Megkezdte szolgálatát Róma új püspöke, Ferenc pápa


A vatikáni Szent Péter téren tartott szentmisével kedden megkezdte szolgálatát a katolikus egyház új vezetője, Ferenc pápa.
Róma hat napja megválasztott új püspökének beiktatása az argentin bíborosra jellemző egyszerűség és közvetlenség jegyében zajlott. A beiktatás előtt nem a golyóálló üvegű "pápamobillal", hanem egy nyitott autóban járta körül a Szent Péter teret. Többször megállította az autót, hogy üdvözölje a téren összegyűlt több mint százezer embert. A tér egy pontján ki is szállt az autóból, és megáldott egy kerekes székes hívőt. A Szent Péter-téren tartott mise kezdetén
Jean-Louis Tauran
protodiakónus bíboros a pápa vállára helyezte a palliumot (a pápa mint legfőbb pásztor küldetését és hatalmát jelképező gyapjúszalagot), a bíborosi testületet vezető
Angelo Sodano
pedig felhúzta a ujjára a pápai halászgyűrűt. Szentbeszédében az új katolikus egyházfő kijelentette: az egész teremtett világ, de különösen a szegények, elesettek őrzése Róma püspökének feladata; a pápának ezt az alázatos, hitben gazdag szolgálatot kell szem előtt tartania. A misét a pápa 180 pappal együtt mutatta be: bíborosokkal, közöttük
Erdő Péter
esztergom-budapesti érsekkel, a pátriárkákkal, valamint
José Rodríguez Carballo
ferences legfőbb elöljáróval és
Adolfo Nicolas
jezsuita generálissal. A ceremónia - amelyet szigorú biztonsági intézkedések kísértek - alig két órán át tartott. Az előző pápa,
XVI. Benedek
beiktatási ceremóniája háromórás volt. A mise végén
Ferenc
pápa megáldotta a hívőket, majd kíséretével visszavonult a Szent Péter bazilikába, ahol fogadja a beiktatásán megjelent politikai vezetőket, köztük 31 államfőt és 11 miniszterelnököt. A magyar küldöttséget
Áder János
köztársasági elnök vezeti. A delegáció tagja
Semjén Zsolt
miniszterelnök-helyettes és
Hölvényi György
egyházi államtitkár is. "Egyszerű, szerény ember, nem egy megközelíthetetlen pápa, olyannak tűnik, akit az átlagemberek elérhetnek" - mondta a katolikus egyház új vezetőjéről egyik honfitársa,
Cirigliano Valetin
, aki dél-olaszországi lakóhelyéről érkezett Rómába. Az új pápa - aki megválasztása óta csak Róma püspökének nevezi magát - talán meg tudja szólítani a vallásukat nem gyakorló hívőket és azokat, akik "érthető okokból nem hisznek az egyházban" - mondta egy másik argentin,
Judith Teloni
, Rómában élő idegenvezető. Ferenc pápával az egyház közelebb lesz az emberekhez - mondta egy fiatal kolumbiai pap,
Rodrigo Grajales
. Az 1054-es nagy egyházszakadás óta először vett részt a pápa beiktatásán az ortodox keresztény hívők szimbolikus vezetője,
I. Bartolomaiosz
konstantinápolyi pátriárka. Ott volt a szertartáson a római főrabbi is. Ferenc pápa szerdán több mint 30 egyházi küldöttséget fogad, köztük református, evangélikus, zsidó, muszlim, buddhista és szikh vezetőket. A konklávén hat napja választották meg
Jorge Mario Bergoglio
argentin bíborost a februárban váratlanul lemondott XVI. Benedek pápa utódjának. Bergoglio az első latin-amerikai bíboros és az első jezsuita, aki a katolikus egyház legmagasabb tisztségébe került.