Gazdaság

Minden mozdíthatót eladnak a végtörlesztők

2011. október 11., kedd
Minden mozdíthatót eladnak a végtörlesztők

A végtörlesztés lehetőségével megnőtt a kínálat a lakások mellett az üdülők, a használt autók és az ékszerek piacán is - írja a keddi Népszabadság.

A lapnak

Déry Attila

, az Otthon Centrum vezető elemzője azt mondta: több jel is utal arra, hogy a végtörlesztés lehetősége hatással van az ingatlanpiacra. A Balatonnál és a Velencei-tónál is nőtt az utóbbi hetekben a kínálat. A nyaralójukat régebb óta árusítók közül pedig többen is jelezték: hajlandóak akár jelentős árengedményre is, ha az ingatlanért az év végéig, a végtörlesztési lehetőség határidejéig fizet a vevő. Déry Attila megemlítette azt is: elsősorban a fővárosban vannak olyan ügyfeleik, akik eddig kiadták második lakásukat, házukat, ám a végtörlesztés érdekében annak eladása mellett döntöttek. A járműpiacot sem hagyta érintetlenül a végtörlesztési lehetőség - írja a lap - a megkérdezett használtautó kereskedők közül többen jelezték, hogy az utóbbi hetekben nőtt azok száma, akik gyorsan, készpénzért akarnak túladni kocsijukon. Az eladók számának határozott emelkedéséről számoltak be a Népszabadságnak a nemesfém-felvásárlással foglalkozó cégeknél is.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.