Vélemény: Epeömlés hóviharban, ünnepen

S akkor – a nehéz körülmények ellenére – az előállt helyzetben megkezdődött a mentés, a viharban rekedtek kiszabadítása. A sztrádák mentén a falvakban kinyitották az iskolákat, a művelődési házakat és a sportcsarnokokat, egy helyen még a szupermarketet is, csakhogy legyen melegedő, tea, legalább egy-egy szelet zsíros kenyér a bajba jutottaknak.

Most az egyszer tényleg nem mondhatjuk, hogy váratlanul szakadt ránk az „égi áldás”: egy héttel korábban már figyelmeztettek bennünket az időjósok a várható hidegfrontra és a havazásra, amely lassan közeledett felénk Európa nyugati országaiból. Láthattuk/hallhattuk, hogy Franciaországban, Németországban, Svájcban, majd Ausztriában is milyen káoszt okozott, mind a közlekedésben, mind pedig az ellátásban. Beleértve az élelmiszer- és a energiaellátást is. Láttuk az elzárt településeket, a leszakadt villanyvezetékeket, a behavazott, jeges autósztrádákat. Tudtuk, mondták, hogy mindez előfordulhat a mi vidékeinken is, elsősorban a Dunántúlon és a keleti megyékben.

Azután be is következett a természeti csapás. Egyik pillanatról a másikra. A szörnyű hóviharban, amelyet időnként és helyenként 90-100 kilométeres orkán erejű szél kísért előbb csaknem ötven gépkocsi szaladt egymásba, majd olyan hóakadályok keletkeztek, amelyek lehetetlenné tették a gépjárművek további közlekedését. Csaknem 4 ezer gépkocsi, 2700 teherautó és mintegy 14 ezer ember került a hó fogságába. Sötét éjjel, településektől távol, eleinte minden segítség nélkül. S ez a legborzasztóbb állapot, amelyet az ember megélhet, amikor úgy érzi nincs kapaszkodó, nem támogatja senki, kilátástalan a helyzete. Hála a modern kor vívmányainak, a maroktelefonnak, a hozzátartozók és a hatóságok is hírt kaphattak a bajbajutottakról.

S akkor – a nehéz körülmények ellenére – az előállt helyzetben megkezdődött a mentés, a viharban rekedtek kiszabadítása. A sztrádák mentén a falvakban kinyitották az iskolákat, a művelődési házakat és a sportcsarnokokat, egy helyen még a szupermarketet is, csakhogy legyen melegedő, tea, legalább egy-egy szelet zsíros kenyér a bajba jutottaknak. S ebben nemcsak a katasztrófavédelem vette ki a részét, hanem nagyon sokszor a helybéli polgárok, akik élelmet, meleg ruhát, gyakran szállást is felajánlottak a szerencsétlen helyzetbe került utasoknak. Micsoda heroikus magatartásról olvashattunk ezekben az órákban, láthattuk a behavazott és elzárt településeket, amint az ottaniak saját erőgépeikkel igyekeztek utat törni a hó fogságába került emberekig, hogy biztonságos helyre szállíthassák őket. De az egész szituációban talán az volt az egyik legemberibb cselekedet, amit a vasutasok tettek meg egy szülés előtt álló nő megmentéséért: mozdonnyal vitték be faluról a városba, ahol a mentő várta és a kórházban egészséges fiúgyermeknek adott életet! Olyan példa ez, amely talán felébreszti a letargiába süllyedt népben a reményt: szorult helyzetben is meg tudunk még tenni mindent egymásért, embertársainkért, a születendő gyermekéletért!

Nemzeti ünnepünk most ezzel telt: vártuk a híreket, aggódtunk, imádkoztunk a bajbajutottakért, a rendőrség, a Vöröskereszt, a tűzoltóság, a honvédség, az orvostársadalom, a karitatív szervezetek aktivistáiért, a villanyszerelőkért, hogy minél előbb mentsék ki a szerencsétlen embereket a hó fogságából, illetve biztosítsák az áramot a sok ezer háztartásban, falvakban, sokáig elzárt településeken. S ők tették a dolgukat. Ki 12, ki 24 órát vagy annál is többet dolgozott, majd néhány óra pihenés után ment vissza segíteni. Ország szerte összesen mintegy 30 ezren vettek részt a hóvihar kezdetétől a mentési munkálatokban. Közöttük sok volt az önkéntes, aki pusztán azért állt be a segítők közé, mert kötelességének érezte embertárásának a segítését. Nem kér érte sem kitüntetést, sem vállveregetést, sem köszönetet. Meg nem is panaszkodik.

Bezzeg, jó magyar szokásunkhoz híven, alig kezdődött el a mentés, ahol csak lehetett, előbb a politikusok, azután az őket kiszolgáló médiai is megkezdte a fanyalgást, a „nem így kellett volna” kifogások megjelentetését, majd a nemtelen támadások sorozatát. A politikai ellenzék már a Nemzeti ünnepen közzétette „kiáltványát”, miszerint szervezetlenül, felelőtlenül mennek a dolgok, a katasztrófavédelem vezetése alkalmatlan, távoznia kell (erre mondotta a Parlament egyik szakavatott kritikusa, Torgyán József: Mondjon le!), alkalmasint össze kell hívni egy parlamenti ad hoc bizottságot a dolgok ilyetén való alakulásának megvizsgálására! Hogy ez mire vonatkozik, a hóesés, a szélvihar nyugatról való „begyűrűzésére” vagy az emberi mulasztásra, az nem derül ki a szerintem felettébb rosszul időzített és a helyzettel alkalmasint tisztában sem lévő képviselő urak, hölgyek megnyilvánulásaiból. Mindenesetre az ilyen epeömléssel a politikai pontszerzés érdekében lehet próbálkozni. Arra viszont senki sem vállalkozott a fanyalgók és bírálók táborából, hogy csizmát, kesztyűt húzzon és beálljon a sorba havat lapátolni, vagy legalább teát főzni az elcsigázott embereknek. Esetleg egy-egy vastag plédet vinni a bajbajutottaknak, azon a napon, amikor ők is a nemzet egységéről szavalnak, arról, hogy fogjuk meg egymás kezét ezért az országért. Azt nem. (Teátrális fellépéseiről ismert volt miniszterelnökünk legalább 2, azaz: két, pokrócot felajánlott anno a dél-ázsiai cunami áldozatainak. Természetesen egy gondosan megszervezett sajtótájékoztató keretében…)

Hála Istennek, túl vagyunk a nehezén, a természeti csapás rengeteg kárt okozott az országnak, de sikerült az emberek életét megmenteni és a javakat is biztonságban tudni. Sokáig emlékezünk majd erre a márciusi (csöppet sem ünnepi) eseményre. Kiváltképpen azok, akik valamilyen módon részesei voltak a katasztrófa-helyzetnek. Hogy mi a tanulsága ennek az esetnek? Mindenképpen az, hogy jóval kisebb probléma lehetett volna ebből a kora tavaszi havazásból, ha csak egy kicsit jobban odafigyelünk az egy nappal korábban kiadott riasztásra, miszerint senkinek sem ajánlották a nyugati országrészben az útnak indulást, mert várható volt az ítéletidő és annak belátható következményei is!

Igen, a sokat hangoztatott „emberi tényező”. Ezt sem szabad elfelejteni, amikor elmarasztaljuk azokat, akik emberfeletti erőfeszítéseket tettek a helyzet rendezéséért.

47 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

  • '>
    47. konyeccZ_igraA
    2013. április 1., hétfő, 16:03
    Válaszolok

    miért te mi vagy?
    minek tartod magad?
    aki 2 LL-el irja az ál-demokráciát

  • '>
    46. Éliás Csamangó
    2013. március 24., vasárnap, 05:27
    Válaszolok

    Másként gondolkodót elfogadok természetesen,csupán
    a nem gondolkodó,habzó szájú,öntelt Fekete Akadémikus
    nem nyerő,így sajnos nincs mit gagyognod,még önmagaddal
    sem vagy párbeszédképes.

  • '>
    45. dr.Bádogos_Incz
    2013. március 23., szombat, 16:44
    Válaszolok

    élias,amikor az iskolában illemet tanitottak akkor te hianyoztál igaz?

  • '>
    44. dr.Bádog_Incze
    2013. március 23., szombat, 16:08
    Válaszolok

    élias te még mindig 2 LL el irod az ál demokráciát?
    azota is rajtad rhög az egyetem.
    🙂

  • '>
    43. dr.Bádog_Incze
    2013. március 23., szombat, 16:07
    Válaszolok

    b élias nem fogadod el a másként gondolkozokat?nahát.
    csak addig amig hatalmon voltatok?
    mostmár savanyu a szölö?
    🙂
    de nem láttalak az éhségmenetben.ennek mi az oka?

  • '>
    42. dr.Bádog_Incze
    2013. március 23., szombat, 16:04
    Válaszolok

    37,már elérted a 6éves szintet. tudod.
    90 felé el h jül az ember.
    nálad ez hatványozottan jelentkezik

  • '>
    41. Éliás Csamangó
    2013. március 23., szombat, 15:52