Botka: Állítson alpolgármestereket a Fidesz!


Szeged szocialista polgármestere szerint az elmúlt egy év történései bebizonyították, a Fidesz-KDNP politikája kárt okoz a városnak, ezért ismét együttműködést ajánlott a jobboldalnak.
Botka László
úgy kezdte a pénteki közgyűlést követően rögtönzött sajtótájékoztatóját: a város csak akkor lehet működőképes, ha a közgyűlés pártjai együttműködnek, hiszen a választók tavaly úgy döntöttek, hogy senkinek se legyen önállóan többsége.
Érdekszövetséget kötött a Fidesz-KDNP és a Jobbik?
Az MSZP-s politikus úgy fogalmazott: a Fidesz és a KDNP "érdekszövetséget" kötött a Jobbikkal, ennek célja pedig az önkormányzati cégek megszerzése, illetve a polgármesteri jogkörök szűkítése. Ez utóbbi azonban csak részben volt eredményes, mert a jogkörök többsége törvényből ered. Hozzátette: az "érdekszövetség" által kinevezett önkormányzati cégvezetők az elmúlt fél évben nem hoztak hatékonyságot a gazdasági társaságok életébe, hiszen egyrészt csökkenő árbevételek, másrészt növekvő szolgáltatási díjak figyelhetők meg az érintett cégeknél. Példaként említette: a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. árbevétele az első félévben 40 százalékkal csökkent a 2010-eshez képest, a Szegedi Vásár és Piac Kft.-nél pedig 30-40 százalékkal emelkedtek a kiszervezett szolgáltatások (takarítás, őrzés-védelem, ügyvédi tevékenység) díjai. A piac - azóta lemondott - vezetője ráadásul a polgármester szerint olyan kontraktusokat is kötött, melyekre nem lett volna joga. Botka szomorúnak tartja, hogy a piac élére
Nagy László
korábbi helyettesét,
Erdei Péter
választotta meg pénteken a közgyűlési többség, s nem írtak ki nyílt pályázatot a posztra. Azt viszont egyenesen megdöbbentőnek nevezte, hogy az IH ügyvezetője,
Sódar István
a helyén maradhatott, miután olyan "blamázsok" fűződtek a nevéhez, mint - így a városvezető - a "SZIN leépítése", valamint a Belvárosi mozi bezárása. A szocialista politikus szerint "elképesztő", hogy a Fidesz-KDNP ehhez a nevét adja, csak hogy a Jobbik egy szavazatát biztosítsa.
Nem nyelték le a békát
A költségvetési ügyekről szólva úgy fogalmazott,
Póda Jenő
gazdasági tanácsnok a jobboldal vezérszónokaként jelezte, nem fogadják el a büdzsé módosítását, s a héten a bizottsági üléseken is hasonlóan nyilatkoztak a Fidesz-KDNP-sek, így nem érte váratlanul a szavazási eredmény. Mint kifejtette, számára, illetve az MSZP-SZVE képviselőinek elfogadhatatlanok voltak azok a jobboldali módosító indítványok, melyek többletforrásokat biztosítottak volna a városi cégeknek. "A Fidesz-KDNP-sek a saját javukra akartak pénzeket megszavazni, miközben azt gondolták, a költségvetés egyensúlyáért viseljem én a felelősséget" - elemezte a helyzetet, hozzátéve: a jelen politikai helyzetben MSZP-s társaival együtt "nem nyelte le ezt a békát". Az elmúlt egy év történései bebizonyították - így Botka László -, hogy a Fidesz felelőtlen politikát folytat. Ebből szerinte hosszú távon kára származik a városnak, amit már előrejelez, hogy bár zajlanak a korábban elnyert beruházási projektek, újabb nagy volumenű fejlesztést az utóbbi időszakban nem sikerült Szegedre hozni. Ebből fakadóan 2014/15-re megtorpanhat a megyeszékhely fejlődése. A polgármester szerint a megoldás kulcsa az egységes városirányítás lehet. Ebben a szellemben ajánlott föl ismét alpolgármesteri tisztségeket a Fidesz-KDNP politikusainak. "Velem könnyű együttműködni annak, aki a város érdekében kíván dolgozni" - jelentette ki. Botka László azt is leszögezte: a készülő új önkormányzati törvény az eddigieknél is jobban megerősíti a nép által közvetlenül választott polgármester hatáskörét. A jegyző kinevezése és felmentése ügyében is ő intézkedhet, s a polgármesteri hivatal irányításában is komolyabb jogosítványokat nyer majd el. Mindezek tükrében különösképpen fontosnak tartaná, ha a Fidesz-KDNP hajlana az új típusú politizálásra, az együttműködésre.