Vízilabda: győzelemmel búcsúzott Kemény Dénes


Sikeresen folytatta szereplését a Világligában az átalakított és megfiatalított magyar férfi vízilabda-válogatott, amely a románok elleni, szerdai, 12-9-es nagyváradi diadal után a világbajnok, olimpiai ezüstérmes olasz nemzeti együttest is legyőzte szombaton Székesfehérvárott.
A mérkőzés előtt búcsúztatták el a csapataival 1997 óta három olimpiát, amellett világ- és Európa-bajnokságot is nyert
Kemény Dénest
, aki december végéig tölti be a szövetségi kapitányi posztot; a két Vl-meccsre
Benedek Tibor
kapott megbízást a nemzeti együttes irányítására. Nagy Viktor két jó védésével indult az összecsapás, majd kölcsönösen hatástalan megoldásokat követően két akciógóllal elhúzott a vendégalakulat.
Varga Dénes
bravúros duplájával lett 2-2, majd az újabb talján találatra a center
Hárai Balázs
válaszolt remek húzással (3-3). A második játékrészben aztán sokáig nem változott az állás, mígnem az A-Híd Szeged VE együttesét erősítő
Szivós Márton
távoli bombája célt ért (4-3). Az újabb magyar emberelőnyökből azonban nem lett gól, de rosszul sáfárkodtak a fórok kínálta eséllyel az olaszok is. Változást a harmadik negyed eleje hozott, amikor is a hat az öt elleni játékban a vendéggárda eredményes tudott lenni (4-4). Ám nem sokáig maradt a döntetlen: előnyből az idősebbik Varga fivér,
Dániel
pattintott a jobb alsó sarokba (5-4), kevéssel az utolsó szünet előtt pedig
Hosnyánszky Norbert
hatalmas lökete landolt a kapuban (6-4). A kiváló védekezést a befejező nyolc percben is folytatta a magyar csapat, a sokadik emberelőnyüket aztán csak kihasználták az olaszok (6-5), egyenlíteni azonban már nem tudtak. Ez volt a két válogatott 139. hivatalos mérkőzése, amelyen - 16 döntetlen és 39 vereség után - a 84. magyar győzelem született meg. A Világliga e csoportjának tagja még az orosz csapat, amellyel első ízben január 30-án találkozik a magyar nemzeti együttes. A négyesből csak egy válogatott jut tovább.
Vízilabda világliga, C csoport, 2. forduló:
Magyarország - Olaszország 6-5 (3-3, 1-0, 2-1, 0-1)
Góldobók:
Varga Dé. 2, Hárai, Szivós, Varga Dá., Hosnyánszky 1-1, illetve Gallo 3, Rizzo, Baraldi 1-1 Benedek Tibor megbízott szövetségi kapitány:
"Nagyon nehéz meccs volt, 0-2-nél kicsit meg is ijedtem, de bíztam a csapatban. Az ideges kezdés után éles helyzetben is előjött és működött, amit előzetesen megbeszéltünk, s a fiúk nagy akarással fordítottak az olimpiai ezüstérmes ellen. A rengeteg kiállítást is jól elviseltük, az olaszok lelkes és harcos játékunkkkal nem tudtak mit kezdeni."