Mi lesz veled, szegedi sport? – I. rész

Ami egy város sportkoncepciójából hiányzik, avagy befektetés a jövőbe.

A következő önkormányzat sportkoncepciójában alapvető változásokra van szükség, annak a az önkormányzati célnak a részeként, ami – szakítva az eddigi felfogással – a helyi életviszonyok és életminőség javítását tekinti az önkormányzati autonómia egyik legfontosabb feladatának. Ebből a szempontból tehát a sport a helyi életminőség javításának leghatékonyabb eszköze a testi és szellemi fejlődés támogatása révén.

Ennek megfelelően nem pusztán az élsport utánpótlásának a megteremtése a cél – ez inkább következmény lehet –, hanem a tömegsporton keresztül a fenti feltételeknek biztosítása.

A jövő szegedi önkormányzatának tudnia kell, hogy a döntései nem rövid idő alatt, hanem középtávon fejtik ki pozitív hatásaikat igaz, akkor robbanásszerűen. Két meghatározó eleme van e területnek: a finanszírozás és létesítményfejlesztés. De a hozadékok a gyermekeink életében megfizethetetlen értékekkel köszönhetnek vissza, mint például a fizikai állóképesség javulása, szellemi teljesítmények emelkedése, esélyegyenlőség javulása, egészségügyi prevenció, erős immunrendszer, csapatszellem és közösségi értékek erősödése stb.

Nézzük először a finanszírozás kérdéskörét. Az önkormányzat jelenlegi százhúsz millió forintos évi sportkeretét minimum háromszáz millióra kell emelni. Ennek egyik forrása az önkormányzat saját bevételei, a másik eleme pedig az önrendelkezés lehetőségének ismételt megteremtése a helyi adó 5 % felett. A harmadik része az állami adó önrendelkezés és egyéb források. Minden 18 év alatti – vagy középiskolás korig – szegedi gyerek sportolását fejenkénti támogatási rendszerrel kell segíteni. Mindegy mit sportol a gyerek az önkormányzat a nevelő egyesületeknek gyerekenként egyenlő mértékű támogatást ad. Inkább sportolással töltse az idejét, mint csavargással, vagy az elektronikus szórakoztatóipar vívmányai előtt. Ez egy felelősségteljes lépés az önkormányzat részéről, melyben nagyon fontos a források érvényesülésének folyamatos és egzakt kontrollja.

Központi rekreációs létesítmény

Ahhoz azonban, hogy valóban érdemi szintű, és fejlődőképes utánpótlás nevelése legyen a szegedi sportegyesületeknek, létesítményekre van szükség. Kívánatos lenne egy úgynevezett Kiemelt Utánpótlás Sport Központ létrehozására, egy olyan egészségügyi és sportszolgáltató központ kialakítása, amely a professzionális utánpótlásnevelő komplexum létrehozása mellett, erre építve sportegészségügyi prevenciós, és rehabilitációs központot is magában foglalna. Kiváló terület lehetne e cél megvalósítására a Dorozsmai út 4. szám alatti, egykori Napfény Szálló és Kemping területe.

Először a jogi és gazdasági hátteret kellene ennek megadni a Csongrád Megyei Egészségügyi és Sport Zrt. létrehozásával, melyben közös tulajdonos lenne a Csongrád Megyei Kormányhivatal, a Szegedi Tudomány Egyetem, a Szeged Csanád Megyei Katolikus Püspökség és a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata. Az elképzelés szerint a fejlesztés tartalmazna egy sportegészségügyi prevenciós kutatási és szolgáltató központot, és egyben rehabilitációs központként is funkcionálna a mozgásszervi és speciális sportsérülések rehabilitációjával. A jelenlegi hotelépületet át lehetne alakítani rehabilitációs fekvőbeteg épületté, és/vagy egy utánpótlás akadémia szálláshelyévé. A létesítmény kapcsolódhatna a Londoni Olimpia előtt meghirdetett, de vélhetően továbbra is megmaradó „Kiemelt egészségügyi ellátás az olimpikonoknak” programhoz. A tervezett fejlesztés terület igénye a parkoló kapacitással együtt 0,5 hektár. A professzionális utánpótlás nevelő sportközpont létrehozása kiemelten koncentrálna a labdarúgásra, e mellett épülne munkacsarnok teremsportoknak, létesülne edzőmedence is. Az összes terület, mely beépítésre várna így nem éri el a 5 hektárt. Látható, hogy így egy komplex, a parkos jelleget megőrző fejlesztést lehetne létrehozni.

Ez a komplex sport kutató-prevenciós-diagnosztikai-rehabilitációs központ jelenleg egyedülálló lenne nem csak az országban, de az Eurorégióban is. A megalakuló utánpótlás nevelő sportközpont pedig hosszú távú befektetés. Hívhatjuk akár akadémiának, kollégiumnak, de itt nem a bentlakás a lényeg, bár a jelenlegi hotelben arra is lehetne lehetőséget biztosítani illetve új építés is szóba jöhetne. Az utánpótlás sportközpontot alagúttal, felüljáróval össze lehetne kötni a SZVSE-pályával. A SZVSE-pályát kellene inkább felújítani, nemzetközi labdarúgó mérkőzések lebonyolítására is alkalmassá tenni. A parkoló kapacitás itt többszörösen is megoldható. A SZVSE-pálya mögötti terület megfelelő építési szabályozókkal – ami szintén az önkormányzat hatásköre – tovább bővíthető sport célokra, itt lehetne megépíteni az új sportcsarnokot.

A fejlesztés kapcsolódhat a Maty-éri kajak-kenu központhoz, illetve közlekedés szempontjából is jól megközelíthető lenne, a parkolási viszonyokat megnyugtatóan lehet rendezni.

Bartha László Szeged egykori polgármestere

Két hét múlva a sportkoncepciós javaslat második része következik.

41 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

  • '>
    41. Tibor
    2013. július 31., szerda, 11:16
    Válaszolok

    Kapj a fejedhez és gondolkozz el,nézz körűl