Forró itallal és étellel kínálta Dugonics téren felállított standjánál a kihűlt járókelőket a szegedi Jobbik. A párt a rászorulók megsegítése mellett a kölcsönös törődés fontosságára hívta fel a figyelmet.
Zsíros kenyérrel, teával és forralt borral kínálta meg a didergő járókelőket a szegedi Jobbik szerda délután. A párt a dermesztő hidegre való tekintettel állította fel standját a Dugonics tér sarkánál, ahol forró itallal és pár falat étellel vendégelték meg az utca átfagyott emberét. “Két célunk van ezzel az akcióval: egyrészt a pártok, társadalmi szervezetek figyelmét szeretnénk felhívni arra, hogy egy közösség vagyunk, és nem szabad megfeledkeznünk egymásról, legfőképp a rászorulókról. Másrészt mi is szeretnénk segíteni rajtuk, elsősorban az olyan szerencsétlen sorsú embereken, akiknek nincs fedél a fejük felett. Ez a hideg idő különösen nagy megpróbáltatást jelent nekik, mi egy kis enni- és innivalóval szeretnénk segíteni átvészelni ezt a rendkívüli időjárást” – mondta Rácz Tibor, a Jobbik szegedi szervezetének alelnöke.
Az este folyamán a Jobbik közel 200 adag, forró tűzön tartott teát, és több kiló kenyeret oszt szét a járókelők között.















azt beszélik a marx téri kofák hogy a szolnoki a

golden száksznál bankol…
igy már érthetö minden cselekedete
36 qrnél-nál,ha nem tetszik valami el is lehet menni
tudod
a vezired mondta
remélem ki van irva a faladra
igazad van imo
Déli kór-nél mintha kicsit kiakadt volna …..de a felvetésemre hogy nosza jöjjön ő is ki standdal és ugyan osztogatna ő is egyet s mást valahogy nem akaródzik reagálnia! Hát igen innét látszik ,hogy mekkora humanista ez a szellemi toprongy!Sebaj ha kimászik valaha a napfényre botkapapa ülepéből talán még tanulhat emberséget!Bár az ő esetében erre nem sok kilátás van!
37 una nagyobb undorito dolog volt a lakásukat elvenni ezektöl az emberektöl
horn gyuláéknak
az nem veri ki a biztositékot nálad?
feli qrnél itt egyedül te csaholsz nem birod elviselni a 2/3os buktát
lassan hozzászokhatnál tudod a demokracia ilyen
lehet veszteni is néha
érted-e?
Még egy gondolat: KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNJÜK illeti azért azokat, akik teával, kenyérrel kínálják az embereket. (Pártfüggetlenül -, mindegy, melyik teszi.) – Ezt viszont a válság alatt folyamatossá kell tenni. Követendő példa, nem az, hogy egymást alázzák akár élőben, akár online is.
No. A kemény mínuszokból nem kellene politikai vitát gerjeszteni. Minden itt lévő párt álljon egymás mellé standdal, kenyérrel, ott beszéljék meg, hogy KÖZÖSEN nyitnak, üzemeltetnek minden télen melegedőt. (Volna miből!) – A hajléktalanok, szegények nyomorát kihasználni politikai célokra nem kicsit undorító. Hideg van, ott kell lenni mindaddig, míg ez az időjárás van, ha kell, kemény váltásban.
Jól érzitek egymást kis csahosok ? Egymás hasát fogva
derültök saját hatalmas gondolati és jótékonysági telje-
sítményeteken ? De rothad olcsó de nyomorék pici dumád
van szerencsétlen kisgyerek. Ki hibáztatta a hóhért ?
Bár tenné a dolgát,akkor nem lehetne azt a sült földmű-
ves dumát itt leírni:hogyaszongya,hadada,heddede,megaza
Magyar Gárda Megyei Szervezete.Undorítóak vagytok,ti
önkéntes kutyák,ahogy Illyés nevezett benneteket.
De legalább ti szeressétek egymást,mindenki más úgy is
megvet benneteket.Nagyon szép,hogy ti 18-35 év közti
érettségizett, férfinak látszó Jobbikosok középfokú
végzettséget igazoló papírjaitokba takaróztok.A dolog
szépséghibája az,hogy a papír mellé egy kávéskanál,de
még csak egy szikrányi intelligenciát sem szereztetek.
Ezeknek a ráérő suhancoknak hólapátot a kezükben
és menjenek havat lapátolni.Ott lehet melegedni.
dorozsma
Elnézést de ha felakasztanak abban nem a hóhér a hibás!
Szíves tájékoztatául: a Városkép Kft-t az a licsicsányi Ilona vezeti, akit Keresztúri Farkas Csaba személyesen neveztetett ki a posztra. Jó reggelt!
29 ez egy iylen város”vezetés”
a levegöért is pénzt szedne
habzik a szájuk a pénzért?
ezt irta már valaki ide assszem
imo csak nevet váltott qr-nellike))
Igazad van Pistikém!! Erröl kellene beszélgetni, nem pedig alázni egymást!
SZEGED Városában a Magyar Gárda Megyei Szervezetének egyik aktivistája, önerőből társai összefogásával forró teát és zsíros kenyeret osztogatott tegnap este. Ezért az önzetlen segítségéért “megfizetett” 5000,- Ft bérleti díjat Szeged MJV. Önkormányzatának SZEGED VÁROSKÉP Kft. pénztárába. Véleményem szerint követendő lenne ez a korrekt, karitatív hozzáállás, nem pedig büntetendő a helypénz kivetésével. Miért nem fér bele Szeged ” Városképébe” az, hogy jó szándékú, adakozó emberek (civil szervezetek) segítsenek akár a közterületeken is ebben a rendkívüli hideg időjárásban élelem osztásával? Ja és van ingyen jégpályája a Városkép kft.-nek, hurrá!!!
Emberek valaki segítsen szegény KORNELLINEK….nem tán baja történt? A nagy hévben elolvadt a klaviatúrája…Vagy csak ennyit fizettek neki a mocskolódásért?
Hoppá Kornellike gépéből kifogyott a betű…….
Az ötlet jó! Hívjuk ki Kornélt egy nemes küzdelemre!Egymás mellé állitunk 2 standot és megmutathatja mekkora nagy humanista!Nos “kedves”Kornél?
imo tuldicsérted a kór-nellit:) van ennél btább is
akik köbányán ugrabugráltak a hirtv kamerái elött pl
egyre többen szivárognak át a dmröl a bértrollnokok
igaz több névvel operálnak
de hiába
einstand már le is buktatta ma az egyiket