Vélemény: Örömpirula

Nyilván nem kell külön bizonygatni, hogy miért is esik jól ezek után, ha az embert öröm éri, ha valaki, vagy valami örömet szerez neki. Ilyen lehet az a „kollektív boldogság” is, amikor az egész nemzet boldog, mert fiai valami kivételes eredményt mutattak fel, értek el.

Gyakran halljuk, hogy több a bosszúság az életünkben, mint az öröm. Ha jobban belegondolunk, nem jár messze az igazságtól, aki ilyen kijelentéseket tesz, hiszen az élet szinte minden területén nap mint nap érnek bennünket vélt vagy valós sérelmek, anyagi veszteségek, lelki bántódások, de más természetű inzultusok is. A kötélidegzetű ember is felkapja a fejét és a foga közt elmormol egy-két apró szitokszót, ha igaztalan vádak érik őt, netán a hazáját, amire bizony egyre több alkalma adódik. Jó, jó mondhatják most a fenti megállapítással egyet nem értők, meg is érdemeljük, merthogy mi már csak ilyenek vagyunk, nem tudunk átsiklani a bennünket ért sérelmeken. Nyilván külön tanulmányt érdemelne, hogy milyenek is vagyunk mi magyarok, de szerintem semmivel sem értéktelenebbek, mint mások – akik csakúgy bosszankodnak, tiltakoznak, önérzeteskednek, mint mi. Lehet, hogy jóval kisebb bántódás után is. Nyilván nem kell külön bizonygatni, hogy miért is esik jól ezek után, ha az embert öröm éri, ha valaki, vagy valami örömet szerez neki. Ilyen lehet az a „kollektív boldogság” is, amikor az egész nemzet boldog, mert fiai valami kivételes eredményt mutattak fel, értek el. Ha csak a sportot vesszük alapul, akkor példaként említhetjük olimpikonjaink tavalyi londoni aranyait, ezüstjeit, bronzait és számtalan kiváló helyezését. Számtalan hasonlót sorolhatnánk fel, de számomra, s ezt szűkebb és tágabb környezetemben is éreztem, a győri kézilabdázó lányok legutóbbi diadala jelentette azt a fantasztikusan jó érzést, amelyben ott volt a határtalan öröm, a boldogság, a büszkeség. Egyszóval egy olyan magas fokú katarzis, amelyet ritkán él meg az ember. Az egész ország egy emberként szorított a győrieknek, a veszprémi csarnokban tomboló több mint ötezer szurkoló mellett milliós auditórium a tévék képernyői előtt buzdította a zöld-fehér csapatot, együtt énekelte velük a Himnuszt, együtt sírt és nevetett a mérkőzés végén a lányokkal, s a legszívesebben mindnyájukat magához ölelte volna, megköszönve e csodálatos élményt! S ezt tette volna bizonyára mindenki e kis hazában Záhonytól Nagykanizsáig, Battonyától Sopronig, ahogyan mondani szokás: nemre, korra, vallásra, ideológiai és politikai elkötelezettségre való tekintet nélkül. S e boldog pillanatokban nem szabad megfeledkeznünk egy olyan gesztusról sem, amely révén az egész ország tanúja lehetett annak, hogy miként jutott fel a Győr Európa tetejére. Nevezetesen a Digi TV nemes felajánlásáról van szó, merthogy ő a BL-közvetítések kizárólagos jogtulajdonosa, ennek ellenére a saját helyszíni közvetítését felajánlotta a magyar közszolgálati csatornának, mindazonáltal pedig megtekinthették azok is e páratlanul izgalmas és számunkra sikeres meccset, akik nem foghatják a sportcsatorna adásait. Ebben az elanyagiasodott világban ilyen dicséretes gesztussal ritkán találkozunk, ezért kétszeresen értékes a csatorna vezetőségének e lépése. Persze, most sem lennénk mi „igazi magyarok”, ha nem érkezne e fenséges diadalra azonnal, hogy: végső soron alig volt magyar játékos a csapatban, meg, ha egy kicsit jobban összekapja magát a Larvik, akkor ismét elúszik a siker, oda a trófea! Kísértetiesen hasonlít ez ahhoz a hazafias publicisztikai remekmű soraihoz, amelyben egy kolléga tavaly Gyurta Dániel győzelmét ilyetén módon értékelte: ha lett volna még másfél méter a célig, akkor az angol biztosan megelőzi…Ahelyett, hogy büszkén kihúzta volna magát a számomra immáron erkölcsileg nihil tollnok és örvendezett volna a pompás győzelmen, ő fennhéjázó módon azonnal kisebbíteni kívánta a diadalt. (Igaz, az olimpiai bajnok Gyurta a futam után kijelentette, hogy győzelmével 15 millió magyarnak szerzett örömet szerte a világon. Ez pedig egyesek számára már több, mint magyarkodás…) Arról pedig, hogy hány magyar játszik Görbicz Anitával, Rédei-Sós Viktóriával, Hornyák Dórával, Kovacsics Anikóval, Korsós Dorinával, Orbán Adriennel, Sirián Szederkével, Szepesi Ivettel a bajnokcsapatban – teljesen felesleges kérdés. A Bayern Münchenben, a Real Madridban és a Barcelonában, a Manchester Unitedben vagy a Galatasarayban csupa német, spanyol, angol vagy török nemzetiségű játékos kap helyet? Nem, sőt, egyre több a külföldi spíler, ami még véletlenül sem csökkenti a csapat sikerét a nemzetközi porondon: Németország, Spanyolország, Anglia vagy Törökország kiváló eredményeként könyvelik el a győzelmet azokban az évkönyvekben, amelyek a sportsikerekről szólnak. Szóval, a lényeg: győzött a győri csapat, amelyben a felsoroltak mellett Lunde, Radicsevics, Löke, Amorim, Tervel és Lekics is helyet kapott, velük együtt ül most diadalt az ország sportszerető közönsége. S ez a csodálatos élmény, a katarzis arra is jó, hogy könnyebb legyen elviselni a bevezetőben taglalt bosszúságokat. Legalábbis véleményem szerint…