Betiltaná a pénznyerő játékgépeket a kormány (FRISSÍTVE)


A pénznyerő játékautomaták működtetésének teljes megszüntetését javasolja a kormány - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető államtitkár hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, a kabinet Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezte, rendkívüli ülése után.
Lázár János
és
Giró-Szász András
kormányszóvivő indoklásul kifejtette: egyrészt a korábbi intézkedések csak részben érték el azt a célt, hogy a leghátrányosabb helyzetben élők ne pénznyerő automatákba dobálják a pénzüket, másrészt - mint arról
Orbán Viktor
tájékoztatta a kabinetet - súlyos nemzetbiztonsági kockázatok is felmerültek a szerencsejáték-iparban érdekeltek tevékenységével kapcsolatban, erről azonban további részleteket nem közöltek. Lázár János megjegyezte ugyanakkor, hogy "a mi politikai családunk krédójával" önmagában ellentétes a szerencsejáték, így további szigorítást tart szükségesnek a kormány, bár a korábbi 25 ezer helyett már ma is csak körülbelül 4.500 játékgép működik. A parlament ezért - kivételes sürgős eljárással - várhatóan már kedd délután elfogadja a kormány törvényjavaslatát, amely még ebben a hónapban hatályba léphet, így "a koncesszióban működő játékkaszinókat leszámítva" a következő hetektől Magyarországon nem működhetnek majd pénznyerő játékgépek - mondta az államtitkár. Elmondta, hogy ma három, koncessziós alapon működő játékkaszinó van az országban, és a jövőben a jelenleginél is szigorúbb feltételekhez kötik az alapításukat. A kieső költségvetési bevételeket, nagyságrendileg 20-30 milliárd forintot az online szerencsejáték szabályozásából - a tervek között szereplő megadóztatásából - pótolnák. A nem helyhez kötött szerencsejáték szabályozásának kidolgozásával
Navracsics Tibor
miniszterelnök-helyettest, közigazgatási és igazságügyi minisztert bízta meg a kormányfő. Arra a kérdésre, hogy miért kellett ilyen sürgősen megtárgyalni ezt a kérdést, Lázár János azt válaszolta: nem lehet hónapokon keresztül vitázni erről a témáról, mert ellenkező esetben félő, hogy felpuhulnak a törvényhozás szándékai. Arra, hogy a döntésnek van-e köze a segélyplafonról szóló tervekhez, azt felelte: "természetesen ez egy szociális kérdés is".
A szerencsejáték piac szereplői megdöbbentek a kormány bejelentésén
A Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSZSZ) elnöke szerint a nyerőgépiparág összes szereplője megdöbbent azon, hogy a kormány betiltaná a nyerőgépeket; a szervezet elnöke súlyos tévedésnek nevezte, hogy az így kieső adóbevételeket az online szerencsejáték bevételeivel pótolni lehetne, és arra kérte a képviselőket, ne szavazzák meg a módosítást. A kormány hétfőn jelentette be, hogy a pénznyerő játékautomaták működtetésének megszüntetését javasolják, az erre vonatkozó törvénymódosítást nem sokkal később be is nyújtották az Országgyűlésnek. A javaslat szerint pénznyerő automata a jövőben kizárólag játékkaszinóban üzemeltethető, és a játéktermek mellett az elektronikus kaszinókat is megszüntetik. Az MTI kérdésére
Schreiber István
, az MSZSZ elnöke közleményében a jogállamiság alapkövetelményére, a jogbiztonságra és a kiszámíthatóságra hívta fel a figyelmet. "Ezért érthetetlen számunkra, hogy az Orbán-kormány által hozott - a magyar bankok rendszerénél is szigorúbb biztonsági szintnek megfelelő - szerveralapú üzemeltetést, valósidejű hatósági kontrollt biztosító törvényt és júniusi végrehajtási rendeletét, amelyre a piac már fel is készült, miért akarják megszüntetni" - írja. Az unió több tagállama jelezte, várják az átlátható, innovatív magyar megoldást a valósidejű ellenőrzésre. "Úgy gondoljuk, a magyar kormány törekszik a jogbiztonságra, ami erre az ágazatra is vonatkozik, hiszen, ha nem így lenne, akkor bármelyik ágazat szereplői komolyan elkezdhetnek aggódni, hogy ugyanígy járnak, ami Magyarország általános megítélésének sem tenne túl jót." Súlyos tévedésnek nevezte, hogy az online szerencsejátékból ezek az állami bevételek pótolhatók, hiszen - mint kifejti - nem csupán 35 milliárd forintnyi játékadóról van szó, hanem még ugyanennyi összegről egyéb adóbevételek és járulékok címén. Hozzáteszi: a jelenleg is illegális, ellenőrizetlen online szerencsejáték jelenti az igazi kockázatot, nem a magyar székhelyű, nyerőgépeket üzemeltető, adót fizető vállalkozások. Ismerteti: a magyar jogszabályok alapján közel 1200 magyar vállalkozás készült, befektetett, rengeteg pénzt ölt a szerveralapú működtetésre való átállásba; engedély és audit előtt állnak a szerverüzemeltetők, akik az alapján jártak el, amire a jogalkotó lehetőséget adott. Az összes piaci szereplő a kormány által hozott törvény szerint tervezte vállalkozása, alkalmazottai és családja jövőjét. Egyetlen uniós tagállamban sincs betiltva a helyhez kötött szerencsejáték, ezért a szövetség nem érti, hogy miért tiltanak be egy eddig komoly költségvetési tételt jelentő ágazati tevékenységet a jelenlegi gazdasági, pénzügyi helyzetben. Az ágazat tagjainak, negyvenezer munkavállalónak - és az általuk eltartott közel százötven-kétszázezer családtagnak - földönfutóvá tétele nem lehet a kormány érdeke, ezért ezek az emberek már csak abban bíznak, hogy a keddi ülésig módosul az előterjesztés, ha pedig nem, akkor a képviselők nem szavazzák meg ezt a törvénytervezetet - írja az MSZSZ elnöke. "Erre kifejezetten kérjük is azokat a képviselőket, akiknek fontos a jogbiztonság." Az MSZSZ úgy gondolja: a segélyből élők inkább a kormány gazdaságpolitikájában bíznak, nem a szerencsében. "A nemzetbiztonsági kockázatra való hivatkozást pedig nem tudjuk értelmezni sem, de ha volna ilyen, akkor az iparág érdekében reméljük, megteszik a megfelelő lépéseket.". A szövetség arra kéri a magyar kormányt, hogy a jogbiztonság szellemében "pár napon belül ne vegye el közel kétszázezer ember kenyerét".