Közélet

Harangozó Attila lett a Szegedi Ítélőtábla új elnöke

2012. augusztus 31., péntek
Harangozó Attila lett a Szegedi Ítélőtábla új elnöke

A Szegedi Ítélőtábla összbírói értekezletének egyhangú javaslatára Harangozó Attilát nevezte ki a Szegedi Ítélőtábla új elnökéve Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke. Az erről szóló kinevező okiratot a táblabíróság elnöke csütörtökön délután Sopronban, a Soproni Városi Bíróság új épületének átadását megelőzően tartott elnöki értekezleten vette át.

Harangozó Attila

1972-ben Szegeden született. A JATE Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban érettségizett, majd 1996-ban a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán diplomázott. 2000. január 1-én nevezték ki bíróvá a Váci Városi Bíróságra, ahonnan 2001-ben tért haza, és a Szegedi Városi Bíróságon dolgozott. 2003. július 1-től a Csongrád Megyei Bíróság bírója volt, majd az év október 1-én kinevezték a Szegedi Városi Bíróság elnökévé. 2005. január 1-én került a Szegedi Ítélőtáblára, ahol a büntető kollégium bírájaként dolgozott 2012. február 28-ig. Ezt követően kollégiumvezetővé nevezték ki, és ezzel egy időben vette át a Szegedi Ítélőtábla irányítását, mint megbízott elnök.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.