Jó Arcokat keres a SZEGEDma: Vadkerti Ágnes


Jó Arc címen indított sorozatot útjára a SZEGEDma.hu. Megéri megmutatnod magad, s szerepelned rovatunkban, hiszen értékes nyereményt sorsolunk ki a Jó Arcok között, ezúttal a PC-BoX Kft. jóvoltából.
A fővárosi születésű
Vadkerti Ágnes
egyetemista éveit tölti Szegeden, biológusnak tanul. A Napfény városát sokkal jobban szereti, mint Budapestet, sokkal barátságosabbnak tartja, s elege lett a pesti nyüzsgésből. A huszonhárom éves hallgató szerint Pesten túl sok ember él, s nyomasztó, hogy nem ismer igazából senkit. Hozzátette, szerencsére Szegeden hamar új barátokra lelt. Ágnes szerint Szegeden is elegendő program közül választhat az ember, számtalan kulturális rendezvény van a városban. A beülős hangulatos pubok tetszenek neki, de megjegyezte, árban a pestit közelítik. A Boci Tejivóba sokszor betérnek, pár napja a Port Royalban járt, illetve a Corso Caféban is gyakran megfordul. A diszkók közül eddig egyedül a JATE Klubban volt bulizni, de nem túl kíváncsi a többire, nagyon ritkán diszkóba. Folyamatosan nyomon követi, hogy éppen mi zajlik a városban, s minden nagyobb városi rendezvényen megfordult. Tavasszal volt a borfesztiválon, s a Szeged Napja rendezvénysorozathoz kapcsolódó PUF, HS7 és Quimby koncerten is. Vizsgái végeztével nyári gyakorlatát töltötte, így számára most kezdődik csak az igazi vakáció. A Balatonhoz nagyon szeretne elmenni, illetve túrázást tervez barátaival.