Régen még úgy voltam kalibrálva, hogy higgyek a nemzedéki irodalomban és próbáljam meg napvilágra ráncigálni – de aztán vagy farfekvéses volt mindig, vagy a friss és izomtól ropogó apukák szülőszobás lépfenéje – impotencia – lepett el. Szóval az ilyen csokornyi költőt összefogó antológiák kb. annyira izgalmasak, mint robotkarral köveket kotorászni a Marson.
Valahol én se vagyok normális, amiért kortárs szövegértelmezés óráról metsző pontossággal vágtattam rögtön a kötetbemutatóra – az ilyen puszta kezű művájkálások mindig elhangolnak – szóval kénytelen voltam venni pár sört.
Épp találtam egy üres széket, előttem egy öregasszony pörgette a Szeged effekt antológiát. Elkértem tőle, jól ledöfött még tályogmentes tekintetével, elvégre nem is szólítottam öreganyámnak, viszont majdnem leagathacrhistiestem. Na, lényeg, hogy átlapoztam a könyvet (Szekeres Niki novellája épp odanyúlt, ahova kell, de túlcsacsogta a pillanatot) – mire rögtön az egész kötetből orrba vágott a mindent átitató zeitgeist-szag. Tudjátok, abból az idegesítő végtelenséggel folydogáló hányásmederből, ami a meggyes vodkát vedelő nagyon mai, nagyon alter hipsterek szavaló szája a lavór fölött. Végig ez a miliő lengte be a Milleniumi alagsorát – leszámítva a zömében ötvenesekből összeverődött közönséget.
Bene Zoltán szerkesztő tette meg a kötelező felvezető kört, elregélte, mi az effekt (már etimológiailag), szóval zanzásítva azt fejtegette, miért jó a Tisza és Maros lába közét versben orálisan pedzegetni.
Simon Adri volt az első felolvasó, nem sokat hallottam belőle, mert épp a mosdóban tettem tiszteletem olajozott anyagcserém előtt – de kitűnt, hogy a hangja reszket, mint egy vizeletétől feszengő óvodás – neki már ez is mélyvíz, van ilyen.
Eztán – Turi Timi. Na, az ő hangja legalább már rendes határozottsággal verődött vissza az agyamról, kár, hogy maga a verse nem volt ilyen masszív. Ömlengett ott nekem Szegedről, patetikus lélegzetvételek – „Szeged: túl sok.” – hajszálra egyet értettem vele – és még csak negyed hét volt. De a kedvencem: „{Szeged}Nem Pécs: lakói nem rajongói városuknak.” – oké, elvégre csak a kötet címe Szeged effekt, amiben majd’ minden szöveg perverz görcsben a város G-pontja után kajtat. Semmi vész. Az ilyen nyálas reflexiók mellé adhattak volna egy pisztolyt, egy töltényt és 20 lépés előnyt.
Kiss László. Ő már legalább mondani is akart valamit, még akkor is, ha berendelt vallomása szintén irritálóan laza akart lenni – de itt érezni lehetett egyfajta svungot – prózát olvasott, én frankón versnek hittem, a közepe elég erős, de szimpla felsorolása volt csupán ez is annak a nagyon lokális és fúdeirodalmár Szegednek, amit ekkorra már beleptek a szövetkabátok, sálak és nyári kalapok.
Boldog Zoltán se volt annyira rossz – az 1-10-ig skáláján minőségellenőrzött helyi nőket tényleg kamaszos irodalomkanosság nélkül sikerült keresztbe metszve láttatnia. Köszönjük. 6,5 pont (hahaha).
Lennert Tímea (Sanzon – ’10-es éveket írjuk végül is) fülledt volt, akár a JATE – nem tudom, ha sokszor emlegetek egy placcot vagy nőt vagy fél téglát, azt hisszük, hogy rögtön heroizálódik? Semmi kulturális (rassz)izmus, de ez a túlzott alterbőrűség (Péterfi Bori, hajjajj) veszettül viszket, döglésig lehet vakarni, hogy nyughasson, de nem. Persze nehéz kitapogatni egy életérzést pontosan, a szándék is szép, igaz – a szúnyog elélvez, de nekem akkor is viszket.
Becsy András. Ő nekem teljesen kiesett. Nyilván ekkor mentünk ki két haverommal röhögni a folyosóra.
Weiner Sennyey Tibor igazi kilúgozott mosolyával virult előttünk – esküszöm, a saját magáról szóló dumálás hosszabbra nyúlt, mint egy-egy elhangzott műve. Hol írta, kinek írta, miért írta, mi járt a fejében… na és? Ez nem stand up, jézusom, sit down, aztán olvassál szépen! Mikor egy bluest készült felolvasni jellegzetes cápabőr hanggal, talán azt hitte vicces és/vagy hatásos, pedig szerencsétlen csak simán röhejes volt.
A szándék is szép, igaz. Néha ki kell menni a vadonba, hogy megtudjuk, merről fúj az aktuális szélirányzat – de a kortárs irodalomnak ez tényleg a széle. Oké, bájos bölcsészbigéket elvarázsolnak, meg akad köztük egy-egy pofásabb költő, akit nem árt piszkálni, mert hátha szikra is van a hamu közt – de végig az a benyomásom volt, hogy a Szeged effekt mögötti attitűdöt széles tüdővel megfogalmazhatjuk romantikus mikrofonokba akár, de ez akkor is csak egy csokor szuperhúr marad. Amik szintjén a semmivel is számolni kell.
Töltés ...
egy: fiú, kettő: semmit se várok
Hát nem srác? Lány lenne a csaba?
Srác?
http://baranserver.dyndns.info/BFM/BFM.html
Én értem a szitut. A srác várna egy miért tré Szeged és hol. CSak kérdés mi értelme és kéri-e valaki ezt?
Tény, hogy a kötetben nincsen kritikai hang Szegeddel kapcsolatban? Ezek szerint tény, hogy blöblöblö funkcionális analfabéta.
Tény, hogy a szerzők 95 százaléka megegyezik a Szegedtől Szegedig antológia mindenkori szerzőgárdájával? A 27 szerzőből 8 vagy 9 sosem szerepelt a Szegedtől Szegedigben, tehát a harmaduk. Ergo az is tény, hogy blöblöblö nem csak funkcionális analfabéta, de számolni sem tud.
A hajnali részegség még elmegy rendesen, de a kora esti már a betegség biztos jele.
Tény, hogy a kötetben nincsen kritikai hang Szegeddel kapcsolatban. Tény, hogy a szerzők 95 százaléka megegyezik a Szegedtől Szegedig antológia mindenkori szerzőgárdájával. Amelyben szintén nem lehet kritikai hang. Szegeden így megy ez, kell az ún. szegedi írók identitásához. Ergo: kritika aztat nem érheti. Ez jól látszik a reakciókból.
Pedig vannak kritikai hangok a várossal (oppárdon: a Várossal) szemben. Mondjuk úgy Juhász Gyulától kezdve. Persze ezeket nem verik nagydobra, ugyan ezekből is lehetne egy szegedi antológiát összeállítani, Szeged Deffekt címmel.
különben is kit érdekel, hogy a részegség trendi-e vagy nem – szóval se mondtam (hangoztattam urambocsá’), hogy részeg voltam
“Akkor miért hangos a villamos, busz, troli, utcasarok és minden egyéb közterület az ifjúság ajkait elhagyó “legutóbb, mikor beb…sztunk” kezdetű mondatoktól?” – ez aztán mérvadó tényleg, ha iszok, nem ezért iszok és baromi idegesítő, ha valaki csak erről bír pofázni, hogy milyet hányt – azért mert egy hangos réteg ezt ordibálja és trendinek még nem lesz univerzálisan trendi – menjél le egy alsóváros rossz kocsmába – ennyi erővel nagyon trendi ahogy reiszoló balfaszokat látsz a valóvilágban meg keresztbekaul kefélnek – te otthon az asszonnyal normlális szex közben már rögtön trendi leszel? ja, öcsi
“Azt sem igazán értheti senki magán kívül, hogy miért feszül ellentmondás a két dolog között, hogy Szeged a témája egy kötetnek és nem csak dicsőít?” – nem ezt mondtam, appa
A részegség nem trendi? Akkor miért hangos a villamos, busz, troli, utcasarok és minden egyéb közterület az ifjúság ajkait elhagyó “legutóbb, mikor beb…sztunk” kezdetű mondatoktól? Ugyan, berényi úr! A részegség nagyon is trendi, ez magán kívül (aki amúgy is magánkívül van) mindenki számára világos. Maga viszont józanon is zavaros, fogalma sincs, mit akar, magyarázkodik, ellentmondásokba keveredik. Egyszóval: röhejes.
Azt sem igazán értheti senki magán kívül, hogy miért feszül ellentmondás a két dolog között, hogy Szeged a témája egy kötetnek és nem csak dicsőít? Ebben semmi ellentmondás nincs. Az volna hiteltelen és szükségtelen, ha kizárólag dicsőítenének valamit. Amint az is, ha csak szidnák.
Szekeres Niki se magáról direktben a városról írt, nem is erről van szó, de ha te nem látod abban az ellentmondást, hogy a szegedi lét szegmensei sorakoznak a papíron, mire turi timi azt írja, hogy nemnem, nem rajongunk a városért, akkor oké – egyedül ezt jelenti az a pár sor, ami itt cibáltok
nem tudom, hol nőttél fel, de a részegség nem trendi – ráadásul nem részeg voltam, de még ha igen, akkor is csak alátámasztottam, hogy ha zűrzavarnak tűnik, sanszos, azért, mert nem voltam józan
a koncepcióról beszéltem, ember, minden szöveg erre a tematikus felkérésre íródott – és én csak ennyit jegyeztem meg, hogy ez a kötet apropója, nem kell betéve tudni, hogy ez nyilvánvaló legyen, mivel még el is mondta a Bene – persze, ha szerinted más volt a háttérben, agyonver a kíváncsiság –
a perverz görcs pedig továbbra sem pejoratív, és azért nem olvastam el, mert ez a cikk továbbra sem a kötetet tartalmát akarja bírálni
1., “minden szöveg perverz görcsben a város G-pontja után kajtat”? – talán mert erre ment ki a tematikus játék – írja ez a csaba. Hát, nem erre ment ki. Ha elolvasná azt, amiről ír, nem csinálna magából nagy nyilvánosság előtt hülyét.
2., a részegséget hangoztatni is trendi dolog. Bár amikor berényi kapcsán a kommentelők a trendiséget említették, az többnyire a stílusának trendi (és megközelítően nem egyedi vagy rendhagyó!) mivoltára vonatkozott, de, lám, lám, nem csak arra nézvést lehet a trend hű majmolójának nevezni ezt a szegény fiatalembert. A részegség is trendi dolog. Csak önmagában ez is édeskevés…
“minden szöveg perverz görcsben a város G-pontja után kajtat”? – talán mert erre ment ki a tematikus játék, ez önmagában nem értékítélet – a perverz görcs csak a “írjunk már Szegedről” gesztusra utal
a zűrzavarra csak annyit, hogy nem voltam teljesen józan mikor írtam
a kritikával nincs baj, csak a kritika stílusa, és színvonala legyen legalább olyan színvonalú, mint, amit vizsgál.
Ez a stílus és tartalom nem fogja előrevinni a kultúrát szerintem.
Talán csak dühös a Csabi, hogy ő nem effekt még annyira sem a szerkesztőnél,hogy 2-3 lapot rászánjon. Aki írni nem tud, az kritikus lesz-régi ábra ez, nem új.Így marad neki az affekt.:)
így jár a ki kritizál, azt kritizálják
Amennyiben “korántse olvastak fel annyian, hogy releváns képet kapjak a kötetről”, akkor mi alapján írta le, hogy “minden szöveg perverz görcsben a város G-pontja után kajtat”?
Ezek után nem személyeskedés, inkább egyszerű tény, ha megállapítjuk, hogy a Berényi Csaba nevű szerző fejében nagy-nagy zűrzavar uralkodik.