Vélemény: Szmogriadó tartósan, elkerülhetetlenül

Tudom, mielőtt megkövezne a Kedves Olvasó, a gépkocsi olyan használati eszköz, amelyre nagy szüksége van a családnak, a vállalkozónak, a vidéken dolgozónak. Aláírom. Azt viszont hosszú évek tapasztalatából tudom, hogy sokan olyankor is használják az autójukat, amikor erre semmi szükség nincs.

Napjaink egyik legtöbbet használt kifejezése a szmog és a szmogriadó. Ritkábban a „levegő magas szállópor-koncentrációja”. Nos, ez utóbbi gyakorlatilag ugyanaz, bár a sajtóban imitt-amott azt olvashatjuk, hogy ez a szálló por más összetételű… A laikus természetesen nem foglalkozik a szakkifejezésekkel, ő egyet tud és érez: szennyezett a levegő, olyannyira, hogy időnként köhögési rohamot kap tőle, a szeme könnybe lábad a füstködtől, amikor haza érkezik és meglátja a reggel patyolat tisztán felvett fehér ingén a fekete csíkokat, akkor már teljességgel biztos a „levegő magas szállópor-koncentrációjában”. Nem új keletű ez a jelenség a Földön. Először az iparilag fejlett országokban jegyezték, s ott, ahol jelentősen nagyobb gépkocsi-forgalom volt az átlagosnál. Nyílván ezért is különböztetnek meg a szakemberek londoni és Los-Angeles-i típusú szmogot. Csaknem 60 évvel ezelőtt, 1952-ben Londonban, december első 5 napjában olyan sűrű füstködöt észleltek, mint még soha. A krónikások azt is felhegyezték, hogy négyezerrel(!) több ember halt meg, mint más években ugyanebben az időszakban. Olyan szintű volt a halálozás, mint 1866-ban az utolsó kolerajárvány idején! A katasztrófa után kezdtek el igazán foglalkozni a szmog okozta következményekkel, Európában és a tengeren túl is. Rengeteg ötlet, javaslat merült fel az elkövetkező években, annál is inkább, mert az egyre szaporodó gépjárművek mindinkább hozzájárultak e probléma súlyosbításához. A kipufogógáz okozta szennyeződés elárasztotta előbb a nagyvárosokat, majd a kisebb településeket is. Nálunk sem volt és nincs is másképp: „begyűrűzött” hozzánk is a jólétnek(?) nevezett társadalmi állapot, az emberek kocsit/kocsikat vásároltak, mondván, hogy a mai kor emberének ez már pótolhatatlan és nélkülözhetetlen munkaeszköze. Ami színtiszta igazság. Igen ám, de a korábban említett védőrendszerek, azaz a káros anyagok kibocsátásának megfékezésére szolgáló műszaki vívmányok nem fejlődtek párhuzamosan a gépkocsigyártás ütemével. Így azután valamivel több, mint egy évtizede rájöttünk, de rájöttek a világban másutt is, hogy baj van. Nagy baj. Hiába szorgalmazták a szakemberek a különféle szűrőberendezések (katalizátorok) kifejlesztését, mégpedig nemcsak a gépjárművek esetében, hanem a vegyi-, gép-, bánya- és egyéb ipari létesítmények működése kapcsán, mindez vagy süket fülekre talált, vagy a hanyagság, a nemtörődömség, a felelőtlenség miatt nem valósult meg. De hiába próbálkoztak nagyobb városokban a páros-páratlan tiltással, vagyis az autók rendszámának végződése alapján felváltva történő közlekedéssel, ez sem hozott komolyabb eredményt. Most ott tartunk, hogy kis hazánk 15 városában, beleértve természetesen a fővárost is, veszélyes a levegő minősége. Az illetékes hatóságok elrendelték a szmogriadó úgynevezett riasztási fokozatát, Budapesten a fekete és a piros környezetvédelmi plakettel ellátott gépjárművek nem közlekedhetnek. Legalábbis a főváros közigazgatási területén belül. És kívül? Erről már nem szólnak a híradások. Csak arról, hogy mekkora büntetést fizetnek azok, akik megszegik ezeket a rendelkezéseket… A személygépkocsi-folyam viszont továbbra is kígyózik mind Budapest, mind a vidéki nagyobb városok utcáin. A legtöbb autóban egyedül ülnek. Így például Szegeden - bármikor bárki megfigyelheti - 10 gépkocsiból nyolcban csak a vezető ül a volánnál, az utastér üres, maximum reggelenként az iskolába tartó gyerek lapul a hátsó ülésen. Tudom, mielőtt megkövezne a Kedves Olvasó, a gépkocsi olyan használati eszköz, amelyre nagy szüksége van a családnak, a vállalkozónak, a vidéken dolgozónak. Aláírom. Azt viszont hosszú évek tapasztalatából tudom, hogy sokan olyankor is használják az autójukat, amikor erre semmi szükség nincs. Azután panaszkodnak arra, hogy a belvárosban nem találnak parkolóhelyet, közben rengeteg üzemanyagot is elhasználnak (és szennyezik a levegőt), nem érkeznek időben a megbeszélt helyre. Ugyanakkor tömegközlekedéssel fele annyi idő és bosszankodás nélkül eljutnának úti céljukhoz. Olvasom azt is, hogy kész a kormány szmogterve. Ez kétség kívül üdvözlendő, de bátorkodom megjegyezni, hogy egy kicsit elkésett. Tudniillik legalább 20 évvel ezelőtt kellett volna ilyen tervet, majd jogszabályt kidolgozni, elfogadni. Mert a mostani „megfelelő intézkedésekkel akár 15-20 százalékkal is csökkenthető a por koncentrációja” megállapítású tervezet általánosságban egészen jól hangzik, ám mire ebből konkrét intézkedési csomag lesz, addig jó néhány kisgyerek asztmássá válik, a légzési anomáliákkal küszködő felnőttek közül pedig sokan elmennek… Tisztában vagyok/vagyunk azzal is, hogy az ország nagyon nehéz helyzetben van, s az ilyen intézkedések megvalósítása - autóbuszok cseréje, parkolási rendszer megváltoztatása, az úgynevezett részecskeszűrők felszerelése, a kombinált vasúti-vízi-közúti áruszállítás bevezetése nem megy egyik napról a másikra. Azt viszont továbbra sem értem, hogy a már meglévő jogszabályok szigorú érvényesítése révén - például a tűzgyújtási tilalom a határban, erdőben vagy például a használt műanyagok és autógumik égetése az utcán a házunk előtt - miért nem lehet „rendet vágni” legalább ott, ahol lehet. Ez ugyan csepp a tengerben, de ha egyszer végre megtanuljuk, hogy a felelősségteljes viselkedés, magatartás saját és embertársaink érdekében történik, akkor könnyebben valósulnak meg a fentebb említett „megfelelő intézkedések” is. Legalábbis véleményem szerint…