Hét járás lesz Csongrád megyében

2012. február 20., hétfő • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Gémes Sándor

Polner Eörs, a kormányhivatal főigazgatója a közigazgatás átalakulásáról

Szent István óta a magyar közigazgatásban nem volt ilyen mértékű átalakításra példa – hangsúlyozza Polner Eörs, a Csongrád Megyei Kormányhivatal főigazgatója. A szakember szerint a módosításokra azért van szükség, mert egy állam annál demokratikusabb, minél egyszerűbb az ügyintézés.

Az Orbán-kormány eltökélt szándéka volt, hogy átalakítja a magyar közigazgatás szerkezetét, és növeli hatékonyságát. A végcél, hogy 2013 végéig a polgárok egy helyen, a kormányablaknál intézhessék legtöbb hatósági ügyüket ahelyett, hogy a hivatalok sokaságát keresnék fel. Polner Eörs a SZEGEDma.hu-nak úgy fogalmazott: segítőkész, polgárbarát, jó szolgáltatást nyújtó állam szükséges, amely megfelel a 21. század legszigorúbb európai kihívásainak, és mindenki megelégedésére olcsón, hatékonyan működik.
A közigazgatási hivatalok jogutódjaiként 2011. január 1-jével megalakult kormányhivatalok a kabinet általános hatáskörű területi államigazgatási szervei, székhelyük a megyeszékhelyeken található, a főváros és Pest megye esetében Budapesten. A fővárosi és a 19 megyei kormányhivatal a jogszabályoknak és a kormány döntéseinek megfelelően összehangolja és elősegíti a kormányzati feladatok területi végrehajtását.

Demokratikusabb ügyintézés

A kormány célja a hivatalok létrehozásával – folytatta a főigazgató –, hogy az eddigi széttagolt, párhuzamosan működő területi kormányzati szerveket központosítsa, racionalizálja, és nem utolsósorban olcsóbbá, ésszerűbbé, polgárbarát intézménnyé tegye. A hivatalokat kormánymegbízottak vezetik, akiket a közigazgatás-szervezésért felelős miniszter javaslatára a miniszterelnök nevezett ki. A kormányhivatalok ügyfélszolgálati irodái az úgynevezett kormányablakok, amelyek a megyeszékhelyeken és a megyei jogú városokban, összesen 29 helyszínen működnek.

A kormányablakokban egyre többféle ügyet intézhetünk, így lehet például ügyfélkaput nyitni, vállalkozásokkal kapcsolatos ügyeket intézni, családi pótlékot, gyest, anyasági támogatást igényelni, és általános tájékoztatást kérni stb. Polner Eörs kitért a legújabb változások ismertetésére is, amelyek a megyei intézmények és vagyon integrációt is felülmúlják: a járások jelenleg is zajló kialakítására utalt. Csongrád megyében 7 járás lesz országosan pedig 176. Ennek alapjául tulajdonképpen az 1980-as évek elejéig működő járási szisztéma szolgált (ez egészült ki a kor kihívásainak megfelelően további „járási központokkal”), amely bizonyos szempontból a kistérségek formájában „élt tovább” a rendszerváltás után – tudtuk meg. A hét Csongrád megyei járás központja Szeged, Hódmezővásárhely, Szentes, Makó, Csongrád, Kistelek és Mórahalom lesznek.

Integrálódnak a városi és települési intézmények

A járási hivatalok megalakulásával tovább formálódik a rendszer. Ezekbe integrálódnak a kormányablakok, amelyek egyesítik majd a mostani ügykezelést, és szakigazgatási szervektől is érkeznek be folyamatosan hatáskörök, továbbá az önkormányzatoktól is. Ezzel, illetve a szakigazgatási szervek munkakörével a kormányhivatalokhoz háromezer hatáskör kerül, gyakorlatilag a magyar államigazgatás teljes spektruma a kormányablakokon keresztül intézhető lesz. Az új rendszer 2013. január 1-jével indul.

Mi lesz a városi, illetve a települési oktatási intézményekkel? – merül fel a kérdés. Nos, ezek is integrálódnak, de nem a járási hivatalokba, hanem a 2012. január 1-jével felállt megyei intézményfenntartó központok egyfajta járási megfelelőjébe. Ezen szervezetek fogják fenntartani a megyei intézményfenntartón keresztül a települések intézményeit. Szegeden konkrétan a járási intézményfenntartóhoz fog tartozni a száznál is több oktatási intézmény.

A baloldali kritikák máris arról szólnak, hogy ezekkel az intézkedésekkel sérül az önkormányzatiság, mert központilag vezéreltek összevonások zajlanak – vetjük közbe. A főigazgató szerint nem sérül a demokrácia: a népképviseleti szerv, az önkormányzat megmarad, ellenben olyan módon történnek összevonások, hogy a hivatali szervezet nagyobb településeken működik, de a járási hivataloknak is lesznek kihelyezett tagozatai, a kormányablakok pedig a legkisebb településen is meg fognak jelenni. A megyeszékhelynek az ügyintézése ugyanolyan színvonalú lesz, mint a szomszédos járásé, ugyanazok a funkciók ott is megtalálhatók pontosan a kormányhivatal, illetve az integrált ügyfélszolgálati szolgáltatás miatt.

A járási átalakítás színvonalasabb szolgáltatást hoz el

A kistelepüléseken is megmaradnak a képviselő-testületek, s tulajdonképpen ugyanaz az apparátus látja majd el a munkát, mint korábban, de átcsoportosítással, hatékonyabb munkaszervezéssel, emberközpontúbb ügyintézéssel sokkal színvonalasabb szolgáltatást fog nyújtani. Ráadásul megszűnnek a párhuzamosságok, a szakhatóságok között korábban esetleg tapasztalt rivalizálás. És az is cél, hogy kiteljesedjen az egyablakos ügyintézés: fizikailag se kelljen sok helyre elutazni, különböző engedélyeket beszerezni egy lakossági ügy kapcsán: mindezt egy „ablaknál” lehessen megtenni. A főigazgató érdeklődésünkre azt is elmondta, megfelelő épületet még nem találtak a szegedi járási hivatal kialakítására, és Szeged címzetes főjegyzője is úgy nyilatkozott, nincs az önkormányzat tulajdonában ilyen ingatlan… Az lenne a célszerű, ha a szegedi járási hivatal az ügyintézések mostani helyszínén működhetne, például a Széchenyi téri „szürke épületben”. A főigazgató nem lát gondot abban, ha egy önkormányzati tulajdonú ingatlan ennek érdekében állami kezelésbe vagy tulajdonba kerülne.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 19 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.219 IP címről szól hozzá.

  • 19. Dalriada_Eszti hozzászólt ekkor: 2012. február 21., kedd, 05:50
    Válaszolok

    18 déli kórnél,látom csokosokra vágyik csak nem soför volt a munkája? a hobbija meg buzacsira ültetgetés?

  • 18. Déli Kornél hozzászólt ekkor: 2012. február 20., hétfő, 21:28
    Válaszolok

    Miért éppen hét járás lesz ebben a hatalmas megyében ?
    Ősi járásainkból legalább hat kimarad.Mindnek meg volt a
    maga fontos funkciója.A teljességre törekedve,de azt el
    nem érve a következő,titkon ma is működő járásokat kell
    megnevezní.:1,Sáska-járás. 2,Tatár-járás. 3,Csorda-járás.
    4,Csürhe-járás. 5,Szellem-járás. 6,Canossa-járás. (Ez leg-
    utóbbi talán a legfontosabb Orbán Viktor számára,aki a
    Canossa-járásban térdig koptathatja a lábait.)
    A hat,pillanatnyilag is létező,de hivatalosan meg nem
    nevezett járások “járási központjainak” javaslom,a megye
    ez eddig járási közponként méltatlanul elhanyagolt tele-
    püléseit. 1,Algyő,2,Ásotthalom,3,Balástya,4,Dóc.
    5,Csanytelek,6,Fábiánsebestyén.A felsorolt települések
    mindegyikében élnek igazi,csókos Fidesz elvtársak,akik
    már türelmetlenül várják,kapjanak,bár még oly kis stallu-
    mot is a szavazatukért.Nem lenne méltányos tovább váratni
    őket,a Fidesz nem is tesz olyat,hiszen nem is olyan
    családból származik.

  • 17. kivancsi hozzászólt ekkor: 2012. február 20., hétfő, 19:52
    Válaszolok

    Ez a demokratikus egyszerüsités?? Kormánymegbizott /béna gyi/, föigazgató /szappanképü örsike/ igazgató /a kis Kovács, jó legalább ő szakember/ és a többi pártkatona lefelé…Mi a fenétől lenne jó szakember a karót nyelt főigazgatÓ? Akitől ugy rettegnek a dolgozók a sok imádkozása Meg KDNP tisztsége ellenére, mint egy inkvizitortól….szép jövöt, közigazgatás!

  • 16. Lajoska67 hozzászólt ekkor: 2012. február 20., hétfő, 19:26
    Válaszolok

    Na hiszen kereszténynemzetiKONZERVATÍV politikusként erre nem kéne annyira büszkének lenniük, hacsak nem mégis valahogy inkább elvtelen, karrierista, törtető, hatalommániás szörnyetegnek tetszenek lenni. Minden nyáron hallgatom a buta, bornírt szentistvánozásukat, hogy így meg úgy felzárkóztatott minket Európához – ami ugye a kényszerlakhelyünk Viktor szerint, manapság éppen gyalázni szokás, sokan a kilépést szeretnék kikövetelni a fideszesek közül is -, ami úgy marhaság ahogy van, nem zárkóztatott fel sehova szerencsére, se államot nem alapított. Erre most meg akarják haladni az állítólagos példaképüket. Derék és következetes.

    Mellesleg a Szent István-i megyerendszerrel és közigazgatással se értenek sokan egyet még ma se, holott már 1000 éve megvan, miből gondolják akkor hogy amit 5 perc alatt az elvtársakkal átnyomnak az majd működni fog, pláne hogy jobb lesz? Tudtommal őrjöngve törölték el a járásokat a rendszerváltáskor, most meg mégis a komcsi módit hozzák vissza. Hogy van bőr a képükön, nem tudom!

  • 15. vazul néni hozzászólt ekkor: 2012. február 20., hétfő, 16:37
    Válaszolok

    11. mamma hozzászólt ekkor: 2012. február 20., hétfő, 15:33
    Ki most a király? A Zórbán? Úgy látszik a magyar közigazgatás retróba kapcsolt, pár száz év csak eltelt volna közben. Szolgabíró is lesz? Hajdúk is? Kilenced, tized, dézsma, úrbér, földesúri joghatóság, pallosjog? Muhaha.

  • 14. dzsokijuing hozzászólt ekkor: 2012. február 20., hétfő, 16:27
    Válaszolok

    Ennyi marhaságot, hangzatos szólamot egy rakáson!
    Miért nem mondja meg a tutit?
    A lényeg: Ma a települési jegyzőknek több, mint 3000 féle hatósági jogköre van. A jegyzőket a polgármester javaslata alapján a képviselő testület nevezi ki.
    Nomármost. Ahol vagy a képviselő testület, vagy a polgármester nem kormánypárti, ott lehetőség van nem kormánykatona kinevezésére.
    Viszont, ha létrehozzuk a kistérségeket, akkor azok vezetőit a garantáltan kormányoldali miniszter fogja kinevezni.
    Ha felülről helyezünk oda pártkatonát, azt a zemberek esetleg nem nézik jó szemmel. Tehát, csökkenteni kell a hatósági hivatalok számát, hogy a zemberek java részének legalább 20 km-t kelljen utazgatnia a legkisebb ügyének intézése érdekében is. És mivel az pártkatonát a kutja sem ismeri, így a zembereknek fogalma sem lesz arról, hogy az illető kicsoda és ért-e ahhoz amiért ott ül. Az utazgatások okán kevesebb lesz a zügy, és a zelégedetlen zügyfél is, mivel távolsági járatok viteldíjait sokan nem fogják tudni megfizetni csupán azért, hogy sérelmeikre orvoslásért folyamodjanak. Kevesebb zügyfél, kevesebb panasz, tehát elégedettebb polgárok.
    Vagy mégsem?

  • 13. Gonda István hozzászólt ekkor: 2012. február 20., hétfő, 16:13
    Válaszolok

    Erre a maradék 2 évre már kár ekkora felfordulást csinálni a közigazgatásban.

  • 12. dzsokijuing hozzászólt ekkor: 2012. február 20., hétfő, 15:43
    Válaszolok

    “Szent István óta a magyar közigazgatásban nem volt ilyen mértékű átalakításra példa – hangsúlyozza Polner Eörs, a Csongrád Megyei Kormányhivatal főigazgatója. ”

    Ugyanezt a mondatot már kilencedszer olvasom, mindig más fideszes szájából. Milyen jó is, hogy ennyi embernek egyszerre ugyanaz a gondolata. mert ugyebár az kizárt, hogy a napi (heti) rendes kinyilatkoztatást kántálják tovább?
    Mellesleg, ha Szt. István óta nem volt ilyen mértékű átalakítás, akkor minek nevezik azt, amikor megszüntették a járásokat? (És akkor arról a csúnya időkről ne is beszéljünk, amikor először létrehozták.) Nagy dolog, ha mindenkit vagy hülyének, vagy olyan fiatalnak nézünk, akik nem emlékezhetnek az 50-es évekre.

  • 11. mamma hozzászólt ekkor: 2012. február 20., hétfő, 15:33
    Válaszolok

    Attól még, hogy valaki itt névtelenül fröcsög nem biztos hogy igaza van. A főispánt a király – tehát az uralkodó – nevezte ki, a belügyminiszter javaslatára és ellenjegyzésével. A főnöke is a belügyminiszter volt. Ma ugyanez a szisztéma, csak a belügy helyett a közigazgatási-igazságügyi miniszter a főnök.

  • 10. dalos_Eszti hozzászólt ekkor: 2012. február 20., hétfő, 14:28
    Válaszolok

    régen én is nevetni jártam a dm-re
    de amiota már csak trollok ? irnak oda
    nem is olvasom
    :D

  • 9. Jó_napom_van hozzászólt ekkor: 2012. február 20., hétfő, 14:19
    Válaszolok

    Mindig meg tudnak nevettetni, (csak) ezért olvasom a szegedma.hu-t

  • 8. újságos hozzászólt ekkor: 2012. február 20., hétfő, 13:44
    Válaszolok

    5.szakértő!
    Szerintem meg karrier politikus és a legrosszabb fajtából!

  • 7. VDSZ hozzászólt ekkor: 2012. február 20., hétfő, 13:37
    Válaszolok

    Lesz ebből a kormányból még szent sz&r.

  • 6. ödönke hozzászólt ekkor: 2012. február 20., hétfő, 11:53
    Válaszolok

    5. szakértő hozzászólt ekkor: 2012. február 20., hétfő, 10:41
    Ez a poszt tuti, hogy a kormányhivatalból jött.

  • 5. szakértő hozzászólt ekkor: 2012. február 20., hétfő, 10:41
    Válaszolok

    Polner egy igen kiváló szakember, az új struktúra pedig beváltja majd a hozzáfűzött reményeket.

  • 4. Tibor hozzászólt ekkor: 2012. február 20., hétfő, 09:51
    Válaszolok

    Volt már ilyen, ésszerű módon felszámolták! Szeged szerepét csökkenteni kell??? Bürökráci növelése ? Vagy mi??? Biztos van rá szépen becsomagolt indok!

  • 3. FERÓ hozzászólt ekkor: 2012. február 20., hétfő, 09:14
    Válaszolok

    Most adott a FIDESZ fekáliának egy jó nagy pofont.
    SÜKET TÁRSASÁG.

  • 2. töhötöm hozzászólt ekkor: 2012. február 20., hétfő, 09:12
    Válaszolok

    Márpedig ez szimpla központosítás, az önkormányzatok hatáskörének kiherélése. A szegedi embör eddig is Szegeden intézte az ügyét: minek ide járás?
    Ennél még a nemesi vármegye is demokratikusabb volt, mert a főispánt és spanjait nem az uralkodó nevezte ki, hanem a megye nemessége választotta.
    Az orbán által kinevezett Bénagy és a bénagy által kinevezett ex-ikv-s kezében lesz minden erőforrás. A járási főnökökről56451 a kutya nem szavaz, gondolom oda is Bénagy nevezi ki a csókosokat. Ezt egyesek demokráciának híjják.

  • 1. Árpádné, pehej hozzászólt ekkor: 2012. február 20., hétfő, 08:18
    Válaszolok

    “A szakember szerint” – egyszerű pártpolitikus

Ugrás az oldal tetejére