Jó arcokat keres a SZEGEDma: Tündik Viktória


Jó Arc címen indított sorozatot útjára a SZEGEDma.hu, s ezúttal az ÁRKÁD-ban beszélgettünk fiatalokkal. Megéri megmutatnod magad, s szerepelned rovatunkban, hiszen értékes nyereményt sorsolunk ki a Jó Arcok között, ezúttal a PC-BoX Kft. jóvoltából.
Már van két szakmája, s most az érettségit fogja megszerezni a tizenkilenc esztendős
Tündik Viktória
, akivel az ÁRKÁD-ban beszélgettünk. Gyakran nézelődik a bevásárlóközpontban, amikor találkoztunk vele, akkor épp nővéréhez igyekezett, aki az egyik üzletben dolgozik. Portálunknak elmondta, műszaki cikk eladói és boltvezetői végzettségekkel rendelkezik, de az érettségiig nem keres semmilyen munkát. Természetesen nem csak a suli köti le Viktóriát, szabadidejében barátaival találkozik, beülnek egy-egy hangulatos helyre vagy épp bulizni mennek. A Retro mellett a JATE Klubba is járnak, s időnként színházi előadásokat is megnéz. Megtudtuk, kedvenc műfaja a musical. A netet gyakorlatilag csak facebookozásra használja, rendszeresen végigböngészi a közösségi oldalon ismerősei posztjait, s olykor ő is megoszt egy-egy számára érdekes dolgot. Régebben táncolt is, három-négy éven keresztül néptáncolt, de a hiphop mellett a moderntáncot is kipróbálta.