A Pavane zászlóforgató együttes után a borrendek is felvonultak a Dóm téren, ahol az Árkád Szeged színpadán Botka László polgármester megnyitotta a város új gasztronómiai rendezvényét, a hagyományos tavaszi borfesztivál első őszi kistestvérét, a BorTért.
Szeged olyan, mintha csak nagyszabású szabadtéri fesztiválokra tervezték volna, idézte Balázs Béla gondolatát a polgármester. A szegediek és a hozzánk érkező vendégek is megállapíthatják, hogy a város különleges vonzerejét a szabadtéri fesztiválok sora jelenti. Arra törekedtünk, hangsúlyozta Botka, hogy a fesztiválok számát gyarapítani tudjuk, hogy az idegenforgalmi évad ne csak egy-két hónapra korlátozódjon, hanem az év minden évszakában, minden hónapjában színvonalas rendezvényekkel tudjuk szórakoztatni a szegedi közönséget, meg a hozzánk látogató vendégeket.
E törekvésnek jelentős szerepe volt abban, hogy az elmúlt öt-hat évben a Szegedet felkereső turisták száma megduplázódott, és a város stabilan bekerült Magyarország 10 leglátogatottabb idegenforgalmi központja közé. A vendéglátás és idegenforgalom, a fesztiválturizmus fontos és meghatározó fejlődő ágazatává vált.”Külön büszkék voltunk és vagyunk fesztiválkínálatunkban a májusi Szeged Napjához kötődő borfesztiválra, ami 17 alkalommal került immár megrendezésre, és nagyban hozzájárult a magyar borkultúra fellendüléséhez, nemzetközi hírnevének öregbítéséhez. Ezért fogadtuk örömmel azt a kezdeményezést, hogy ősszel is rendezzünk borünnepet Szegeden” – szögezte le a polgármester. Botka gratulált a szervezőknek, köszönetet mondott azért, hogy több mint 50 borász vállalta a részvételt, majd reményét fejezte ki, hogy az első őszi, Dóm téri borünnep népszerű lesz, valódi hagyománnyá alakul, és beépül a város fesztiválkínálatába.
Szeged város és a BorTér díszvendége a Pannonhalmi Apátság Pincészete, a rendezvény két fővédnöke pedig Várszegi Asztrik főapát Pannonhalmáról és Kiss-Rigó László megyés püspök.
A Dóm tér BorTérré változik
Kevés város büszkélkedhet olyan térrel, mint Szeged a Dóm térrel, kezdte a püspök „Olyan tér ez, amely egyformán ad otthont a közélet eseményeinek, a vallás, a kultúra, a művészet, a sport, a természet- és egészségvédelem legkülönbözőbb programjainak. Amikor most néhány napra a Dóm tér BorTérré változik, tudatosíthatjuk, hogy a bornak igenis van köze az imént felsorolt területekhez” – fogalmazott Kiss-Rigó László.
A szervezők nevében a Szegedi Városkép Kft. ügyvezető igazgatója, Licsicsányi Ilona szólt az egybegyűltekhez. Szerinte is méltó zárása lesz az idei fesztiválnyárnak ez a borünnep, és remélhetőleg mindenkinek maradandó élményt nyújt, hogy megismerheti Szeged múltját, a vidék szőlőtermesztését. A megnyitó résztvevőit Dlusztus Imre, a BorTér főtanácsadója is köszöntötte.
Aki bejárta a teret, találkozott kiállítási tárgyakkal, posztamensekkel, sőt egy szép kis házzal is, amely pontosan bemutatja az alföldi szőlő- és borkultúrát. A kiállítás szervezője, Simon András néprajzkutató a borfesztivál kulturális jellegének kiemelésében segédkezett. Elmondta, kiállítás formájában próbálták bemutatni, hogy a magyar szőlő- és borkultúrának milyen jelentős és nagy múltja van, s ebben hol helyezkedik el az Alföld és Szeged városa. A kiállított dokumentumok a 19. század végéről és a 20. század elejéről származnak, s arról árulkodnak, milyenek jelentős események történtek városunkban ebben az időszakban. 1910-ben éppen Szegeden alakult meg a Homoki Szőlősgazdák Országos Egyesülete, és itt került sor egy olyan eseményre, kiállításra, ami már borkóstolóval volt egybekötve.
A kiállítási anyag másik része egy napsugaras oromzatú faházban található, ahol tárgyakkal jelenítették meg az említett kor népi kultúrájának világát. Szanka József magángyűjtő tárgyait csodálhatjuk itt meg. A szőlészeti és borászati eszközök mellett olyan tárgyak, bútordarabok, használati eszközök is helyet kaptak, amelyek tulajdonképpen egy környezetet, miliőt teremtenek meg, a kor paraszti és polgári világát tükrözik. Simon András bízik abban, hogy a kiállított tárgyak és a naponta rendezendő pódiumbeszélgetések hozzájárulnak ahhoz, hogy a Dóm tér, amely BorTérként fogadja néhány napig a vendégeket, valóban a kulturált borfogyasztás és a borhoz szorosan kapcsolódó kultúrának a tere és helyszíne legyen.
Tekintse meg a borlovagokról és borhölgyekről készített extrafelbontású képünket!






























Bár a bort nem szeretem, de remek rendezvény volt
Az utóbbi időben mintha a faházak is egy hangyányival kulturáltabbak lennének. A Halfesztiválon se nagyon láttam már a Tiszaexpós romokat.
jo hogy nem a dédapukajat hozod fel ide példának
)
pulz utca kiürült?
feledékeny szedjél kavintont
tudjuk hogy feledékeny vagy hisz naponta beirod a butaságaidat ide
kocsma a zsinagóga elött?
megérjük hogy bent is lesz?
Feledékeny jobbikosok….hogy is van ez?
Lehet hogy bombanő volt Ilike, de már feledékeny… A jobbikos csaj, aki kifelejtette a rettegett kommunista politikai tiszt apukáját az életrajzából. Akik régebben vásárhelyen voltak katonák, borzongva emlékeznek rá….
24,ivásra?-VEDELÉSRE!!!!
ivásra adta a fejét a szolnoki?
nahat!
Jó a hangulat, csinosak a lányok, finomak a borok. Szép a kiállítás, kíváncsi vagyok a szakmai beszélgetésekre.
15,megkapálnál érte 1 hold paprika földet?
Bort mindenkinek!kivéve feledekeny-t,mert ő már be van rúgva,és félrebeszél.
szuper
igazad van Korányi
csillagaszati árak!
kell ennél több?
Jó szervezés, finom borok, remek hangulat. Kell ennél több?
Szerintem ez sokkal hangulatosabb és színvonalasabb mint a Széchenyi téri őrület. Gratulálok a szervezőknek!
Ilike régen bombanő volt! Még most is megérne egy kis ajtócsapkodást.
Ha a szocialista városvezetésnek és Botkának a színvonaltalan és ötlettelen kocsmafesztiválok ekkora örömet jelentenek, akkor javasolom, hogy a házuk előtt és az ablakuk alatt rendezzék meg őket. A belvárosban élők pihenni és aludni szeretnének.
feledekeny na most jo nevet adtal magadnak megint masnapra elfelejted mit irtal ide és ezért irod be mindennap a btaságaidat
?
feledekeny felkerultel a 28as fotora?
)