Közös projekttel fejlesztik a szegedi és a temesvári nagybani piacokat

2011. november 28., hétfő • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Illés Tibor

nagybani_magyar_roman_itb (2) Egy közös uniós pályázat keretében fejlesztik a temesvári és a szegedi nagybani piacokat. A jövő év végén záruló projekt több mint egymillió eurós támogatást nyert.

A dorozsmai nagybani, illetve a temesvári piac szolgáltatásait mindkét helyen igénybe veszik a román és magyar őstermelők, kiskereskedők és a lakosság is. Az uniós pályázat keretében elkészül egy elektronikus kijelzőrendszer, mely révén mindkét piacon egy időben mutatja a forgalmazott gyümölcsök és zöldségek árát, román lejben és forintban egyaránt. Ezenfelül Temesváron egy új csarnokon építenek, míg Szegeden felújítják a piac 7888 négyzetméteres parkolóját. A raktárcsarnokot a helybéli és a magyar termelők egyaránt használhatják, méghozzá ingyenesen.

A dorozsmai nagybani piacon fejlesztik a beléptetőrendszert, illetve a videokamerás megfigyelőrendszert is. A kereskedőknek információs napot is fognak tartani, hogy megismerkedhessenek az új rendszer működésével.
Solymos László alpolgármester a projekt sajtótájékoztatóján elmondta, 1998 óta ápol testvérvárosi kapcsolatokat a két település, s ez a mostani fejlesztés az eddigi legnagyobb összegű közös projektje a két városnak.

„Romániában már elindult a közbeszerzési eljárás, így jövő év végéig remélhetőleg meg tudjuk valósítani a programot” – tájékoztatott Gheorghe Ciuhandu Temesvár polgármestere.

A magyar oldalon történő beruházások összköltsége 576 ezer euró, aminek 95 százaléka uniós támogatás, 52 ezer euró állami támogatás, így az önerő 29 ezer euró. A Temesvárra tervezett fejlesztések költsége pedig 517 ezer euró, amelyből 507 ezer euró a pályázati forrás.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 10 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.220 IP címről szól hozzá.

  • 10. letolllva hozzászólt ekkor: 2011. november 29., kedd, 15:36
    Válaszolok

    Rosszindulatú puci, már lenyúlták a pénzt! hehehe Tudod kik? Én a Gyula, az Ottó, a Tóth Ottó. Ezek fognak érte sittre menni!

  • 9. puci hozzászólt ekkor: 2011. november 29., kedd, 15:15
    Válaszolok

    Jééé, és véletlenül pont a nagybanin dolgozik a Pusztai Lajos, volt Marstéri dirigens!!! Akkor menni fognak a lenyúlások a projektből? Ez az ember tudja hova kell mennie! (szerintem meg a börtönbe Mózessel, Nagy. S.-al és ifj. Szilágyival karöltve!)

  • 8. laller880222 hozzászólt ekkor: 2011. november 28., hétfő, 20:25
    Válaszolok

    Valamiért nagyon a nyomja a talpad, kopó kartács az einstand. Ő legalább humorral és tényekkel operál, míg veled együtt némelyek csak az acsargást ismerik.Jobb esetben meg a saját gyerekességükkel villognak leginkább.Ilyen fokú személyeskedő mocskosszáj-projekt, mint az erdélyi kopóé bőven megérdemel néhány soros kín-rímet.

  • 7. einstand hozzászólt ekkor: 2011. november 28., hétfő, 20:07
    Válaszolok

    veszett koppó csaholna,
    de a vírus nem hagyja,
    agyarai csikorognak,
    szemei vérben forognak!

    Kérdő jellé görbül nyaka
    az ételét mind kiadja.
    Gazdája már nem kedveli,
    puskát elő és lelövi!

  • 6. Erdélyi Kopó hozzászólt ekkor: 2011. november 28., hétfő, 20:02
    Válaszolok

    Itt is mint mindenütt az örökös szakértők érdemi csaholása.
    Nem lenne tragikus költség néhány piacvezetőt,néhány nagy
    termelőt,néhány kistermelőt kiutaztatni,tolmáccsal,idegen
    vezetővel Hollandiába,Dániába kiutaztatni,nagybani piacok
    kereskedelmi technikáját,árveréseit,működését tanulmá-
    nyozni ? Nem lehetne ide hívni néhány Holland,Dán piac
    működtetőt idehívni,tartsanak az itteni piaci szereplőknek tájékoztatást arról,hogyan működik ma ott,
    Európában a mezőgazdasági termékek kereskedelme ?
    Végül: nem lehetne valami módon ezt a rothadt mocskos fasiszta piszkos barmot,eza szétrothadt agyú mocskos
    destruktív kártékony állatot,aki magát “einstand” nick
    névvel mocskolja,eltakarítani ?

  • 5. einstand hozzászólt ekkor: 2011. november 28., hétfő, 15:37
    Válaszolok

    Ha az első képet nézed, a háttal ülők közül a baloldali szemüveges versenyző nem román, az biztos.

  • 4. Tudor hozzászólt ekkor: 2011. november 28., hétfő, 15:07
    Válaszolok

    Melyik a román fél az asztalnál? a bak vagy a jobboldali?

  • 3. Zimor hozzászólt ekkor: 2011. november 28., hétfő, 15:06
    Válaszolok

    Keresztúri hogy járt a jogász bálon? Eddig egy videót láttam és szerintem fake.

  • 2. húha hozzászólt ekkor: 2011. november 28., hétfő, 13:03
    Válaszolok

    Ki csinálja a beléptető rendszert?

  • 1. einstand hozzászólt ekkor: 2011. november 28., hétfő, 12:08
    Válaszolok

    Beléptető a Nagybanin? Csak nem a Mars téri mintájára, ami jó hosszú ideig nem is működött.A Jenci néni már megint ott van a tűznél? Vagy ilyesmi…:)

Ugrás az oldal tetejére