Nem vesz részt a január 2-i ellenzéki egyeztetésen az LMP

2012. december 31., hétfő • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben

Az LMP nem vesz részt az MSZP által kezdeményezett január 2-i egyeztetésen – számolt be róla a Magyar Nemzet és a Népszabadság hétfői száma.

Schiffer András, a párt frakcióvezetője a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy konkrét felkérést nem kaptak, így legfőbb döntéshozó testületük, a választmány sem tárgyalt arról, hogy ott legyenek. A frakcióvezető a Magyar Nemzet szerint emlékeztetett arra is, hogy az MSZP tervei szerint választási együttműködéssel végződnének a tárgyalások, az LMP kongresszusa ugyanakkor már kimondta, hogy nem kötnek választási szövetséget a jelenlegi parlamenti pártokkal.

A Népszabadság értesülései szerint Schiffer András a napokban visszavonta az ökopárt országos választmányához benyújtott egyik indítványát, amely az alkotmányosság visszaállításának lehetséges megoldásairól szóló egyeztetést érintette volna a szocialistákkal. Schiffer szerint szó sincs arról, hogy az ügy ezzel lekerült volna a napirendről, vagy – ahogyan ezt a lap egyes forrásai feltételezték – a választmány néhány tagja harcosan ellenezte volna az MSZP-vel való bármilyen egyeztetést. Az alkotmányosság helyreállítása érdekében szükséges együttműködést mielőbb újra napirendre veszik az LMP-ben – hangsúlyozta a frakcióvezető a lapnak.

Az Együtt 2014 és a DK egyeztetésbe kezd

Az Együtt 2014 szerint a vasárnapi előkészítő találkozó után megnyílt az út az ellenzék január 2-án kezdődő, a jogállamiságról szóló egyeztetése előtt – derül ki a választói mozgalom Facebook-oldalán található vasárnapi bejegyzésből. Hasonlóan nyilatkozott Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) párigazgatója a Népszabadságnak. Az előkészítő találkozón nem vett részt az LMP és a 4K!.

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese csütörtökön közölte, hogy január 2-án elkezdődnek a tárgyalások az ellenzéki szervezetek között a jogállamiság, az alkotmányosság és a demokrácia témaköréről.

Az Együtt 2014 választói mozgalom ezzel kapcsolatban pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy részt kíván venni az egyeztetésen, mert a jogállam újjáépítésére vonatkozó megállapodás előfeltétele annak, hogy az ellenzéki erők egy későbbi koalíciókötés reményében szakpolitikai programokról szóló tárgyalásokat kezdhessenek.

Véleményük szerint azonban a hatékony ellenzéki összefogás a jól előkészített, méltányos és szakszerű tárgyalásokon is múlik. Ezért – mint Mesterházy Attila MSZP-elnöknek címzett levelükben olvasható – azt javasolták, hogy január 2-án ne közjogi kérdések megvitatásával, hanem a tárgyalássorozatra vonatkozó közös célok és lebonyolítási elvek tisztázásával kezdődjön meg az egyeztetés.

Az Együtt 2014 bejegyzésében kiemeli, hogy az általuk kezdeményezett vasárnapi előkészítő találkozón várakozásaikkal ellentétben nem vettek részt az LMP és a 4K! képviselői, annak ellenére, hogy az MSZP tájékoztatása szerint ezt a két pártot is meghívták.

A választói mozgalom hangsúlyozza: fontosnak tartják, hogy még január 2-a előtt kiderüljön, a két szervezet miért nem vett részt a vasárnapi egyeztető megbeszélésen, illetve, hogy miképpen viszonyulnak a jogállamiságról szóló ellenzéki együttműködéshez.

A tárgyaláson abban maradtak, hogy a közjogi és jogállami tárgyalásokhoz újabb szervezetek is csatlakozhatnak majd – olvasható a bejegyzésben. Ennek az a feltétele, hogy olyan demokratikus pártok vagy társadalmi szervezetek legyenek, amelyek a soron következő általános parlamenti választásokon részt kívánnak venni. A tárgyaláshoz csatlakozni akaró pártokról, szervezetekről – jelentkezésüket követően – az egyeztetéseken részt vevő szervezetek döntenek majd közösen – teszik hozzá.

Az Együtt 2014 javaslata ellenére az egyeztetéseken nem készítenek hangfelvételt, abban azonban megállapodtak, hogy minden alkalommal a hozzászólások érdemi tartalmát ismertető emlékeztetőt, jegyzőkönyv-összefoglalót írnak, a tárgyalási napok végén pedig közösen tájékoztatják a nyilvánosságot.

Varju László, a DK pártigazgatója a Népszabadság Online-on megjelent cikkben az első egyeztetést úgy kommentálta: “megállapodtunk mindenben, január másodikán kezdődhetnek a tárgyalások”.

Istvánffy András, a 4K! szervezője a Népszabadság kérdésére azt mondta: a vasárnapi technikai egyeztetésen azért nem vettek részt, mert arra nem kaptak meghívást. A januári tárgyalás kapcsán pedig közölte: december óta várják a választ Mesterházy Attila pártelnöktől arra, hogy mit gondol az MSZP a “két választás”-koncepcióról, vagyis, hogy az alkotmányozás után készek-e feloszlatni a parlamentet és szabad, tisztességes választásokat tartani. “Még várjuk az MSZP válaszát. Addig nem tudjuk, miről kellene egyáltalán tárgyalni” – nyilatkozta a lapnak Istvánffy András.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 3 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.81.42.111 IP címről szól hozzá.

  • 3. jozkó hozzászólt ekkor: 2013. január 1., kedd, 14:35
    Válaszolok

    Gondolom, az LMP pályázik a “mérleg nyelve” szerepre…
    /korábban bevált – nekik/.
    Egy nyelv mindig tudja magát hasznosítani – vagy ha azt nem is, legalább nélkülözhetetlenné tenni.
    Egy feltétele azért van a dolognak : meg kell haladni a Parlamentbe jutási küszöböt – ezek szerint választási koalíció nélkül.
    Lehet, hogy az nem is lesz olyan egyszerű!?

  • 2. Zacskós hozzászólt ekkor: 2013. január 1., kedd, 12:36
    Válaszolok

    Slingecske, a választás az emberek hátsójának nyalásáról szól.

  • 1. sling hozzászólt ekkor: 2013. január 1., kedd, 11:43
    Válaszolok

    jól be van sz@rva a “demokratikus ellenzék”, mert tudják ha nem nyalják egymás hátsóját, egyedül még a parlament küszöbét sem lépik át….

Ugrás az oldal tetejére