A Fidesz szóvivője szerint Szanyi Tibor szocialista országgyűlési képviselő és társai kizárólag botrány- és gyűlöletkeltéssel vannak elfoglalva. Selmeczi Gabriella szombaton, az MTI-nek küldött közleményében azt írta, ennek a hangnak továbbra sincs helye a magyar demokráciában.
A kormánypárt szóvivője arra reagált, hogy Szanyi Tibor délelőtti sajtótájékoztatóján egyebek mellett párhuzamot vont a január 2-án az Operában, az alaptörvény hatályba lépése alkalmából tartandó ünnepség, valamint a hitleri és sztálini díszszemlék, és az észak-koreai diktátor temetése között.
Selmeczi Gabriella szerint Szanyi Tibornak sikerült “gyurcsányi mélységekbe” süllyednie. Mint írta, a szocialista politikust nyilvánvalóan az őszödi beszéd ihlette, amikor Magyarországot, saját hazáját undorítónak, Európa legsötétebb helyének nevezte.
A szóvivő úgy látja, a kommunista bűnök elévülhetetlenségéről szóló előző napi országgyűlési döntést “mi sem támasztja alá jobban”, mint a kommunista gyűlöletbeszédnek ez a legújabb megnyilvánulása.
Az ilyen megszólalások ékesen igazolják, hogy a szocialisták nemcsak az egykori pártvagyont, de a szellemiséget is hiánytalanul megörökölték kommunista elődjeiktől – írta Selmeczi Gabriella.














csaszi, te egy értelmes magyar mondat összerakására is képtelen vagy!Moszkovita vagy…:)
A hármas számon jegyzett hozzászólás iskolapéldája a gyűlöletkeltő beszédnek!
Sőt!
Egy igazi kommunista gyűlöletkeltő beszéd, egy országpusztító büdös kommunistától!
No vörös ördög, el lehet húzni innen oda ahol vevők az ilyenekre!
Azért neked egy nagy bajod van, a következő:
A baj az, hogy anyád magzatvizében nem volt cápa!
Ez az einstand hozzá szólását olvasva benne a
nevében selejt.Több hülyeséget firkál.
Nicsak, a vorkutai komancs lágerőrnek mennyire hiányzik a melója!
A FIDESZ/SS/.EK CSAK NE UGASSANAK. NAGYON FELEJT A BU.I BANDA ÚGY AHOGYAN A DAKOTA VIZER.KIK SZERVEZTÉK
A NAGY BALHÉT , KI VOLT AZ FTC KEMÉNY MAG KÖZÖTT TÁN
MAMITOK?
MINDENT VISSZA A GYALÁZATOS FÉRGEKNEK HOGY IZGULJANAK
HAZAI ÉS NEMZETKÖZI TÉREN NINCS HITELÜK A VILÁGBAN
ÁMEN.BÚÉK.
ni,miért menne? nem vagy tisztában a helyzettel?
Egy másik hírportálon most jelent meg, hogy a rendőrség kordont állíttat a Parlament körül. Most vajon kimegy-e Viktor elbontani?