Egy platformon a magyar sportélet szereplői – fórumot rendeztek Szegeden

2012. január 25., szerda • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Illés Tibor

A Magyar Olimpiai Bizottság rövidesen ernyőszervezetté válhat, ami hozzájárulhat a párhuzamosságok megszüntetéséhez, a támogatások átláthatóbbá tételéhez – hangzott el.

A sportról szóló törvény 2004-es megváltoztatásával a korábbi köztestületi rendszer feladatai lényegében megszűntek, a különböző köztestületek azonban továbbra is működtek, működnek. Ezt szünteti meg a jogszabály 2012. január 1-jén hatályba lépett módosítása, mely véget vet a párhuzamosságoknak és a széttagoltságnak. Néhány héten belül egy ernyő, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) égisze alatt egyesül – tagozatokba szerveződve – az olimpiai és a nem olimpiai élsport, a szabadidősport, a diák- és hallgatói sport, valamint a fogyatékos sport. A közös platformon lehetőség nyílik a határterületek elkülönítésére, a párhuzamos finanszírozások felszámolására, a támogatások egycsatornássá tételére – ez az új sporttörvény legnagyobb érdeme és lehetősége is Salga Péter szerint. A Magyar Szabadidősport-szövetség főtitkára minderről kedden a Vedres-szakközépiskolában beszélt a Városi Sporttanács Szeged és a közgyűlés ifjúsági és sportbizottsága által rendezett sportfórumon.

Hozzátette: a keretek adottak, a részletek kidolgozása – például ami az egyes területek együttműködését illeti – azonban még folyamatban van. Ebből a szempontból mérföldkő lehet a MOB alapszabálya, melyet február végén fogadhatnak el.

Mint megtudtuk, egy évtizeddel ezelőtt – a szerencsejátékok adója révén – még egymilliárd forintot fordíthattak a szabadidősportra, ez aztán lecsökkent, majd az utóbbi években alig változik. A 2012-es költségvetésben több mint 400 millió forintot különítettek el erre a célra. Ehhez a forráshoz az egyesületek, egyéb civil szervezetek majd pályázati úton juthatnak hozzá. S hogy mire elegendő ez az összeg? Salga Péter szerint a létesítményhelyzeten és az általános lakossági szemléleten csak nagyságrendileg több pénzből lehetne érdemben változtatni, ugyanakkor nem szabad pesszimistának lenni, hiszen a közös platform új esélyeket rejt magában, amennyiben a MOB “jó gazdaként” figyel valamennyire területre, s képviseli azok érdekeit a főhatóságnál.

A szakember úgy fogalmazott, az élsportnak magától értetődően nagyobb a forrásigénye és az érdekérvényesítő képessége, ugyanakkor a szabadidősportot sem finanszírozhatják csak és kizárólag az emberek saját szebből. Annak feltételeit az államnak kell megteremtenie. Ebből a szempontból fontos, hogy az új alkotmány kimondja: mindenkinek joga van ahhoz, hogy sportoljon – emelte ki Salga Péter a fórumon, melyen a sportbizottság tagjain kívül Szeged számos sportvezetője is megjelent.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 6 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.218 IP címről szól hozzá.

  • 6. mardel hozzászólt ekkor: 2012. január 26., csütörtök, 14:16
    Válaszolok

    Mi a … keresnek ezek a levitézlett Mszp-s viagra zabálók egy sporttal kapcsolatos konferencián???Aki tudja csinálja,aki nem az tanítja ,aki azt sem na ezek ŐK!!!!!

  • 5. gameover_MAGYAR hozzászólt ekkor: 2012. január 25., szerda, 18:46
    Válaszolok

    palika bácsi mié lett ideegs a hirtv láttán?

  • 4. hopipapucs hozzászólt ekkor: 2012. január 25., szerda, 18:46
    Válaszolok

    Pali bácsival nem lenne nehéz dolga a hatóságnak, mert egy rövid elzárás már olyan elvonási tüneteket produkálna nála, hogy hogy az al-polgármestersége alatt elkövetett minden disznóságot tollba mondaná a nyomozóknak…

  • 3. belvárosi hozzászólt ekkor: 2012. január 25., szerda, 18:43
    Válaszolok

    szentgyörgyi MSZP pált mikor vonják felelősségre?

  • 2. tengeri hozzászólt ekkor: 2012. január 25., szerda, 09:30
    Válaszolok

    Pali bácsi megvan még az adriai szálloda?

  • 1. belvárosi hozzászólt ekkor: 2012. január 25., szerda, 09:26
    Válaszolok

    Szentgyörgyi elvtárs, Szeged volt gazdasági alpolgármester még szabadlábon van, azok után amiket csinált?

Ugrás az oldal tetejére