Jó Arcokat keres a SZEGEDma: Rácz Dóra


Új sorozatot indított útjára a SZEGEDma.hu Jó Arc néven. Megéri megmutatnod magad, s szerepelned rovatunkban, hiszen minden hónapban értékes nyereményt sorsolunk ki a Jó Arcok között!
Békéscsabán született, de immár szegedinek is tartja magát
Rácz Dóra
, aki jelenleg külgazdasági üzletkötőnek tanul orosz szakirányon. Az SZTE huszonhárom esztendős hallgatója évek óta a napfény városában él. Orosz szakon tanult korábban, s mint elmondta, gazdasági területen szeretne elhelyezkedni az iskola elvégzése után. A borfesztiválra kilátogatott barátnőivel, illetve a Dóm téri koncertekre is, Dórának az azonban nem tetszett, hogy sokan csak álltak, s nézték a színpadon játszó zenekart, valószínűleg nem is ismerték dalaikat, ő sokkal jobb hangulatra számított. Szegedi híreket, információkat nem keresgél a neten, de ha valamelyik barátnője megoszt Facebookon valami helyi vonatkozásút, elolvassa. Olykor természetesen utánanéz, hol milyen koncert lesz, de mint mondta, többnyire valamelyik ismerősétől szerez tudomást a programokról. Mivel nincs televíziója, sokat internetezik laptopján, mintegy kiváltva a tévénézést. A Facebookra pedig mindig be van lépve, Dóra számára kiváltotta az MSN-t, a közösségi oldalon keresztül beszélget ismerőseivel. Szegeden egyébként kisebb klubokba, borozókba jár barátaival, a Sörpatikába és Borpatikába is be szoktak ülni beszélgetni.