A Jobbik szerint két „rabszolgát” tartott a dóci férfi

2012. január 19., csütörtök • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Gémes Sándor

Nyilvános bocsánatkérésre szólította fel a helyi napilapot Székely Gyula, a dóci Jobbik elnöke, elmondása szerint méltatlan sajtóhadjárat folyt ellenük, miközben beigazolódott az, amiről beszéltek: szerdán jogerősen elítélték az egyik helyi család tagját, aki rabszolgasorsba kényszeríttet egy rokkantnyugdíjas férfit tanyáján – a párt még egy áldozatról is tud.

„Évek óta mondjuk, hogy azt R. család több tagja folytat bűnöző életmódot, ennek ellenére a helyi napilap lejárató kampányt folytatott ellenük, méltatlanul bélyegezték meg, szélsőséges jelzőkkel illeték pártomat s annak aktivistáit” – hangsúlyozta Székely Gyula kiemelve, hogy a helyi napilapot és annak újságíróját nyilvános bocsánatkésre szólítja fel. A Jobbik dóci elnöke bemutatta azt a cikket, ami szerinte része annak a sajtóhadjáratnak, mely a pártja ellen folyt, és az emlékezetes teázással kezdődött, mikor Zagyva György Gyulát és társait vádolták meg, hogy a helyi romákat megfélemlítve katonai alakzatban masíroztak a tanyavilágban.

„A napilap hasábjain lefotózott, s a békés együttélésről nyilatkozó Rafael János Gusztávot ítélték 4 évre, mert rabszolgasorsba kényszeríttet, zsarolt és fenyegetett egy rokkantnyugdíjas férfit. Mi régóta mondjuk azt, hogy az Rafael család több tagja folytat bűnöző életmódot, több büntetőeljárás folyik ellenük, a helyieket gyakran megfélemlítik, és még egy embert, egy Imre nevű, középkorú, hajléktalan férfit is fogva tartottak, aki Rafael János Gusztáv letartóztatás után eltűnt; reméljük, él még. Ezúton kérjük, hogy aki tud valamit Imréről, keressen fel bennünket vagy a rendőrséget” – fogalmazott a politikus, aki hozzátette, hogy köszöni a lakosság és a rendőrség segítségét.

Székely beszélt arról is sajtótájékoztatója végén, hogy a belvíz után összedőlt két dóci tanyát sikerült a Jobbiknak és szimpatizánsainak társadalmi munkában felépíteniük segítve így két családon is, de ezeket a híreket elhallgatja a média.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 10 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.217 IP címről szól hozzá.

  • 10. zsómbó hozzászólt ekkor: 2012. január 23., hétfő, 08:24
    Válaszolok

    Néz rá erre az embere és mindjárt le vonhatod a következtetést. Mehet a káposztába, A SZÉKELY .BEN.
    Vagy a lucskosban.

  • 9. Zöld Fedő hozzászólt ekkor: 2012. január 19., csütörtök, 18:12
    Válaszolok

    szerdán jogerősen elítélték az egyik helyi család tagját – ez sem igaz, mert az ítélet nem jogerős. A jobbikban nem olvasnak újságot?

  • 8. kreatív hozzászólt ekkor: 2012. január 19., csütörtök, 17:38
    Válaszolok

    Szerintem nagy sikere lenne, ha a JOBBIK rendezne a szegedi rakparton egy papírhajó úsztató versenyt:) Természetesen újságpapírból…

  • 7. dobkályhás hozzászólt ekkor: 2012. január 19., csütörtök, 17:30
    Válaszolok

    Így tovább Gyula bátyám. Hitet, erőt és lelkesedést kaptak az emberek ahhoz, hogy rendet tegyenek. Ha kell így, ha kell úgy. Az említett napilap amúgy is a végét járja, nem kell vele foglalkozni. Répát lehet pucolni rajta, meg gyújtósnak is jó.

  • 6. marcsabajusz hozzászólt ekkor: 2012. január 19., csütörtök, 17:27
    Válaszolok

    4-mi is lemondtuk
    már csak a cégek “veszik”meg a hivatalok
    mert muszály

  • 5. dóci hozzászólt ekkor: 2012. január 19., csütörtök, 17:26
    Válaszolok

    Gratulálok Székely Úrnak!

  • 4. ecsetes hozzászólt ekkor: 2012. január 19., csütörtök, 17:24
    Válaszolok

    Olvassa aki akarja. Nekem már az összes szomszédom lemondta.

  • 3. karszalagos hozzászólt ekkor: 2012. január 19., csütörtök, 17:22
    Válaszolok

    Bajtárs, a Délmagyart a Botka kabinetben szerkesztik 10 éve!

  • 2. masik hozzászólt ekkor: 2012. január 19., csütörtök, 12:56
    Válaszolok

    Megkerestem a cikket, amit Székely Gyula mutat:
    http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/doc_a_tettes_gyakran_ismeretlen/2206776/
    Valóban a jobbikosoknak volt igazuk az akkor nyilatkozók közül (mint azt sejteni is lehetett). Csak azt nem látom, mi olyan lehetett benne, amit lejáratásnak, ellenük folyó hadjárat részének értékel. (Nyilván Raffaelék másképp nyilatkoztak, de ez nem az újság hibája: ők ott egyszerűen megszólaltattak több érintett felet is.)

  • 1. einstand hozzászólt ekkor: 2012. január 19., csütörtök, 12:52
    Válaszolok

    Ha ezt megtették, akkor jól tették. Mármint az építkezést. A rabszolgák adás-vétele meg nyílt titok egyes helyeken, az a furcsa, hogy csak ennyi csirkefogót kapnak el közülük.

Ugrás az oldal tetejére