Kézilabda: a szegedi vezetők elnézést kérnek a transzparensek miatt


A Pick Szeged férfi kézilabdaklub vezetői elnézést kérnek az MKB Veszprém elleni vasárnapi rangadón kihelyezett, Nagy Lászlót sértő feliratok miatt, egyúttal elhatárolódnak a transzparenseket kihelyezőktől, valamint szeretnék, ha az utóbbi időben kialakult jó kapcsolat megmaradna a két csapat között.
A Tisza-partiaknak a veszprémi klub elnöksége, valamint
Kálomista Gábor
társelnök részére elküldött levelét az MKB Veszprém honlapján hozta nyilvánosságra szerdán. Ebben a szegediek kiemelik, hogy sajnálattal olvasták Kálomista nyilatkozatát, amelyben a szurkolók által kifeszített molinó (Szíven szúrt város) szövegét kifogásolta. A veszprémi társelnök egyik rendezője és producere volt a Szíven szúrt ország című, a veszprémiek román beállósának,
Marian Cozmának
meggyilkolásáról szóló filmek. A transzparensen a szegedi nevelésű
Nagy László
kezében kést tartott. Kálomista szerint a drapéria gyűlöletkeltő és gyomorforgató volt, mert egyenlőségjelet tett Cozma gyilkosai és Nagy László közé. "A szegedi csapat - bár elhatárolódik a molinót kihelyezőktől - elnézést kér, ha ezzel a szurkolók bárkit is megsértettek a veszprémi egyesületből, annak szurkolótáborából, szimpatizánsaiból" - áll a levélben. "A Pick Kézilabda Zrt. szigorítani fog a drapériák kihelyezésén, és arra törekszik, hogy hasonló eset ne forduljon elő." A két csapat szurkolótábora az évek alatt kiváló kapcsolatot alakított ki, a Pick Szeged közönsége többször állt a veszprémi tábor mellé, erre volt példa a Cozma gyilkosságban hozott ítélet után közös molinó kihelyezését a Veszprém Arénában. "Továbbra is az a célunk, hogy az elmúlt másfél év alatt kialakított jó viszony megmaradjon a két klub között, és elkerüljük a jövőben az ilyen jellegű problémákat." - áll a közleményben. A mérkőzés előtt egy másik transzparenst (Grande László! Szorított a spanyol csizma, lecseréltem Navracsics papucsra) is kifeszítettek a szegedi szurkolók. (
Navracsics Tibor
közigazgatási és igazságügyi miniszter Veszprém fideszes országgyűlési képviselője.) A hazaiak 31-24-es sikerével zárult összecsapáson játszott először a Tisza-parti városban a nagy rivális Veszprém színeiben a szegedi nevelésű, a Barcelonából hazatért, és az elmúlt ötven év legjobb szegedi kézilabdázójának választott Nagy. A kézilabda szövetség a kihelyezett molinók miatt vizsgálatot rendelt el, amelyet az etikai és fegyelmi albizottság folytat le.