Sikeres az új, magyar csokoládégyár

2012. február 11., szombat • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben

Az idén a harmadik negyedévben kezdi meg termékeinek piaci bevezetését a Happy Chocolates Zrt., amely mintegy 1,2 milliárd forintos beruházással “édesipari övezetet” hozott létre a fővárostól 40 kilométerre, Úriban – közölte Torma Veronika, a társaság marketing és kommunikációs igazgatója az MTI-vel.

A beruházás részben pályázati támogatásból, részben pedig banki finanszírozásból valósult meg. Az Európai Unió 35-50 százalék közötti támogatást biztosított az alapberuházás megvalósításához.
A komplexumban már átadták a 4.000 négyzetméteres üzemcsarnokot, az ezer négyzetméteres irodaházat, valamint egy 240 négyzetméteres inkubátorházat. Utóbbiban a csokoládégyártáshoz szükséges kutatás-fejlesztési feladatok mellett az édesipartól független, ám a környék szempontjából fontos projekteket is végeznek majd, mint például az ivóvíz minőségének ellenőrzését. A területhez kapcsolódó 3-4 ezer négyzetméteres logisztikai bázist nyáron adják át.

Torma Veronika elmondta, hogy a társaság megkezdte a gyártósorok beszerzését, így nyár elején elindulhat a próbagyártás. Az üzem kapacitása napi 50 tonna lesz. A teljes egészében magyar tulajdonosi körrel rendelkező Happy Chocolates Zrt. célja, hogy a minőségi csokoládégyártás mellett új munkahelyeket teremtsen, és fellendítse a térség gazdasági helyzetét – nyilatkozta a kommunikációs igazgató. A tervek szerint a társaság a termelés beindításával 100 új munkahelyet teremt.

A Happy Chocolates az idén 1 milliárd forint alatti árbevétellel számol, hosszú távon céljuk a hazai piac teljes csokoládéigényének lefedését követően a sikeres nemzetközi piaci jelenlét.
Torma Veronika elmondta, hogy a meglévő kereskedelmi csatornákon keresztül történő értékesítésen túl terveik között szerepel az ipari park területén belül egy édesipari – csokoládémúzeum megépítése, valamint egy helyi kiskereskedelmi egység megnyitása és egy bemutatóterem létesítése. Saját kereskedelmi lánc kialakítását egyelőre nem tervezik.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 4 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.217 IP címről szól hozzá.

  • 4. kétkedő hozzászólt ekkor: 2012. február 11., szombat, 12:49
    Válaszolok

    Magyar csokigyár?
    Happy Chocolates Ltd.
    http://www.happychocolates.com/about-us.aspx

  • 3. einstand hozzászólt ekkor: 2012. február 11., szombat, 12:02
    Válaszolok

    Én nem vagyok csokigyár… Ha úgy érzed, hogy igen, akkor szólj és adok egy adagot neked.

  • 2. Makogi hozzászólt ekkor: 2012. február 11., szombat, 11:24
    Válaszolok

    Mint neked, einstand.

  • 1. einstand hozzászólt ekkor: 2012. február 11., szombat, 10:51
    Válaszolok

    Olyan szép magyar nevük van…

Ugrás az oldal tetejére