Schmitt Pál 70 éves


Vasárnap ünnepli 70. születésnapját Schmitt Pál, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi vezetője, jelenlegi tiszteletbeli elnöke.
Felesége
Makray Katalin
tornász, aki az 1964-es tokiói olimpián ezüstérmet szerzett felemás korláton. Három lánygyermekük (
Gréta, Petra, Alexa
) és hat unokájuk (
Gergő, Grácia, Vanda, Vendel, Vince, Flórián
) van.
Schmitt Pál
első ötkarikás aranyérmét 1968-ban, Mexikóvárosban nyerte csapatban,
B. Nagy Pállal
,
Fenyvesi Csabával, Kulcsár Győzővel
és
Nemere Zoltánnal
. Az 1972-es müncheni játékokon a párbajtőrcsapattal sikerült megismételnie az olimpiai győzelmet, immár
Erdős Sándorral, Fenyvesi Csabával, Kulcsár Győzővel
és
Osztrics Istvánnal
. A két olimpiai elsőségén kívül 1970-ben és 1971-ben csapatvilágbajnok lett. A válogatottól 1976-ban, a versenysporttól 1977-ben vonult vissza. Schmitt Pál 1983-tól a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, négy évig alelnöke volt a szervezetnek, 1999-ben pedig megválasztották a NOB protokollfőnökévé. 1995-ös megalakítása óta a NOB Sport és Környezetvédelem bizottságának irányítója, ezen kívül az Olimpikonok Világszövetségének vezetője is volt. A Magyar Olimpiai Bizottság első emberének 1989-ben választották meg, irányítása alatt a magyar versenyzők összesen 37 arany-, 33 ezüst- és 25 bronzérmet nyertek öt olimpián. Schmitt Pál a kerek születésnap kapcsán az MTI-nek elmondta: jóleső érzéssel, elégedetten tekint vissza sportpályafutására, s a korábbi fegyvertársakkal gyakran találkozik. Büszke arra, hogy az önállóságát 1989-ben visszanyert MOB elnökévé választották, s a patinás testületet rekordként 22 éven át irányította. Megemlítette, hogy a születésnapjára kapott tucatnyi gratuláló üzenet, levél között örömmel olvasta
Patrick Hickeynek
, az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) elnökének sorait, aki tudatta vele, hogy egyben az európai nemzeti olimpiai bizottságok elnökei között is csúcstartó, 22 évig egyetlen sportdiplomata sem vezette a kontinensen hazája ötkarikás szervezetét. Az EOC elismerését az Olimpiai Bajnokok Klubjának következő ülésén veszi majd át az ünnepelt. Schmitt Pál jelezte: egy esztendő híján három évtizede tagja a NOB-nak és az Olimpiai Charta előírásai szerint még tíz éven át, 80 éves koráig tagja maradhat a 205 nemzeti olimpiai bizottságot tömörítő szervezetnek. A MOB tiszteletbeli elnöke reményét fejezte ki, hogy a nyári, londoni olimpián a hagyományoknak megfelelően több olimpiai bajnoktársát is köszöntheti, s átadhatja nekik az aranyérmet.