Vízilabda: meglepetések nélküli forduló az OB I/B-ben

Az alapszakasz 16. fordulóját játszották a csapatok az OB I/B-s férfi vízilabda bajnokság A csoportjában. A forduló valamennyi mérkőzésén az esélyesebb csapatok nyertek, a Szegedi Vízipóló suli a dobogós helyezése megőrzése szempontjából fontos győzelmet aratott az angyalföldi sportiskolások ellen, míg a Hódmezővásárhelyi VSC-nek esélye sem volt a pontszerzésre a listavezető Hegyvidék otthonában.
Szegeden a dobogós helyezés volt a tét, hiszen az angyalföldi sportiskolások győzelme esetén két pontra megközelíthették volna a hazaiakat. Amint várható volt, nagy küzdelem jellemezte az első negyedet, amelyben mindössze egyetlen gól született,
Nádasdi Zala
a 4. percben akcióból vette be
Péterfy
kapuját, 1-0. A második negyedben alig fél perc elteltével
Tóth Dániel
használta ki a
Móricz
kiállítása miatt adódott emberelőnyt, 2-0. Folytatta remek védekezését az Éles-gárda, amely a negyed ötödik percében
Németh Zalán
akciógóljával már megnyugtatónak mondható előnyhöz jutott. A fővárosiaknak fél perccel a nagyszünet előtt sikerült először feltörniük a szegediek védekezését, ekkor
Besenyei
értékesített egy fórt, de hat másodperccel a negyed vége előtt
Katona Dániel
szabaddobásból visszaállította a három gólos hazai előnyt (16. perc: 4-1). Fordulás után nagy izgalmakat hozott a harmadik negyed. Takács büntetőből lőtt gólját követően
Fejős
megúszásból is betalált (20. perc: 4-3), sőt Besenyei előtt adódott egyenlítési lehetőség, ami kimaradt és az ellentámadásból Nádasdi Zala akciógóllal büntetett, 5-3. Nem adták fel a fővárosi fiatalok,
Takács Bence
ötméteresével ismét egy gólra zárkóztak fel, de a hazaiaknak
Török András
révén egy újabb akciógóllal erre is volt válaszuk. Két gólos (6-4) SZVPS vezetéssel kezdődött a zárónegyed, amely közel három percig nem hozott gólt. Az angyalföldiek Fejős akciógóljával még egyszer ráijesztettek a vendéglátókra (27. perc: 6-5). Az utolsó öt perc három gólt hozott, előbb Major Levente megúszásból, majd Katona Dániel fórból lőtt gólja mindent eldöntött (28. perc: 8-5), a vendégeknek Besenyei előnygólja már csak a szépítésre volt elegendő. A Szegedi Vízipóló suli ezzel a győzelemmel megerősítette dobogós helyezését és egyben egyik vetélytársától megszabadult. Az Éles-fiúk a hétvégén - a bajnokság rangadóján - az alapszakasz győztes Hegyvidék otthonába látogatnak, majd a zárófordulóban a Neptun VSC-t fogadják.
Férfi vízilabda OB I/B 16. forduló:
Szegedi Vízipóló suli - Angyalföldi Sportiskola DSE 8-6 (1-0, 3-1, 2-3, 2-2)
Szeged, újszegedi sportuszoda, 100 néző. Vezette: Pásztor A., László G.
SZVPS:
Papp V. - Katona D. 2, Nádasdi Z. 2, Németh Z. 1, Tóth D. 1, Makra, Barna T.
Csere:
Hulmann, Török A. 1, Zsigri, Palotás, Major L. 1, Nádasdi G.
Edző:
Éles Vilmos.
ASI:
Péterfy - Bognár, Kóczé, Besenyei R. 2, Fejős 2, Takács B. 2, Salamon.
Csere:
Kapronczay, Móricz A., Gyetvai, Bari.
Edző:
Kenéz György.
Gól - emberelőnyből:
2/6, ill. 2/5.
Ötméteresből:
-, ill. 2/2
Kipontozódott:
Nádasdi Z. Az bizonyos, hogy nem rágta le idegességében a körmét az a szurkoló - szurkoljon akár a fővárosi, akár a vásárhelyi alakulatnak - aki kilátogatott a Sportmax uszodába, hiszen a hatodik percben már 5-0-ra vezettek a listavezető, az alapszakaszt már megnyerő budapesti alakulat. Az ötgólos előnnyel sem elégedtek meg a hazaiak, hiszen a második negyed első felében 8-1-re elhúztak. A folytatásban engedett a szorításból a Hegyvidék és ezt kihasználva
Hajdú József
és
Vígh Csanád
találataival szépített a HVSC (13. perc: 9-4). Fordulás után még inkább kidomborodott a két csapat közötti tudásbeli különbség, hat perc alatt 13-5-re növelték előnyüket a hazaiak, amit Vígh Csanád révén még csökkenteni tudott a HVSC (24. perc: 14-7). A záró negyed is bővelkedett gólokban, fél perccel a vége előtt 17-9-re vezetett a hazai együttes, amelyik az utolsó fél percben lőtt újabb két góljával nagy arányúvá tette a különbséget. A vásárhelyiek az utolsó előtti fordulóban a MAFC együttesét fogadják és talán sikerül megszerezni első győzelmüket, hiszen arra a befejező játéknapon, a Kecskemét elleni, szintén hazai találkozón még kevesebb esély mutatkozik.
Férfi vízilabda OB I/B 16. forduló:
Hegyvidék-YBL WPC - Hódmezővásárhelyi VSC 19-9 (6-1, 3-3, 5-3, 5-2)
Budapest, Sportmax-uszoda, 100 néző. Vezette: Birri G., Marosvári A.
Hegyvidék:
Juhász Z. - Kibédi 2, Major Z. 3, Gyarmathy 1, Kádár B. 2, Nagy S. 1, Koros A. 2.
Csere:
Békési 1, Rex-Kiss 1, Ádám T. 2, Szilágyi K. 2, Sziklai 1, Szőcs 1.
Edző:
Szilágyi Zsolt.
HVSC:
Bodor - Vígh Sz., Hajdú J. 3, Pölös 1, Vígh Cs. 3, Gallyas 1, Könyves 1.
Csere:
Zentai, Orosz R., Kristó, Frankó (kapus).
Edző:
Török Sándor.
Gól - emberelőnyből:
6/8, ill. 3/7.
Ötméteresből:
-, ill. 2/2.
Kipontozódott:
Nagy S.
A 16. forduló további eredményei:
Csabai Csirkefogók VK - Neptun VSC 9-11, MAFC - BVSC-Zugló Tipo 8-15, Kecskeméti Sportiskola - Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP 13-7.
A bajnokság állása:
1 Hegyvidék-YBL WPC 13 2 1 199-121 41 2. Szegedi Vízipóló suli 11 1 4 189-146 34 3. Kecskeméti Sportiskola 11 1 4 169-114 34 4. BVSC-Zugló Tipo 10 1 5 185-142 31 5. Angyalföldi Sportiskola 8 2 6 160-165 26 6. Neptun VSC 8 2 6 148-144 26 7. MAFC 7 0 9 161-174 21 8. Szolnoki Fi.-KÖZGÉP 2 3 11 142-188 9 9. Hódmezővásárhelyi VSE 0 5 11 160-224 5 10. Csabai Csirkefogók VK 0 3 13 126-221 3
A 17. forduló párosítása:
Hegyvidék-YBL WPC - Szegedi VPS (április 21. 16.00 Sportmax uszoda Budapest), Hódmezővásárhelyi VSC - MAFC (április 21. 15.00 Gyarmati Dezső uszoda), Szolnoki Főiskola - Csabai Csirkefogók (április 21. 17.00), BVSC-Zugló Tipo - Kecskeméti SI (április 21. 10.00), Neptun VSC - Angyalföldi SI (április 21. 20.00).