Összesen kétmilliárd forint értékben négy szociális célú üdülési pályázatot hirdetett meg a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA).
Soltész Miklós szociális államtitkár egy budapesti konferencián jelentette be, hogy a csütörtökön meghirdetett pályázatokon nyugdíjasok, fogyatékosok, nagycsaládosok, valamint a szociális és gyermekvédelmi intézmények dolgozói üdülési célú szolgáltatásokat nyerhetnek meghatározott Balaton-környéki, valamint mátrai állami tulajdonú üdülőkbe, szállodákba.
Az egyes pályázati kategóriákon belül kiosztható összeg 500 millió forint, pályázni január 16-ától február 29-éig lehet. Az adatlapok a www.mnua.hu honlapról tölthetők le.
A személyenként elnyerhető összeg mind a négy kategóriában 40 ezer forint, ehhez a pályázónak 10 ezer forint önrészt kell befizetnie. A gyerekek, illetve a fogyatékosok kísérői esetén az önrész 5 ezer forint.
A pályázatok elbírálásánál előnyt jelent az anyagi rászorultság, ezért csoportonként különbözó havi jövedelemhatárokat állapítottak meg. A fogyatékkal élőknél ez az összeg 120 ezer forint, a nagycsaládosoknál 100 ezer forint, a (60 évet betöltött) nyugdíjasoknál 85 ezer forint, míg a szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi munkavállalók esetén 150 ezer forint. A pályázatokkal kapcsolatban a 06 1 371 32 42-es telefonon lehet tájékoztatást kérni.
A pályázat 2 milliárd forintos forrása az üdülési csekkek forgalmazásából elért tavalyi eredmény, amit a jövőben szociális célokra kívánnak fordítani.




























Tisztelt Alapítvány!
Érdeklődni szeretnénk, hogy tartósan beteg 21 éves vagyok, tanulok, nem dolgozom.Igényelhetek-e Erzsébet utalványt vagy csak februárig lehetett.
Válaszadást előre is köszönöm!
Tisztelettel:
Fodor Eszter
Tisztelt Alapítvány!
Édesanyánk kedvező elbírálásban részesült, és megkapta mint nyugdíjas a 40000ft Erzsébet utalványt. A 10000ft-os önrészt még április 2.-án befizette. Lassan már két hónap is eltelt.
Mikor kapja meg a számára jóváhagyott 40000ft-os utalványt.
Várom mielőbbi válaszukat.
Tisztelt Üdülési Alapítmány!Mint elfogadó hely, szeretenénk csatlakozni a szociális üdülések befogadásához.Ehhez kérem a szükséges szerződések megkűldését.Nem tudom elfogadni, mint vállalkozó , hogy csak állami üdülők részesűlhetnek a nyugdíjasok szociális üdültetéséből.Kérem mielőbbi válaszukat!
Megkaptuk az Erzsébet utalványt,/a nyugdíjas pályázathoz/ szeretném tudni, hogy hova lehet felhasználni. Ha csak a felsorolt üdülőkbe, azzal nem vagyok kisegítve, mert én meleg fürdőbe szeretnék menni nem pedig a Balatonra.
Helyesbítés:
az adatlapok a http://www.mnua.hu honlapról NEM tölthetők le, mert a honlap nemes egyszerűséggel elutasítja a hozzá fordulást: HTTP 403: Tiltott. Önnek nincs joga a weboldal betölktésére.
Nagyszerű!