Sport

Labdarúgás: nyílttá tette a bajnokságot az Ásotthalom + FOTÓK

2013. május 12., vasárnap
Labdarúgás: nyílttá tette a bajnokságot az Ásotthalom + FOTÓK
asotthalom_algyo0_gs

Feszült hangulatú meccsen, izgalmas utolsó percekkel, nagyot küzdve verte meg az Algyőt az Ásotthalom.

Ásotthalmon az idén szinte csak érdekes találkozókon voltunk kint - Az Ásotthalom-Algyő derbi is követte ezt a formát. Igazán lendületes és fordulatos meccsen tudta otthon tartani a 3 pontot a hazai gárda. A mérkőzés első felében egyik csapat sem kerekedett meggyőző fölénybe, az Algyőnek veszélyesebb helyzetei adódtak, mintha

Ábrahám

kapusnak komolyabb feladatai lettek volna. A vezetést egy nagyon jól eltalált lövéssel szerezte meg az Ásotthalom, az Algyő pedig kiegyenlíthetett volna, de lesállás miatt lendült a partjelző zászlója (messze voltunk attól, hogy véleményt mondhassunk a jogosságáról). A 77. percben

Hegedűs

hagyta ki az egyenlítést érő ziccerét, majd érkezett a hidegzuhany, egy rossz bedobás miatt eldőlt a találkozó a 87. percben. Összességében egyet kell érteni a megbízott tréner,

Hadár Attila

szavaival, talán igazságosabb lett volna az iksz, de valamiért az égiek másként gondolták, na és persze a zöld gyepen is tettek a 3 pontért valamit Vastag Balázsék.

A Szertár Sportbolt megyei I. osztály 26. fordulójában:

Ásotthalom TE - Algyő SK 2-1 (1-0).

Ásotthalom, 150 néző. Vezeti: Hideg Bence (Samu László, Barta Norbert István).

Ásotthalom:

Ábrahám - Somlyai, Vastag, Kiszner, Török (Németh 90'), Rencsár, Kothencz (Frank 80'), Szlobodnyik, Bogdán, Baji R. (Baji Sz. 84'), Csáki (Bokányi 74'). Vezetőedző: Hevesi Tibor

Algyő:

Szűcs - Koza, Gábor, Gonda, Daróczi, Takács R., Gyimesi, Balogh (Kiss 79'), Pataki (Orosházi 79'), Hegedűs, Hadár. Megbízott edző: Hadár Attila.

Gólszerzők:

Kothencz (46'), Baji Sz. (87'), illetve Hadár (88').

Sárga lap:

Vastag (31'), Szlobodnyik (44'), Csáki (58'), Baji R. (59'), Bokányi (80'), Ábrahám (83'), illetve Gonda (16'), Hadár (24'), Balogh (56'), Gyimesi (70'), Kiss (88'). Hevesi Tibor:

"A meccs előtt azt kértem a srácoktól, hogy bizonyítsuk be, ebben a mezőnyben bárkit képesek vagyunk megverni. Ezzel a győzelemmel nyílttá tettük a bajnokságot, és halvány reményünk maradt a dobogó elérésére is."

Hadár Attila (az eltiltott Takács Zoltán helyett):

"Nagyobb helyzeteink nekünk voltak, sajnos az első félidőben két százszázalékos ziccerünk maradt ki. Az ellenfelünk viszont ritkán látható nagy góllal előnyt szerzett. Véleményem szerint a második félidőben szabályos góltól fosztott meg bennünket a játékvezető. A döntetlen igazságosabb lett volna, a szerencsésebb csapat nyert."

Online közvetítésünk:

90' Németh Jött fel Török helyére, játszani azonban nem nagyon tudott, lefújták a mérkőzést. 88' GÓÓÓL!Jobb oldali beadást tudott Hadár megbólintani hat méterről, a bal alsó sarokban kötött ki a labda, 2-1. A gól után sárgát kapott Kiss. 87' GÓÓÓL! Rövidzárlat az algyői védelemben - egy rövidre sikerült bedobást csípett el Szűcs kapus elől Baji Sz., és öt méterről az üres kapuba passzolja a labdát, 2-0, gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés. 84' Testvércsere a hazaiaknál: Baji Renátót váltja Baji Szabolcs. Látványosan lassítja most már a játékot az Ásotthalom, csak a védekezésre koncentrálnak, hogy megőrizhessék egygólos előnyüket. 83' SÁRGA LAP Időhúzásért Ábrahám kapus kapott lapot. 80' SÁRGA LAP Bokányi kapott sárgát. Közben csere a hazaiaknál is, Frank jön fel Kothencz helyére. 79' Kettős csere a vendégeknél: Orosházi és Kiss jön fel a pályára, felváltva Baloghot és Patakit. 77' Bal oldalról Hegedűs lódult meg, és tört védőjével versenyt futva Ábrahám kapujára: 14 méterről próbálta ellőni a szöget záró Ábrahám mellett a labdát, de a kapus lábbal védett. Egyre nagyobb lendületben támad a zöld mezes gárda, mintha elfáradtak volna a hazaiak. 74' Bokányi érkezik Csáki helyére az Ásotthalomban. 73' Egy hosszú indítás után Ábrahámnak kellett kifutni a kapujából, s 25 méternél elrúgni a labdát Hadár elől. 70' SÁRGA LAP Gyimesi kapott sárgát. 68' Lesgól! Gyimesi bal oldali szabadrúgása tekeredett kapura, mely Hadárt találta a hosszú oldalon. A labda a hálóban kötött ki, de a partjelző zászlója a magasba lendült, a csatár lesen volt szerinte. 64' Gyimesi lőtt középről, húsz méterről egy szabadrúgást: a sorfal mellett eltekert labdáját fogta könnyedén Ábrahám. 59' SÁRGA LAP Baji R. is sárga lapot kapott, akadályozta a szabadrúgás elvégzését. 58' SÁRGA LAP A másik oldalon Csáki sárgult be. 57' A szabadrúgását Kiszner tekerte el a sorfal fölött, Szűcs öklözött. 56' SÁRGA LAP Balogh kapott lapot. 55' Kothencz bal oldali beadását Szlobodnyik fejelte el tíz méterre a bal kapufa mellé. 52' Török ment le a bal szélen, laposan középre tekert labdájáról Baji és Csáki maradt le, a hosszú oldalon pedig szögletre mentettek a vendégek. Az utóbbi percekben enyhe hazai fölény érezhető. 48' Ott folytatódik a félidő, ahol az előző abbamaradt: nyílt küzdelem, továbbra is felívelések jellemzik a mezőnyjátékot. 46' Folytatódik a mérkőzés! SZÜNET46' GÓÓÓL! Csáki a jobb összekötő helyéről, 35 méterről tekert szabadrúgást a félidő végén. Röviden szabadítottak föl az algyőiek, így a labda Kothencz elé került a bal oldalon, 25 méterre a kaputól. Kapásból kapura tüzelte a guruló labdát, a bal felső kapufáról pattant a ficakba a labda. 45' A szabadrúgásból történt felívelést Hadár hat méterről fejelte meg kissé gyengén. A kapu előtt lepattanó labdára Pataki csúszott be, de két méterről mellé pöckölte. 44' SÁRGA LAP Szlobodnyik kapott sárgát utánarúgásért. 41' Hegedűs kapott labdát a bal oldalon, a tizenhatos vonalánál lőtt a kapu felé. Ábrahámnak a hosszú sarokból kellett kipaskolni a labdát. 36' Baji R. 25 méterről tüzelt, egy védő lábán megpattant a labda. Szűcsnek balra vetődve kellett fognia. 34' Gyimesi bal oldalsó szabadrúgásába Hegedűs csúsztatott bele négy méterre a kaputól. Szlobodnyik a gólvonal elől mentett. 31' SÁRGA LAP Vastag kapott lapot egy szándékos szabálytalanságért. 29' A hazai és a vendégoldalon is egy-egy hasonló helyzet alakult ki: az Algyőnél Gábor futott vissza Bajival, aki egy hosszú felívelésre startolt. A védő és a kapus egymásra vártak, Baji R. pedig fejelni tudott, de Szűcs felugorva lehúzta a léc alól a labdát. A másik oldalon szintén egy felívelést engedett el Vastag, mivel Ábrahám szólt, hogy övé a labda, mégis kettejük között Hegedűs elfejelte a játékszert 15 méternél. A visszaérkező védők tisztáztak. 27' Igen paprikás a hangulat, ami nem meglepő, révén hogy rangadóról van szó. Legutóbb két hazai szabadrúgás szállt be az algyői tizenhatoson belülre: egyik jobbról, másik középről. A védők mindkét alkalommal felszabadítottak. 24' SÁRGA LAP Hadár kapott sárga lapot egy kemény belépőért 20' Egy-egy szöglet mindkét oldalon: az ásotthalmi sarokrúgást kicsúsztatták a vendég védők, míg a másik oldalon Pataki fejezte be kapura lövéssel a kornert - két méterrel fölé. A játék kiegyenlítetté vált, hol az egyik, hol a másik oldalon szerveződnek az akciók. 16' SÁRGA LAP Gonda kapott a vendégeknél sárgát lerántásért. 15' Pataki futott el a bal szélen, a tizenhatoson belülre tört, de 14 méterről gyengén, a rövid kapufánál álló Ábrahám kezébe emelt. 13' Bal oldalsó, negyven méteres szabadrúgást tekert az algyői kapu előterébe Kothencz. Szlobodnyik kapott bele a tekerésbe az ötösön, s pörgetett kapura. Szűcsnek reflexmozdulattal kellett jobbra vetődve védeni 10' Kiszner bal oldalról 28 méterről tekert nagy erővel kapura egy szabadrúgást. Szűcs oldalra öklözte a labdát. 7' Az Algyő kezdett jobban, a játék nagyrészt a hazai térfélen folyik. A vendégek fölívelésekkel és oldalsó beívelésekkel próbálkoznak. 3' Hadár futott középről bal oldalra a védők vonalában, Hegedűs jó ütemben passzolt a támadó elé, Ábrahámnak kellett kilépnie és a labdára vetődnie 14 méternél. 1' Indul a játék, a hazaiak kezdték a találkozót. 16.55 Középkörben a csapatok, térfélválasztás. A hazai gárda narancssárga felsőben és fekete alsó szerelésben, a vendégek pedig világoszöld mezben és nadrágban, valamint fehér sportszárban játszanak majd. Az idő nem túl meleg, lóg az eső lába is - focira mindenesetre kiváló. 16.50 Üdvözöljük olvasóinkat Ásotthalomról, ahol egy nagyon fontos mérkőzésen küzd majd az élmezőny két csapata. A hazaiak a dobogós helyekre törnek, míg az Algyőnek a bajnoki cím eléréséhez nélkülözhetetlen lenne a három pont. 17 órakor Hideg Bence sporttárs sípjelére indul a találkozó és élő közvetítésünk.

A találkozó elé:

A Szertár Sportbolt megyei I. osztály 26. fordulójában a mérkőzések többségét már szombaton lejátszották, ám két rendkívül fontos összecsapás maradt vasárnapra is. A bajnoki címre aspirálók közül a Csanádpalota Kisteleken vendégszerepel, míg az éllovas Algyő ásotthalmi fellépését élőben közvetítjük. A tabellát jelenleg 58 ponttal vezetik az algyőiek megelőzve az 56 pontos Tápét (mi már jóváírtuk számukra a Röszke szombati ki nem állása miatti pontokat - a szerk.), a Csanádpalota 54 pontjával harmadik, a Kiskundorozsma 53-mal negyedik, majd következik az 52 pontos Ásotthalom, az 51 pontos Sándorfalva és a 49 pontos Csongrád. A ma pályára lépő csapatok élhetnek azzal a sansszal, amit a Kiskundorozsma, a Sándorfalva és a Csongrád szombati veresége kínált számukra. A vendégek tisztában vannak vele, a SZVSE elleni múlt heti hazai 1-1 után csak akkor őrizhetik meg soványka előnyüket a Tápéval (melynek még van egy elhalasztott meccse az UTC ellen) és a Csanádpalotával szemben, ha legyőzik a rangadón az Ásotthalmot. Ha döntetlenre végeznek vagy kikapnak, az utolsó három forduló előtt teljesen nyílt lesz az aranycsata, legalább négy együttesnek marad még esélye. Tudják ezt a hazaiak is, s éppen arra készülnek, hogy diadalukkal bejelentkezzenek a dobogó valamely fokára. Őszi összecsapásukat is élőben közvetítettük, akkor 2-0-ról egyenlítettek ki Hevesi Tibor tanítványai, ám a hajrában Takács Zoltán fiai bevitték a sorsdöntő találatát, 3-2-re nyertek. A gólszerzők: Bogdán Péter (9′), Hadár Attila (11-esből 30′), Kiss Bence (85′), illetve Patarcic Krisztián (50′) és Szűcs Krisztián (11-esből 69′) voltak, a látogatók részéről Török András a 84. percben piros lapot kapott. A bajnokság állása a vasárnapi meccsek előtt:
#NévMSZGYDVLGKGGKP
1.Algyő26184460213958
2.Tápé26182654322256
3.Csanádpalota26173667333454
4.Kiskundorozsma27165673324153
5.Ásotthalom26164663323152
6.Sándorfalva27163862323051
7.Csongrád27154869422749
8.Szegedi VSE27124115351240
9.FK 1899 Szeged2794144450-631
10.Nagymágocs2777133067-3728
11.Kistelek2683153855-1727
12.HFC II.2775153258-2626
13.Ujszegedi TC2659113555-2024
14.Mindszent2765163866-2823
15.Bordány2771192858-3022
16.Röszke2733211980-6112
Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.