Jövő szombaton temetik Csurka Istvánt

2012. február 9., csütörtök • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben

Jövő szombaton, február 18-án 13 órakor vesznek végső búcsút Csurka István írótól, a Magyar Igazság és Élet Pártjának (MIÉP) elnökétől a budapesti Fiumei úti temetőben – tudatta a párt a honlapján.

Az író, pártelnök múlt szombaton, február 4-én, életének 78. évében halt meg.

Csurka István 1934. március 27-én született Budapesten. 1957-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturgia szakán szerzett diplomát. Tanulmányai befejeztével szabadfoglalkozású íróként dolgozott. Első írása 1954-ben jelent meg, azt követően több regényt, filmforgatókönyveket, hangjátékokat, elbeszéléseket, színműveket írt. Irodalmi munkásságáért 1969-ben és 1980-ban József Attila-díjat kapott, 1980-ban elnyerte a színikritikusok díját.

1973 és 1986 között a Magyar Nemzet tárcaírója, 1988-89-ben a Hitel című folyóirat szerkesztőbizottságának tagja, 1989-90-ben az általa alapított Magyar Fórum című hetilap főszerkesztője, a lap 1991 januári újraindulásától a szerkesztőbizottság elnöke volt.

Politikai megnyilvánulásai miatt többször került szembe a hatalommal: 1972-ben szilenciumra ítélték rendszerellenesnek és antiszemitának minősített kijelentései miatt, 1986-ban pedig azért, mert a kisebbségek érdekében való összefogásról szóló, Elfogadhatatlan realitás című esszéje megjelent a New York-i Püski Kiadónál.

Csurka István 1990-94-ben és 1998-2002-ben országgyűlési képviselőként dolgozott, előbb az MDF, majd a MIÉP színeiben.

A Magyar Demokrata Fórum egyik alapító tagja volt. Később az MDF országos elnökségének tagjaként tevékenykedett, két évig az ügyvezető elnökségnek is tagja volt. 1991 decemberétől egy évig a párt alelnöki teendőit látta el. 1993-ban kizárták az MDF-ből. Már 1992-ben életre hívta a Magyar Út Alapítványt, majd elindította a Magyar Út Körök Mozgalmat, amelynek 1993 júliusában elnöke lett. Ugyanebben az évben megalakította a MIÉP-et, melynek kezdetben elnökségi tagja, majd 1993 novemberétől társelnöke, 1994 októberétől elnöke volt.

Az Új Színház vezetésére kinevezett Dörner György 2011 októberében Csurka Istvánt nevezte meg intendánsának. Tarlós István főpolgármester azonban a tiltakozások hatására decemberben felkérte az új igazgatót, hogy ne alkalmazza Csurka Istvánt a színházban.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 3 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.218 IP címről szól hozzá.

  • 3. Szegediner hozzászólt ekkor: 2012. február 10., péntek, 10:43
    Válaszolok

    Isten nyugosztalja őt békében!

    Nagyon sokat köszönhetünk neki, hiszen nélküle a nemzet lelkiismeretének a feltámasztása, az igazság felismerése még el sem kezdődött volna. Először ő mutatott rá az SZDSZ nemzetellenes gyökereire, hazánk cionista megszállásának a veszélyeire.

    A nemzet élő lelkiismerete volt, nélküle sokkal nehezebb dolgunk lesz a ránk leselkedő cionista és globalista veszély felismerésében.

  • 2. Kristus hozzászólt ekkor: 2012. február 10., péntek, 09:48
    Válaszolok

    Most ki mit akart a megyében vele?
    Ámen. EGYET ÉRTEK BOCSKAI SAL.

  • 1. bocskais hozzászólt ekkor: 2012. február 9., csütörtök, 19:35
    Válaszolok

    legyen neki nyugodt a föld

Ugrás az oldal tetejére