-17.
Szeged Járási Hivatalban
a csökkentett létszám ellenére nincs leállás. Ezzel egy időben ismételten felhívjuk a lakosság figyelmét arra, hogy az okmányiroda munkanapokon reggel 8-tól este 8-ig várja az ügyfeleket. Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal igazgatási szünet miatt módosuló nyitva tartása szerint, július 22. és augusztus 9. között a keddi napokon 8.00-12.00-ig, péntekenként pedig 8-13.30-ig áll az ügyfelek rendelkezésre.
A Megyei Földhivatalban
júlisu 22-től augusztus 25-ig csak pénteki napokon van ügyfélszolgálat, a hét többi napján a Járási Földhivatal épületébe kell menni: 6724 Szeged, Kálvária sgt. 41-43
Mórahalom Járási Hivatal
törzshivatala, ami a Hatósági osztályt és az okmányirodát is magában foglalja, augusztus 12. és 16. között csak ügyeleti rendszert tart, az ügyfélfogadás szünetel.