Nem elsorvasztani, hanem támogatni akarja a kormányzat az egyetemeket – közölte Hoffmann Rózsa a Rókusi Általános Iskolában tartott fórum után. Az államtitkár a SZEGEDma.hu-nak elmondta, 27 milliárd forintot szán a kormányzat a kompenzációra.
Miután bejelentették, hogy azon a 16 szakon is indítanak államilag finanszírozott képzést, ahol eredetileg nem tervezték, több egyetemen is jelezték, hogy ez nagyon magas ponthatárokat fog generálni, és hátrányba kerülnek a vidéki intézmények, így akár a Szegedi Tudományegyetem is. Ezzel kapcsolatban Hoffmann Rózsa portálunknak elmondta, a legjobbak állami ösztöndíjjal tanulhatnak, és meg kell várni a felvételiket, amikor is ismertté válnak a ponthatárok. „Jó lenne már nem csak a negatív oldalát nézni a pozitív döntéseknek, hanem azt látni, hogy igen, a kormány meghallgatta a hallgatók szavát, és engedett abból az elhatározásából, ami azt eredményezte volna, hogy 16 szakon egyáltalán ne legyen állami ösztöndíjas hely” – jegyezte meg.
Hoffmann hangsúlyozta, nem célja elsorvasztani a felsőoktatást a kormánynak, éppen ellenkezőleg, támogatni akarja. A szegedi universitas 4,2 milliárd forintos költségelvonásáról szóló hírekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, látszólagos az ellentmondás e tekintetben, hiszen a kormányzat által megígért plusztámogatás kompenzálni fogja azt, ami a tavaly elfogadott költségvetési törvény számaiból következik. Hozzátette, az egyetemeknek vannak saját bevételeik, és pályázati források is segítik őket, közel 100 milliárd forintnyi európai uniós forrás áll az egyetemek rendelkezésére.
„A tavaly év végi kényszerű zárolások sehol nem okoztak működésbeli gondot, sehol nem kellett bezárni egyetemeket, mi több, épp az SZTE a téli időszakban azért a Hallgatói Hálózat tüntetéseire is fel tudta fűteni a termeit. Kétségkívül az elvont milliók fejtörést okoztak, de mindenki túlélte, és a kompenzációt meg fogják kapni, mintegy 27 milliárdot ígért a kormány erre a célra” – jelentette ki az államtitkár.
A szocialisták kampányüzemmódba kapcsoltak
„Az MSZP reagálása nem lepett meg, hiszen sajnálatos módon több mint egy évvel a választások előtt kampányüzemmódban működik a politika, és a szocialista párt azt hiszi – tévesen –, hogy győzhet a következő választáson, és ezért olyan kijelentésekkel is próbálkozik borzolni a kedélyeket, amelyeknek a valóságalapja nem igazán szilárd” – reagált Hoffmann Rózsa a Csongrád Megyei MSZP sajtóközleményére.
Az oktatásért felelős államtitkár a Rókusi Általános Iskolában tartott fórum előtt felkereste Botka László polgármestert, s a beszélgetésüket pozitív tartalmúnak értékelte. Az ott elhangzottal kapcsolatban elmondta, a szocialista polgármester kijelentette, hogy nem ért egyet az oktatási rendszer átalakításával, amivel tisztában is volt Hoffmann, hiszen az MSZP nem támogatta az állami feladatátvételt. „Megköszöntem neki, hogy nem gátolta a folyamatot, Botka László pedig kinyilvánította azt az egyértelmű törekvését, hogy az iskolákat segíteni kell, és nem gátolni” – jelentette ki. Az oktatáspolitikus hozzátette, a párt közleményében megjelent egyéb gondolatok a politikai folklór részét képezik.




























Átlagosan 10-20 ezer forinttal kaptak kevesebbet a januártól állami alkalmazottá váló pedagógusok. Többen nem kapták meg a decemberi túlórapénzt, a minőségi bérpótlékot és bérlettámogatást sem. A Klebelsberg-központ válasza szerint a decemberi túlórákat még az önkormányzatoknak kellett lejelenteni, a bérletpénzeket a korábbi gyakorlat szerint utólag térítik, a minőségi bérpótlékokat pedig újra meg kell állapítani, és azt visszamenőleg fizetik majd ki. Az utólagos fizetés a kispénzű tanárokat egyáltalán nem vigasztalja: van, akinek már több tízezerrel tartozik az állam.
Brázik Anna
A Hoffmann képviselte út jó, végig kell menni rajta. – ja! Ezen a rendkívül jó úton csak a gyerekek, a tanárok és a szülők nem akarnak végigmenni.
Az biztos, hogy a magyar oktatásügy átalakításra szorul. A finn példa valóban követendő, de szerintem a magyaroknak maguknak kell felépíteniük a saját oktatási rendszerüket. Képesek vagyunk rá, rengeteg jó szakemberünk van, csak nem egymást kellene támadnunk. A Hoffmann képviselte út jó, végig kell menni rajta.
nem tűntek túl lelkesnek a pedagógusok, de ezt szerintem az államtitkár asszony is láthatta
Akkor talán Majó Úrnak sem tinci-tánci balos rádióknak kellene nyilatkozgatnia, hanem kőkeményen lobbizni a döntéshozóknál.
Az Egyetem ügye stratégiai kérdés. Vagy annak kellene lennie. Ezért is kellene tőle minél távolabb tartani a zsákmányszerző politikusokat.
Szóval elvonunk és majd kompenzáljuk az egyetemeket. Nem lehetne úgy kompenzálni, hogy egyszerűen nem vonunk el? Mert az eddigi “kompenzációk”, “megmentések”, “nem áthárítások” sok jót nem hoztak…
Asszonyom, Botka Lászlónak bármit is elhinni nagy botorság. De a leírtak alapján ez nem is volt más, mint egy röpke protokolláris látogatás. Az MSZP-s városvezetés gusztustalan játékot művel, hiszen a szegedi pedagógusokkal a cukorka-korbács elvén bánik, az Egyetemet elárasztották a kirúgott szoci cégvezetőkkel és elvtársaikkal. És akkor az MSZP-s pénzszivattyúk üzemeltetéséért felelős üzleti hálót még nem is említettem.
Szeged minden szempontból a padlón van. Többek között gazdaságilag is. A legnagyobb munkáltató az SZTE, és az önkormányzat…ez mindent elmond. Gyakorlatilag egy költségvetési pénzekből vergődő, nulla gazdasági potenciállal bíró várossá fejlődött vissza Szeged. Az Egyetem ügye ezért is kiemelkedő fontosságú!
Az Anonymous támadása után szünetel a hoffmannrozsa.hu működése. A hasonló című kritikus oldal viszont elérhető. A “karbantartás” címsor mellett “Az oldal működése átmeneti ideig szünetel.” szöveg olvasható Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár oldalán(ak helyén), a hoffmannrozsa.hu címen. A leállás mögött az Anonymous hackerközösség támadása van, ez pedig összefüggésbe hozható a hétfői diáktüntetésekkel, illetve Hoffmann Rózsa tandíjjal kapcsolatos véleményével.
Nekem szimpatikus ez a hölgy és az általa képviselt irányvonal. Másoknak lehet, hogy nem, de ez van.